Amit a sziklakertről tudni illik

A sziklakert az egyik legkedveltebb kerti „építmények” egyike. Nem csoda, hiszen a természet teszi a dolgát: a kövek és a színes virágot bontó sziklakerti növények szépek. Tudjuk, hogy a szépség relatív fogalom, de vannak olyan szakmai alapok, amelyek túlnőnek az esztétikai megközelítésen. Mitől lesz valóban sziklakert egy sziklakert? Hogyan válogassunk és helyezzük el a köveket? Milyen növényeket telepítsünk ide? Most kiderül.

Típuskalauz

A sziklakert leggyakoribb típusa az úgynevezett „tüsszentett sziklakert”. Ez a típus szakmailag nem létezik, a valóságban azonban annál inkább. Ezzel a névvel illetjük szakmai berkekben azokat a sziklakertnek nevezett „csúnyaságokat“, amelyek úgy néznek ki, mintha a maximun 15-20 kilogrammos, de általában inkább csak kisebb köveket egy tévedésből arra járó óriás odatüsszentette volna. A picurka köveket véletlenszerűen szétszórva találjuk a sziklakert talajának felszínén, vagy a Kínai Nagy Faltól megihletetten girbe-gurba csíkokat raknak ki belőlük, mellőzve minden esztétikai szempontot. A gyakorlatban tíz „sziklakertből” hét-nyolc hasonlóval találkozunk, de remélhetőleg pár év múlva már csak mint a hazai kertkultúra kinőtt gyermekbetegségéről beszélünk róluk.

A mértani sziklakertben a természetesen szabályos, vagy faragott kövek szabályos vonalvezetésű kialakításai uralkodnak, mint például a szárazon rakott támfalak, -lépcsők, vagy a kőlapos utak.
A tájképi sziklakert lényege, hogy a lehető legtermészetesebben nézzen ki, mintha nem is emberi kéz műve lenne, hanem mindig is ott lett volna. Amikor a sziklák úgy néznek ki, mintha a hegyoldalból a szél és a víz eróziója által előtűnnének, sziklakibúvásos tájképi sziklakertről beszélünk. Amikor pedig a síkságba futó hegy lábát utánozzuk, ahol az alacsony növényeket már csak néhol töri meg egy-egy kibúvó szikla vagy földbe süllyesztett sziklatömb, szórványköves tájképi sziklakerttel van dolgunk.

A leggyakoribb hibák

Ha többféle helyről származó kőtípust használunk egy helyen, az giccsesen hat. A túl kicsi köveket benövik a növények, és felborulnak az arányok.
A nem megfelelő fajtájú növények túlnövik a nekik szánt helyet. A túl sűrű ültetés is gyakori hiba: a növények elnyomják egymást, sok plusz munkát eredményezve.
A növénytelepítésnél ne csak az akkor éppen virágzó fajtákat válogassuk össze a faiskolában, különben nem lesz kertünk hosszú távú ékköve a sziklakert.
A kötött talaj nem engedi át a vizet, így a növények idővel kirothadnak.

Az építésről

Az építést vagy bízzuk korrekt, referenciákkal rendelkező cégre, de pár hónap konditermi edzés után nekiláthatunk mi magunk is.
Lehetőleg olyan köveket használjunk az építéshez, amelyek felületei nem frissen robbantottak, hanem az erózió által koptatott, patinás felületűek. Használjunk nagy kőtömböket, amelyeknek bár nehéz a mozgatásuk, mégis természetesebb látványt érünk el velük. Ez azért is fontos, mert az elültetett pici növények rövid idő alatt megsokszorozzák méretüket, és így nem borul fel a sziklák és növények optimálisan 2/3 : 1/3-os aránya. A sziklákat minimum a feléig, de optimálisan 2/3 részig stabilan be kell süllyeszteni a földbe, vagy úgy kell elhelyezni, hogy ezt a hatást keltse a szemlélőnek. A talaj legyen jó vízáteresztő képességű, mert a legtöbb sziklakerti növény nem szereti a pangó vizet, amitől ki is rothadhatnak, ezért a talajhoz 40–50 százalék éleshomokot vagy kőzúzalékot keverjünk. A sziklák közötti felületet lehetőleg a sziklával azonos helyről származó kőzúzalékkal illik borítani. Ez egyrészt ideális közeg az eredeti élőhelyükön hasonló körülmények között élő növényeknek, másrészt esztétikailag ez a legtermészetközelibb megoldás. A felület fenyőkéreggel való borítása groteszk látvány, bár gyakran „profi” kertépítők is elkövetik a hibát…

A növényekről

A növények kiválasztásánál vegyük figyelembe a sziklakert tájolását, fényviszonyait. Az árnyékos helyeken a fényigényes fajták nem fejlődnek szépen, és fordítva sem működik a dolog. A növények méretét a sziklakert arányaihoz igazítsuk. Az általánosan elterjedt, hegyvidéki tájakról származó fajták alacsony növekedésűek, de ha a méretek engedik, használhatunk szabadabban egyéb, odaillő növényeket is.
A hagymás növényekből lehetőleg ne a botanikai tulipánokat erőltessük a sziklák közé, használjuk inkább kockásliliomot
(Fritillaria meleagris), krókuszt (Crocus), kankalint (Primula). Vannak fajták, amelyek kimondottan érzékenyek a téli csapadékra, amelytől kirothad a tövük. Ilyen a délvirág (Delosperma cooperi és a zúzmógyep (Raoulia australis). Ideális fajtaválogatással a virágzási szezon az egész vegetációra kinyújtható. A fásszárú növényekből a törpe növekedésű fenyőféléket használhatjuk nagy fajtaválasztékban.
A szikláknak úgy kell kinézniük, mintha egy nagy tömb darabjai tűnnének elő több helyen, a növényalkalmazással viszont túllépve a természet utánzásán, több fajtát használva intenzívebb élményt vihetünk életterünkbe, mindennapjainkban.

Az ápolásról

A sziklakertek ápolása kézimunka-igényes feladat. Ha a telepítés előtt nem irtottuk ki az évelő gyomokat (tarackbúza, csillagpázsit, pitypang, mezei acat), sok gondunk lesz. A párnás növények (tengerparti pázsitszegfű) közül a fűféléket nagyon nehéz kigyomlálni, és ha későn cselekszünk, akár az egész növényt cserélni kell. A gyorsan terjedő fajtákat rendszeresen, akár év közben is metszeni, ritkítani kell, hogy ne nőjék túl a nekik szánt helyet. A tápanyag-utánpótlással nem sok dolgunk akad, mivel a sziklakerti növények nagy része zord, hegyi körülmények közül származik, így nincs nagy tápigényük. A relatív „éheztetéssel” a túlburjánzás is lassítható. Az elnyílott virágokat rendszeresen vágjuk le, ezzel több fajtát újbóli virágzásra serkentünk.