A tetőtér-beépítés jelentős változás a meglévő épület egésze szempontjából. A tartószerkezetre ható terhelések általában megnövekednek, a terhelés átrendeződik. Nem mindegy tehát, hogy a felmerülő műszaki problémákkal már a tervezést megelőzően tisztában vagyunk, s ennek ismeretében kalkulálunk a felmerülő költségekkel, vagy csak a kivitelezés során szembesülünk vele és a tetemes költségtöbblettel. Írásunkban sorra vesszük az alapvető tartószerkezeti egységeket, áttekintve, hogy milyen hatással lehet rájuk egy tetőtér-beépítés, milyen műszaki beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy funkciójuknak a továbbiakban is az elvárható biztonsággal megfeleljenek.
Amikor tetőtér-beépítést tervezünk, össze kell gyűjtenünk a lehető legtöbb információt a meglévő épületről. Például, hogy mikor épült, ki tervezte, ki volt a kivitelező, vannak-e régi tervek, emlékek az alapok, falak, pillérek, födémek kialakításáról, tudunk-e korábbi épülethibáról, okáról, javítása idejéről és módjáról, milyen átalakítások történtek, milyen szerkezeti anyagokat használtak (falak, oszlopok, födémek stb.), vannak-e és mióta meglévő épülethibák (repedések, lehajlások, korróziós károk stb.), és e folyamat stagnál vagy erősödik.
Az építmény előélete
Minél több adat lelhető fel az építmény előéletéről, annál alaposabb lehet a tervezés előkészítése, s kevesebb a váratlan, a tervezés későbbi fázisában vagy a kivitelezéskor felmerülő esemény. Ezen túlmenően a korrekt tervezéshez elkerülhetetlen néhány, szerkezetet érintő feltáró munka, illetve szerkezeti anyagvizsgálat elvégzése. Ilyen az épületalapok feltárása, a meglévő és megmaradó faszerkezetek anyagvizsgálata, a többletteherrel érintett kiváltások, pillértestek vizsgálata stb. Ezek szükségességét statikus szaktervező döntheti el.
Ha ismerjük a ház építési idejét, az egy sereg szerkezeti részletről, a valószínű építési anyagokról (falazat, födémrendszerek stb.) ad fontos támpontot. Például a múlt század első harmadában az ún. román cementtel készült beton és a bauxitbeton fokozatosan veszít szilárdságából; a második világháború után, sőt még a hatvanas években az építési anyag hiánya miatt a felhasznált szerkezeti anyagok (abból építkeztek, ami éppen volt) gyakran vezetnek statikai problémákhoz; általánosságként megállapítható, hogy eleink az alapozási szerkezeteket meglehetősen takarékosan építették; végül tény, hogy a szerkezeti anyagok minősége az idővel megváltozott (pl. acélanyagok öntési és utókezelési technológiája).
Vegyük sorra az alapvető tartószerkezeti egységeket, tekintsük át, milyen hatással lehet rájuk egy tetőtér-beépítés, milyen műszaki beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy szerepükre a továbbiakban is az elvárható biztonsággal megfeleljenek.
Alapok
A teherbíró talaj állapotáról komolyabb tehernövekménnyel járó tetőtér-, illetve emeletráépítés esetén geotechnikai szakvélemény készítésével kell ismeretet szerezni. Fontos ez továbbá akkor, ha a terület alábányászott, barlangos, csúszásveszélyes, vízközeli vagy belvizes területen épült.
Általános esetben alapfeltárás világíthat rá arra, milyen anyagból, milyen alapozási mélységben és szélességben készítették az alapot. Amennyiben már a meglévő épületen is vannak jelei az alapok hibájának, fontos az okok feltárása. Az alapok alsó síkjának mindenképpen el kell érniük az ún. „fagyhatárt”. Ez hazánkban általában 80 cm, a kis szemszerkezetű talajok (lösz, iszap) és a tengerszint feletti 300 m magasságú helyszín esetében 100 cm az alapokhoz csatlakozó terepszinthez képest. Ennek az az oka, hogy ebben a mélységben már olyan a talaj geotermikus állapota, hogy nem éri el a víz fagyási hőmérsékletét, így télen nem képződhetnek az alapok megemelését és így elrepesztését okozó jéglencsék.
A tetőtér-beépítés miatti terhelésnövekményt az alapoknak és a teherbíró talajnak megfelelő biztonsággal kell viselniük. Amennyiben az eleve meglévő alapozási hibák vagy a meglévő alapszerkezet jellege ezt nem teszi lehetővé, szükség van az alapok megerősítésére. Ez többnyire az alapok szakaszos mélyítésével (alábetonozás, esetleg aláfalazás) oldható meg, amely jelentős időt, élőmunkát és anyagköltséget igényel. Meghatározása statikus tervező feladata.
Falak, pillérek
A függőleges teherhordó szerkezeteknek (mint a falaknak és a pilléreknek) viselniük kell a tetőtér-beépítés miatti (esetenként egyenlőtlenül ható) többletterheket. Ismerni kell ezért a falak, pillérek anyagát, mert érhetik az embert meglepetések.
Különösen gyakori, még azoknál a polgári házaknál is, amelyek első ránézésre nagyon jó benyomást keltenek, hogy a teherhordó falakat két futósorral készített (tehát 12 cm vastag) kisméretű téglaréteg között belapátolt építési törmelék „alkotja”.
Gyakori probléma az is, hogy családi házak esetén gyenge a középfőfal. Néha csak a közbenső, falazott kéményekre terhelték a padlásfödémet, többletterhet így értelemszerűen nem kaphat. A megfelelő műszaki megoldást statikus bevonásával kell megtalálni.
Fafödém
A vízszintes teherhordó szerkezettel (födém) kapcsolatos teendőket az alábbi szempontok befolyásolják:
– a födémszerkezet anyaga, jellege;
– a födém fesztávolsága;
– a rákerülő burkolati rétegek és válaszfalak súlya;
– a födém alatti függőleges teherhordó szerkezet jellege és állapota;
– készül-e térdfal a tetőtér-beépítés során;
– meg kell-e őrizni a fedélszerkezetet, vagy új készül;
– hová és milyen kialakításban készül új belső lépcső;
– a kivitelezés alatt lakják-e az épületet.
Amennyiben faanyagú a födém (általában borított gerendás vagy csaposgerendás), ismerni kell a fagerendák keresztmetszeti méreteit, kiosztásukat, állapotukat.
Faanyagvédelmi szakértő vizsgálata szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, érte-e biológiai (rovar, illetve gomba) vagy nedvesség okozta károsodás a faanyagot, s a kár milyen mértékű. Ezt követően statikus döntheti el, hogy a födém megtartható-e teherhordó szerkezetként, meg kell-e, meg lehet-e erősíteni, esetleg zsaluzatként felhasználható-e, ennek megfelelően a továbbiakban csak álmennyezet szerepet játszik, vagy egészében el kell bontani. Ritka az az eset, amikor a fafödém mindenféle beavatkozás, erősítés nélkül megfelel a tetőtér-beépítés miatti terhelésre.
Ha a faanyag egészséges, borított gerendás födém esetében többnyire szükség van arra, hogy a fagerendákat „besűrítsék”, tehát a meglévő gerendaközökbe egy-egy új fagerenda behúzásával a terhelőmezőt lecsökkentsék, így az eredeti és a köztes új fagerendák megosztoznak a terheken. Ebben az esetben a födémmegerősítés az alsó szint bolygatása nélkül elvégezhető. Gondot okoz viszont, hogy a tetőtéri térdfalak vízszintes lekötése nem oldható meg, mert a fagerendázathoz nem lehet (illetve nagyon nehézkes) sarokmerevítést készíteni.
A csaposgerendás födémek általában nagyobb teherbírásúak, így, ha egészséges a faanyag, nincs gond a tehernövekménnyel. A fagerendás födémek esetében további gondot okozhat, ha hiányzik a födém vízszintes összefogása (koszorú). Ha a fafödém nem megfelelő, de valamilyen okból (pl. lakott alsó szint) meg kell őrizni, készíthető föléje légréssel elválasztott, független, szilárd új födém. Ez lehet például acélgerendák közötti monolit vasbeton lemez (bennmaradó deszka vagy acél trapézlemez zsaluzattal). A légrésnek ilyen esetben legalább akkorának kell lennie, hogy az új födém lehajlásakor sem érintheti a most már csak álmennyezet szerepű megmaradó fafödémet.
Gondoskodni kell továbbá a fafödém kiszellőztetéséről, hogy elkerülhető legyen a faanyag befülledése, s a nedvesedés miatti rejtett tönkremenetele. Ebben az esetben is meg kell bizonyosodni arról, hogy a bennmaradó faanyag egészséges legyen.
Másik megoldás, amikor a fafödém fölé, azt mintegy zsaluzatként felhasználva, monolit vasbeton síklemez födém készül. Ilyenkor a lemez betonjának szilárdulásáig a fafödémet ideiglenesen alá kell támasztani túlemeléssel, s így kell biztosítani azt, hogy a terhet az új vasbeton lemez viselje a továbbiakban. A fafödém ennél a konstrukciónál is csak álmennyezet szerepű a későbbiek során. A dolog hátránya, hogy – lakott alsó tér esetén – el kell viselni egy ideig a fesztávközépen húzódó alátámasztást (stolicasort), és a fafödém alatti nádazott vakolat valószínűleg sérül az alátámasztás vonalában.
Végül fontos eloszlatni egy tévhitet: a fafödémre készített vékony (5-8 cm vastag) vasalt felbeton nem erősíti meg a fafödémet, csak a terheit növeli. Létezik ugyan olyan technológia (az ún. SWS fabeton szerkezet), amely a fafödém és a felette lévő vékony (5-7 cm) vasbeton fejlemez együttdolgozásával egy valóban működő, minőségileg más teherbíró födémszerkezetet alkot, ám ez speciális szakismeretet és részletmegoldásokat kíván. (A fagerendák és a lemez között kalapácsfejű csavarokkal készített, csúsztatóerőket felvenni képes kapcsolatok, a szerkezet sűrű kiszellőztetése stb.)
Előregyártott födémek („E”, „G”, „Gm” stb. gerendás, Fert, Porotherm és egyéb) esetében statikus feladata az, hogy a födém teherbírását ellenőrizze, és megszabja a teendőket.
Hozzászólások