Óriási városképformáló vizuális lehetőség van a kezünkben. A most futó panelfelújítási program keretében ugyanis a házak szigetelésével együtt alkalom adódik a színezésükre is. Ennek első, sikerült példája volt Budapesten az Etele úti hosszúház kifestése. De milyen lesz a folytatás?
A képzőművészetben jártasabb véleményalkotók azt mondták, Malevics szuprematista képei jutottak eszükbe az Etele úti szalagházról, Budapest második leghosszabb, tizenkét lépcsőházas panelépületéről, miután azt az idén nyáron színesre festették. A dekoráció alapkoncepciója egy végzős műegyetemistáé, Csikiné Tóth Viktóriáé volt.
A panel a Műegyetemen sem tartozik a népszerű témák közé. Tóth Viktória is csak azért kezdte tanulmányozni, mert Gazdagréten, ahol lakik, a Csíkihegyek utcában beleártotta magát a saját társasházuk felújításába. Bátorkodott megkérdezni, hogy milyen színű is lesz a ház a falak dryvitolása után. "Hát majd amilyen festéket kapunk", hangzott a válasz. Úgy érezte, hogy mint építészhallgató, ezt nem hagyhatja. Ekkor készített először színtervet panelházra. Izgalmas feladat volt, s egyre jobban foglalkoztatták a panelek problémái. Az egyetemen megismerkedett Horváth Sára tanársegéddel, akinek doktori témaköre a panelrehabilitáció. A kutatás keretein belül családi építészirodájuk elvállalt egy panelfelújítást az Etele úton, ahol a pályázat beadásához energetikai számítások kellettek, s a rövid határidő miatt őket is bevonták a feladatba. Viki munka közben feltette a már ismert kérdést: milyen színű lesz az épület – Így kapott felkérést az Etele úti hosszúház színtervére, melynek alapötlete az övé, de részletes kidolgozása, további egyeztetése, s főleg a kivitelezés felügyelete csapatprodukció volt.
Munkájuk egy új felismerésen alapult, nevezetesen, hogy a falakra felrakott vastag szigetelés elfedi a panelhálót, így a felület egyöntetűvé, rácsmentessé válik, s az eredeti architektúrából szinte csak az ablakrendet kell figyelembe venni. Viktóriának sem kellett tehát hálószerkezetben, hagyományos panelraszterben gondolkodnia. Nem is tette. A színfoltokat egyik lépcsőházról a másikra csúsztatta, bátran szőtte át vonalakkal az egész felületet. Kicsit merészebben, erősebben használta a színeket is, mint általában. De mégis mind a motívumokban, mind a színekben mértéket tartva, s mégsem teljesen elrugaszkodva az épület adottságaitól. Ezért lett a terve jó.
Persze nem minden a jó terv. Az még megbukhat néhány dolgon: az önkormányzati tervtanácson, a kivitelezőn, a lakókon, a pénzen. Mert figyelembe kell venni, hogy a világos színek például olcsóbbak, mint a sötétebbek, ezért nálunk általában ezeket használják. A kivitelezők pedig nem nagyon szeretik a változatos motívumokat, mert sok velük a macera. Na és a lakóközösség! Nem biztos, hogy az esztétikailag legjobb tervért lelkesedik (ha egyáltalán van terv), s a legtöbb helyen akár feketére is festheti a házat, ha úgy akarja. Jogszabályok nem rendelkeznek ugyanis a homlokzatok színezéséről. Annak ellenére nem, hogy sokan ma már látják: a panelfelújításokat komplett lakótelepi színtervekkel, világos jogi háttérrel kellene végrehajtani.
Tari Gábor festőművész Viktória tanára volt az egyetemen, a rajzi és formaismereti tanszéken. Úgy véli, óriási lehetőség van most a kezünkben, hogy vizuálisan javítsunk az elszürkült városképen, s művészi tartalommal töltsük fel. A Panel plusz program keretében ugyanis most tömegével adódik alkalom a lakótelepek színezésére a szigeteléssel együtt, s ezzel élni kellene, de okosan, rendezetten. A Műegyetemen húsz éve indult, s most általa vezetett színdinamikai másoddiplomás kurzuson olyan színszakértőket képeznek, akik ezt jól meg tudnák oldani. Gyakran találkozik nemzetközi példákkal. Meséli, hogy furcsa megoldások születnek mostanában Tiranában, ahol festőművész a polgármester, s kicsit nekivadult a színezési kedv. Mert a színezés akkor jó, ha tiszteletben tartja legalább az architektúra néhány fontos elemét, például az ablakrendet, s tekintettel van a környezetre is.
Maga szintén készít panel- színterveket, melyek Tatán, Komáromban valósulnak meg. És épp dolgoznak egy kilenc házból álló, békásmegyeri tömb színkompozícióján. Tari még azt is el tudja képzelni, hogy az egyik lakótelepen mai konstruktivista művészek – például Konok Tamás, Gerzson Pál, Nádler István, Bak Imre vagy Maurer Dóra – kísérletképpen kipróbálnák a panelt, mint az alkotás új felületét.
Forrás: Népszabadság Online
Hozzászólások