Afrikába induló építész mondata jutott eszembe: A legnagyszerűbb élmény olyan helyen építkezni, ahol még a kút sincs kiásva. Alighanem itt is így kezdődött, hisz néhány éve még szántották a földeket. Hogy éppen ez a ház áll ma rajta, és ezt a kultúrát teremtette meg itt valaki, bizony az nagyon is jellemző rá. Ami létrejött, legalább olyan egyedülálló, mint amennyire magányos fönn az épület.
A tulajdonos először úgy gondolta, hogy valamelyik utca házsorában vesz üres telket, és arra építkezik, de végül is nem tagolódott be sehová. Elfogadta a polgármester ajánlatát; az átminősítésre váró szántóföldeket a Dunántúl egyik településén, közel a fővároshoz. Lám, így formálja saját arcára az ember a környezetét, ha elegendő erő, akarat, jó ízlés és fantázia szorult belé. S tegyük még hozzá: az anyagi feltételeket is képes volt megteremteni mindehhez.
A különös birodalmat természetesen körbekerítették, a bejáratát automata vaskapu őrzi, ami lassan gördül végig előttünk. Amolyan „tárulj szezám” hangulatban lépjük át a határt. Hosszú betonút vezet a dombtetőig, mellettünk a kert növényzete mintha velünk kapaszkodna egyre följebb. S mint valami lila álomban, bólogatnak a levendulabokrok, kifejezetten nekünk; erős illatuk bevágódik a kocsi nyitott ablakán. Hűha! Micsoda világ ez!
{gallery}images/stories/verysimple/haz_lakas_kert_levendula/f{/gallery}
Szemben az ellenfényben, tündöklik vendéglátónk elegáns klasszicizmusba hajló háza. Õ a bejáratnál vár bennünket, és a szokványos kedveskedés nélkül üdvözöl. Hamar kiderül, igen kellemes, de minden helyzetben sablonmentes a stílusa. Könnyed eleganciával sétára invitál máris, ezért a ház és az uszoda környékével ismerkedünk meg először. Közben megkérdezem a pávákat, mert alig hiszem, hogy egyáltalán léteznek. Õ bólint, és a gyümölcsösön át máris odavezet hozzájuk. Díszes farktollazatuk ugyan még nem fejlődött ki, de kényes büszkeségük már igen.
A konyhába indulunk, ahol újabb meglepetés vár – s bizony ez nem tréfa -, levendulasüteményt tesz elénk a házigazda. Még meleg, tehát nemrég szedhette ki a sütőből. A lila szirmok elszórtan látszanak a szeletekben, és különös, de jó az ízük. Lehetőleg felkészülten indul az ember riportra, mint most is. Vendéglátónkról annyit én is megtudtam, hogy Bécsből települt haza. Leendő házát egészen határozott elképzelésekkel terveztette. A teljes berendezése már rég megvolt, amikor építkezni kezdett, a stílbútorok, a festmények, a műtárgyak raktárban várták feltámadásukat.
– Milyen szempontok motiválták – – térek a tárgyra azonnal a hatalmas előszobában.
– Két-három tudatos vagy tudat alatti elképzelésem volt. Például, szerettem volna, ha világos a házam, a fény körbejár, tehát valahol mindig jelen van. Ezért sok az ablaka és délnyugati a fekvése. Természetesen a meglévő bútor- és képgyűjteményemhez készítettük a terveket. A harmadik szempont: legyen télikert, amiből a szimmetria kedvéért mindjárt kettő lett. Ez nagyon fontos. Tudtam, hogy sok virágom lesz.
– S a szokatlanul nagyméretű szobák mit jelentsenek?
– Életem nagy részét kényelmes lakásokba töltöttem eddig, és megszoktam a nagy tereket. A szüleim nem voltak ugyan különösebben gazdagok, apámnak cipőkereskedése volt a háború előtt. A jómódú közép-polgársághoz tartoztunk, egészen az államosításig. 1970-ben mentem ki Bécsbe, kicsit nagyobb levegőt venni, s mindezt ott is meg tudtam teremteni magamnak. Adassék meg hát ezután is mindez – gondoltam -, ha bemegyek a szobába, rajtam kívül még más is beférjen. – Kellemesen érinti az embert, hogy vendéglátója saját humorán nem szokott nevetni.
– Mit tud felhozni a mentségére a káprázatos berendezést illetően?
– Nem mondhatom, hogy szigorúan művészettörténeti szempontok vezettek a gyűjtésben, bár olvasom a szakirodalmat, de kifejezetten autodidaktának tartom magam. Szinte ösztönösen vásárolom, ami megtetszik. Kedvenc korszakom az 1900-1940-es időszak, a szecesszió és az art deco stílusirányzata. Ez a világ azért is áll közel hozzám, mert könnyed, vidám, életbarát. Olyan divat Bécsben a szecesszió, hogy az ember lépten-nyomon beleütközik. Nagy örömmel fedeztem föl, itthon még mennyire szép, eredeti darabokat lehet találni! Igaz, hogy a legtöbbet roncs állapotban vittem haza, kilencvenöt százalékát bizományiban vásároltam. Főleg a bizományik pincében lévő raktárából. Jó restaurátort kerestem, fölvettem státuszba, és ő szép lassan, elemeire szedve fölújította valamennyit. Néhány legszebb szekrényemet például erkélyen áztatta az eső.
{gallery}images/stories/verysimple/haz_lakas_kert_levendula/f2{/gallery}
– Jó lakberendezője volt – állapítom meg elégedetten.
– Köszönöm, de nem volt. Magam rendeztem be az egész házat. Minden bútornak és valamennyi festménynek már a tervrajzon megtaláltam a helyét. Egy kockás papírra mindent berajzoltam, amire az építész megjött, aztán lépésről lépésre egyeztettünk. A bútorkárpitokat, s egyáltalán az összes lakástextíliát is magam választottam. A színek harmóniája számomra nagyon fontos, eszembe sem jutott, hogy másvalakire bízzam.
– Úgy hiszem, egyáltalán a HARMÓNIA – így, csupa nagybetűvel – fontos Önnek.
– Így igaz, kardinális kérdés.
– Tulajdonképpen most hazatelepült?
– Igen, de nevezhetjük kétlakiságnak is ezt az állapotot. Hétvégén általában hazamegyek Bécsbe a családhoz, vagy ők jönnek hozzám. Sikerült úgy megtelepednem, hogy Bécsből semmit nem kellett elhoznom. A kényelmes otthonom azért jöhetett létre, mert befektettem az örökségemet (Ausztriában egyik nagynéném rám hagyta az örökségét) és az évtizedes megtakarításaimat. Egy ház jobban néz ki, mint egy takarékbetét, és még lakni is lehet benne.
– A tágasság a bőség zavarában él. Hol tartózkodik a legszívesebben –
– Mindegyik helyiséget szeretem. Bár humorosan hangzik, a két vendégszoba kivételével minden nap előfordulok minden helyiségben. A legkedvesebb a kert, a szabadidőmet kinn töltöm. És minden kerti munkát szívesen fölvállalok.
{gallery}images/stories/verysimple/haz_lakas_kert_levendula/a{/gallery}
A földszinten a bejáratot két életnagyságú bronz oroszlán őrzi, ezt tekinthetjük jelképesnek is. Az a benyomásom alakult ki, nem sokan léphetik át ezt a küszöböt. Már csak azért sem, mert a házigazda nagyon szereti a nyugalmat, a csöndet. Nem jár társaságba, mivel – mint mondja -, nem kedveli az üres formaságokat, a szócséplést, az öntömjénezést. Vendéglátónk őszinte, udvarias ember, ugyanakkor a három lépés távolságot betartja. Környezetét ugyancsak saját arculatára formálta. Jártam a munkahelyi irodájában is, amit szokatlan módon, kizárólag személyes stílbútoraival és műtárgyaival rendezett be. Bizonyára könnyed eleganciával és humánummal irányítja innen ötszáz fős csapatát. Ezért is érdekelt a szokásosnál jobban, milyen tényezők motiválták az építkezéskor. Az, hogy a falakat szinte beborítják a festmények; az előszobákat, a nappalikat, a lépcsőfeljárót ugyanúgy, mint a hálókat, vagy a vendégszobákat, sőt, még a garázsnak sem üresek a falai – ez sem csak egyszerűen anyagi kérdés. A bútoroknak a helyiségekhez viszonyított méretaránya is igen harmonikus.
A ház tervezője, Ádám Zsuzsanna, aki művezetője is volt végig az építkezésnek, elmondta: olyan ritka megrendelőre akadt, akinél az anyagi lehetőségek ízléssel is párosultak. Igen, vendéglátónk korrekt és elegáns partner volt. Együtt élt az építkezéssel. Meggyőződésem, ha ő egy viskóban lakna, akkor is úriemberként viselkedne. Miért olyan meglepő és szokatlan az számunkra itthon, ha egy cég első embere kifogástalanul viselkedik – S általában megértéssel és tisztelettel viszonyul a környezetéhez –
S még egy kérdés fölvetődött bennem: általában az úgynevezett hazai újgazdagok háza táját miért is kell olyannyira elkerülnünk, ha egy lakásesztétikával foglalkozó lapnak dolgozunk –
Ajánlom mindenkinek a levendulaálmot – s úgy is, mint életfilozófiát -, ami nemcsak, és elsősorban nem pénzkérdés – ha tetszik érteni, mire gondolok: mert a lila szirmok jó ízűek.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások