Talán már kiesett emlékezetünkből az emberiség történetének ókori része, az egyiptomi történet, a fáraókkal, s a rabszolgákkal. Õk építették a ma már háromezer esztendő óta álló piramisokat. Vérrel, verítékkel, korbácsütésekkel és megaláztatásokkal. Bár a történettudomány mai felismerése szerint nem is volt ilyen gonosz ez a kizsákmányoló tevékenység, egyes tudósok szerint az akkori emberiségnek nyújtott túlélési szalmaszál volt mindez: az építőtevékenység megélhetést és civilizált körülményeket nyújtott. Közben megörökített egy kort, benne az istenuralkodók halhatatlanságát.
Ma izgatottan olvasom kedvelt építészeti lapom, az amerikai Architectural Record hasábjain az Egyesült Arab Emirátus épülő nagyvárosaiban, Dubaiban és Abu Dhabiban napjainkban történteket. Miközben a mai világ nyitottságát az internet hullámain élvezők csodálattal adóznak a sivatag homokján épülő felhőkarcolóknak, bennük a való világot elkápráztató valószínűtlenségeknek, sípályáknak és egyéb csodáknak, nem is sejtik a háttérben, miről van is szó.
Ijedten csodálom a szibériai olajmezők felett a Chanti Manysi-földön épülő 56 emeletes üvegkristály toronyházat, a Yugrát, a maga 17 ezer négyzetméter üzlet, irodáival, szállodáival és rezidenciáival, elgondolkodom a nemrég hallott ismereteimről. Valahol ugyanis olvastam, hogy csupán Kínában és Malajziában épülő felhőkarcolókba használják el pillanatnyilag a világ acél-, alumínium- és üvegtermelésének a negyedét.
Most ez az olvasmányom meghökkentő képet fest a körülményekről, ahogy ezek az építmények születnek. Nekem menthetetlenül az ókori piramisépítők jutottak eszembe.
A cikket kivonatosan ismertetem, hozzátennivalóm nincs.
A cikk is hivatkozik egy riportra, melynek címe: Toronyépítés, a munkások rászedésével. Ebben a cikkben ismertetik a visszaélési technikák valamennyiét, melyekkel a mai „piramisépítők” felépítik megbámult felhőkarcolóikat. A bérek meg nem fizetése, mocskos és veszélyes munka- és életkörülmények kínálata, valamint a megfelelő orvosi gondoskodás megtagadása a tét.
Megállapítja az újságíró, hogy csupán 2004-ben a becsült 2,7 millió építőmunkásból 800 halt meg, noha a kormány csak 34 halálesetről tudott. A Munkaügyi Minisztérium 2005-ben mindössze 1186 esetet regisztrált a 9 millió munkásból.
A legtöbb munkás az Egyesült Arab Emirátusba Dél-Ázsiából érkezik, Bangladesből, Indiából, és Sri Lankából. Legtöbbjük úgy jut munkához, hogy drága kölcsönöket vesz föl, átlag 2000- 3000 dollár nagyságban. Ezt a saját országukban működő toborzó cégek kínálják, hogy majd béreik nagy részét a törlesztésre fizethessék. A munkaadók Dubaiban messze kevesebbet fizetnek, mint ígérik, és legtöbbjük a munkások útlevelét tartják vissza biztosítékul. Az átlagmunkás havi 175 dollárt kap.
Panasznak nem sok helye van, bár a kormányhivatal 20 ezer munkavállaló panaszát tartja nyilván, melyek főleg a nem fizetésre és „munkatábor” Gulag-szerű körülményekre vonatkoznak.
Az igazsághoz tartozik, hogy az Emirátus kormányhivatalai 2006-ban 83 ezer vizsgálatot vezettek le, 6000 cég ellen hoztak büntetőszankciókat, 1300 vállalkozás engedélyét függesztették fel a bérek visszatartása miatt. A gátlástalan toborzó ügynökségek elleni harcban a környező országokban felhívták a figyelmet arra, hogy a szerződés tökéletes megértetése legyen a vízumkiadás alapja.
Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy milyen veszélytényezőt jelent egy 4,5 millió lakosú országban 2,7 millió vendégmunkás megjelenése. A törvényhozásban is egyre másra jelennek meg törvénytervezetek a munkatoborzás és sztrájkok megtiltására, a munkavállaló minimum kora meghatározására, az útlevél jogtalan visszatartásának megtiltására, és egyáltalán a jog megsértésének megfelelő büntetésére.
Nos, így épülnek a csodapaloták, s félő, hogy ezek a munkamódszerek is elterjednek, magyarul a modern kor rabszolgamunkájával nézünk szembe minden csillogó és hatalmas energiát felemésztő épület láttán.
Hozzászólások