közelmúltban egy fiatal építtető keresett meg, tanácsot kérve, milyen házat terveztessen. Azt a látszólag egyszerű kérdést tette fel, hogy hogyan döntse el, milyen egy jó családi ház terve, hiszen olyan sokféle épül, formaviláguk és arányuk annyira eltérő. A folyóiratokban is a legkülönbözőbb hangulatú, felfogású tervekkel találkozik, az építészeti kritikai vélemények is ellentmondóak. Csalhatatlan útmutatást adni reménytelen vállalkozás, de kitérni sem szabad előle. Szerencsére van számos jól megtervezett, értékes ház, bár több a középszerű, de jól használható épület, és még több az elhibázott, a megoldást tévúton kereső.
Ma országunkban számos építészeti irányzat, stílus, felfogás van jelen, egymástól részben függetlenül, de egymással kölcsönhatásban is. Ez a sokrétűség jellemző korunkra. Korábban a magyar falu – de a város is – egy-egy korban viszonylag egységes összképet mutatott. Az építészet mögött mindig ott az ember, a társadalom, a gazdasági lehetőségek meghatározottsága, a vallás, az ideológia, az ízlésvilág viszonylagos egysége. Korunkban az egyén szabadsága, a korlátok áttörése, a nagyon is eltérő társadalmi, gazdasági lehetőségek érvényesítése megmutatkozik az építészetben is. Ebben a sokszínűségben fontos értékmérő az önként vállalt szerénység, a többi ember érdekeinek figyelembevétele, a meglévő környezet vonásainak felismerése, az alkalmazkodás képessége. Ez nem mond ellent a saját érdek, a saját igények érvényesítésének. A jó ház tehát nem idegen a környezetétől, ugyanakkor az egyes ember, család tényleges igényét, életvitelét szolgálja. Egyszerre logikus, értelmes elrendezésű, megfelelő tereket biztosít a benne lakó család és a családot alkotó egyes személyek számára, ugyanakkor kívülről is olyan összhatású, hogy az lehet az érzésünk, az adott helyen leginkább odaillő. Természetesen a terv igazán akkor jó, ha mégis van saját karaktere, egyénisége, stílusa is.
A sokféle hazai irányzaton belül vannak ma divatos házak, de a divat kissé pejoratív jelző – jellemzően valami külsőleg átvett, felületes, nem a belső tartalomból fakadó formavilágot jelez. Így aztán e formajegyekről legtöbbször kiderül, hogy ráaggatottak, előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik értelmetlenségük, divatjamúlt talmiságuk.
Vannak mélyebb gyökerű, meggyőződésből fakadó irányzatok is. Talán első helyen emelhető ki a hazai organikus építészeti irányzat, amit Makovecz Imre és Csete György indított el, keresve a hazai, értékes hagyományokra épülő mai magyar építészetet. (1. ábar) A népi építészeti hagyományok, valamint a magyar szecesszió vezető mesterei – Lechner Ödön, Kós Károly és más kiváló egyéniségek – által megkezdett úton továbbhaladva sikerült maguk mögé állítani követők és tanítványok sokaságát. Ez az irányzat, bár olykor egyoldalú túlzások is születnek ennek nevében, mégis egyéni, új színt visz a magyar építészetbe.
Más indíttatású, de a technikai fejlődést szolgáló, és a nemzetközi hatásokra épülő irányzat a high-tech, a legújabb anyagokat, vasbeton-üveg-acél-műanyag szerkezeteket alkalmazó új modern építészet. A XX. század első felében és derekán meghatározó irányzat volt a – modern – építészet, amit a Bauhaus, Le Corbusier és mások neve fémjelez, ami maga is nagyon sokszínű, összetett volt. E korszak újrafelfedezése és ezen az úton való továbblépés jellemző igény korunkban is.
A modern irányzat tagadása volt a nyolcvanas években kibontakozó – posztmodern?, amelyben újra megjelentek az antik oszloprendek, timpanonok, párkányok, de legtöbbször jelzésszerűen; elidegenítve, eltörve, mintegy idézőjelbe téve. Talán egyes középületektől eltekintve ez az irányzat már divatjamúltnak mondható.
Másképp kapcsolódik a modern irányzat újraélesztéséhez a dekonstruktivista formák megjelenése, ahol a vasrácsos tartók, csövek, ferdén megdőlt falak már egyáltalán nem képviselnek használati értéket, célszerűséget, csupán szobrászati igényű díszítő elemek, melyek meglehetősen eltávolodtak az építészet alapcéljától.
Az összkép sokszínűségéhez tartozik számos kitűnő építészegyéniség sajátos, egyéni formavilága is. Ezek összevetéséhez talán az érzelmesség, vagy a hűvösebb értelem túlsúlya adhat támpontot, de igazából nem is szükséges e különböző, egyéni törekvések csoportokba való kényszerítése.
A felsorolt irányzatok megítélésében segíthet, ha megérezzük az építész szándékainak őszinteségét; azt, hogy a ház nemcsak a használati igényeket elégíti ki – megfelelő tereket biztosítva – , de a külső formálás és a belső tartalom is egymásból következő, egységes egészet alkot.
Hozzászólások