Társasházat keresek

Gyakran felvetődik a kérdés, hogyan, minek alapján válasszunk lakást a társasházban, hogy az a legjobb legyen számunkra. Először is tisztázni kell, mit is nevezünk jó lakásnak, mi számít az épületen belül jó helynek. Hogy a település melyik részén, melyik épületben válasszunk lakást, egyéni elképzelésünktől függ, figyeljünk azonban a munkahely megközelíthetőségére, a reggeli és az esti csúcsforgalomra; gyerekeink óvodába, iskolába szállítására. Fontos, hogy a közelben legyen közért, posta, bank, lehetőség szerint választott lakásunk ne legyen nagy forgalmú út, zajos üzem, levegőt szennyező tevékenység, magas feszültségű vezeték közelében.

 

 

Tájékozódni alaposan

 

Manapság elmondható, hogy a társasházi lakáskínálat a bőség zavarával küzd. Településtől, városrésztől, beruházótól, épülettől függően 200 000 Ft/m2 ártól lehet új lakást venni, a felső határ pedig a csillagos ég. Ha a területen kialakult ártól jelentősen eltérő kínálatot találunk, mindenképpen legyünk óvatosak.
Amikor kinéztük magunknak az épülő vagy a már elkészült társasházat, alaposan meg kell ismerni az eladó, illetve a beruházó céget, akitől a lakást vásároljuk. Kérjünk referencialistát, ne szégyelljünk elmenni a listán lévő címekre, megnézni a korábban átadott épületeket, beszéljünk a lakókkal, mennyire elégedettek az építés körülményeivel, a határidőkkel, milyen minőségi kifogásaik voltak, azt hogyan rendezték le.
A kiválasztott épületnél érdeklődjünk a leendő lakóközösség korbéli összetételéről, mert a fiatal gyermekes szülők és a nyugdíjas házaspárok között gyakran alakulnak ki ellentétek a gyerekzsivaj, kerthasználat, esti programok stb. miatt, és nem ritka a jobb, illetve rosszabb anyagiak között élő családok konfliktusa sem.

Szintek, forgalom, tájolás
A társasházi épületek kertkapcsolattal rendelkező földszinti lakásai szinte a családi ház lakásaival azonos értékűek. Gondot okozhat azonban a lakások betörés elleni védelme, és a közös kertrészeket használó lakótársak szabad belátása. Kellemetlen a lakásunk melletti, illetve előtti pinceszinti garázslehajtó a reggeli és esti zaj-, és levegőszennyezés miatt.
A legkedveltebbek az első emeleti lakások, de még a második emeleten is érdemes vásárolni. Természetesen ha lift is található az épületben, a magasabb szintek is hasonló értékűek, ráadásul fölfelé haladva egyre tisztább a levegő, és nagyobb a csend.
Egy-egy épületen belül általában a földszinti lakások kisebb alapterületűek (így olcsóbbak is), a tetőtéren pedig a nagyobb, drágább lakásokat kínálják.
Fontos a lakás jó tájolása is, hiszen a déli-nyugati tájolású lakások nyáron az esti órákra akár leviselhetetlenül melegek lehetnek, szemben az északi-keleti tájolásúakkal. Ha van panoráma, azt az oldalt válasszuk, liftes házban minél magasabban.
Beépített anyagok, minőségi munka
A vevők gyakran bizalmatlanok, vajon mennyire jók a társasházi épületek szerkezetei, milyen a beépített anyagok minősége. A ma rendelkezésre álló szerkezeti anyagok minősége elsőrendű, egységáruk között sincs nagy árkülönbség, tehát nem lehet kivitelezni sokkal olcsóbban. Jelentős minőségi és így árkülönbség lehet azonban a felhasznált burkolóanyagok, segédanyagok, a beépített bútorok, szerelvények stb. között. A beépített anyagok minőségéről egyébként könnyen meggyőződhetünk, ha megtekintjük a kivitelező birtokában lévő minőségi tanúsítványokat. Nehezebb kérdés az elvégzett munka minősége, hiszen gyakran hallunk szakszerűtlen kivitelezésről, és a belőlük eredő építési hibákról, bár minden építkezésen kötelező a műszaki ellenőr közreműködése.
Összefoglalva: lakást csak megfelelő referenciával és összeszokott kivitelezői háttérrel rendelkező vállalkozótól vegyünk, aki megfelelő banki garanciával, biztosítással is rendelkezik.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop