A nyílászárók beépítése többféle módon történhet, egyszerre a falazással vagy azt követően utólag is, a nyílászáró típusától/anyagától függően. Általánosságban elmond ható, hogy manapság szinte csak utólag beépített nyílászárókat használnak, s legyen az ablak vagy ajtó, a beépítés során a stabilitást és jól tömítettséget kell szem előtt tartani, se szél ne fújjon át mellette, se az ajtó/ablak ne mozduljon ki a helyéről.
Forrás: freepik.com
S hogy milyen nyílászáróra cserélhetjük a régit? Manapság a legmérsékeltebb árfekvésűek a műanyagok, ám ez is minőségi nyílászáró, továbbá lehet természetes fa anyagú, ami érezhetően drágább, végül lehet alu vagy acél is, ha elbírja a költségvetésünk.
Beépítés a múlt században
A felmenő szerkezetekkel egy időben beépített nyílászárókat általában a falazott építési technológiánál alkalmazták. Ezek többnyire gerébtokos, kapcsolt gerébtokos (túlnyomóan redőnytokkal), pallótokos nyílászárók voltak, megtalálhatjuk majdnem minden, a múlt század első felében épült régi bérházban. Amikor a falazással elérték a szint parapetmagasságát, beállították a homlokzati nyílászárókat, ellenőrizték a vízszintességét és függőlegességét, és – mérettől függően – egy vagy két pallóval, az azokba vert szeggel megakasztva, kitámasztották, a pallókat pedig tégla leterheléssel stabilizálták. Ezt követően körbefalazták, azaz felfalazták az épület falait. A nyílászárók rögzítését egyrészt a tokon kialakított úgynevezett tokfülek oldották meg (az erre terhelő téglák rögzítették), másrészt a felmenő falban kávát alakítottak ki (falfül, ami általában negyedes vagy feles volt), ami megakadályozta a nyílászáró kiesését, valamint még egy speciális kovácsolt szeggel a tokhoz rögzítették. Körbefalazás után/ alatt végül a tok és a téglafal közötti rész habarccsal csapkodták ki. Az ilyen módon beépített nyílászárók már több mint száz éve állnak, időközben keletkezett hibáikat nem a beépítés, hanem az elmaradt vagy szakszerűtlen karbantartás okozza.
Az ajtókat hasonlóan építették be a válaszfalazással egy időben. Pontos kitűzés után elhelyezték az ajtót, beállították a magasságát, kitámasztották egy pallóval, és a téglákat (6, 10 12 cm vastag válaszfal- vagy kisméretű tégla) a tokban az erre a célra kialakított részbe betolták. Itt minden második, harmadik sorba az ajtóhoz rögzítve egy drótot húztak, ami egyrészt a válaszfalat stabilizálta, másrészt az ajtót is rögzítette.
Nyílászárók utólagos beépítése
1. „Forduljunk be egy kétcentissel” megoldás
A nyílászárók utólagos beépítését a rögzítéstechnika és a nyílászárók rohamos fejlődése tette lehetővé, ezért manapság már a hagyományos módszer helyett szinte csak ezt használják. Elsőként kialakítják a nyílást, azaz elkészülnek a felmenő falak, kiváltók, födémek, s az így létrehozott nyílásba helyezik el az ablakot, ahol az ablak/ajtó 2-3 centiméterrel kisebb, mint a nyílás (elhelyezési hézag). Ebbe a nyílásba kerül be az ablak, mielőtt leszerelik róla a nyíló részét, fix ablak esetén kiszedik az üveget. Mindez nem jelent gondot, hiszen a mai nyílászárókban üvegszorító lécek vannak üvegezve, a hagyományos gittelést csak a régi fa nyílászárók felújításánál használják. A tokra felfúrják a rögzítő füleket, mérettől függően 2,3,4 vagy több is kerül rá oldalanként, a tokot elhelyezik falközépre, beállítják a magasságát, és minden irányban függőlegesre igazítják. Ezek után az ablakot/ajtót faékekkel kiékelik, a rögzítő füleket tiplikkel, csavarokkal a falhoz rögzítik, majd még egyszer ellenőrzik a függőlegesség, itt még lehet javítani a nyílászáró pozícióján. Amennyiben minden rendben van, körbefújják poliuretán habbal. Fontos, hogy se túl sokat, se túl keveset ne fújjunk a habból, mert a kikeményedett poliuretán hab külső kérge biztosítja a párazárást, ha pedig túl sokat fújtak és le kell vágni, az ronthatja a párazárást. Miután a hab kikeményedett, kiszedik az ékeket, ott is pótolják a poliuretán habot, majd visszaszerelik az ablak/ajtószárnyakat, vagy visszateszik az üveget. Mindezt még a végleges passzítás nélkül.
Ezután lehet elkészíteni a belső/külső vakolást, festést, burkolást és egyéb szakipari munkákat, majd amikor szinte már takarítanak, akkor jön az ablakos, és elvégzi a finombeállítást/passzítást. A nyílászáró ilyetén való beépítése a szakszerű nyílászáró-beépítésnek megfelel, ám ebben az esetben a homlokzati hőszigetelést a megfelelő vastagságban nem tudjuk befordítani, és csak a zsargon szerint „Forduljunk be egy kétcentissel” megoldás jöhet szóba.
2. Befordulás a homlokzati hőszigetelés vastagságával
A mai szigorú energiatakarékossági szemléletnek az előbbi megoldás kevésbé felel meg. Ha a mai követelményeknek megfelelő vastagságú homlokzati hőszigeteléssel akarunk befordulni, márpedig be kellene, illetve megfelelően akarjuk csatlakoztatni a nyílászáróhoz, akkor több megoldás is szóba jöhet. Beépíthetünk toktoldót, falazhatunk belső kávát, amihez rögzítjük az ablakot/ajtót. A tokfülek helyett beépítünk egy komolyabb acélszerkezetet, vagy rakhatjuk a nyílászárót a homlokzati hőszigetelés síkjába is, természetesen acélszerkezettel beépítve. Itt az „acélszerkezet” alatt egy, a statikus által megtervezett nem túl nagy, de a tokfüleknél lényegesen erősebb szerkezetet értünk, ami a nyílászárót képes a helyén tartani.
A toktoldós megoldás is megfelelő lehet, de árban egy kicsit drága, és főleg belülről nem valami mutatós a 15-20 cm széles tok látványa (ebben az esetben a homlokzati hőszigetelés kívülről a toktoldónak csatlakozik), de például erre a felületre lehet „összegyűjteni” a sötétítő függönyt. Amennyiben a kiegészítő acélszerkezet segítségével történő nyílászáró-elhelyezés nem a hőszigetelés síkjában történik, hanem falközépen, belülről lehet rá hőszigetelést tenni, vagy gipszkartondobozolást lehet végezni.
A homlokzati hőszigetelés síkjában elhelyezett ablaknál nem szükséges nagyobb nyílást kihagyni (elhelyezési hézag kell), ez esetben a belső ablakdeszka lesz széles (falvastagság plusz a hőszigetelés vastagságának egy része).
Régi ablakok cseréje
Nyílászárócserére többféle okból is sor kerülhet, ha például a rossz nyílászárók miatt huzatos a helyiség, érezhető légmozgást tapasztalhatunk az ablakok vagy ajtók körül, mozog a függöny. Természetesen ilyenkor jól szellőzik a lakás, de a rossz nyílászárók télen nem tartják bent hatékonyan a meleget, magasak a fűtési és hűtési költségek, és nyáron sincs védelem a meleg ellen.
Ugyancsak szükség lehet a cserére, ha nehezen nyílnak és záródnak a nyílászárók, mert elöregedtek a vasalatok vagy az elvetemedett, eldeformálódott fakeretek akadályozzák a megfelelő a működését, ha a látható sérülések, repedések, deformálódások, elszíneződések vannak rajtuk, végül, ha a túl hangos utcazaj miatt mi csendesebb otthonra vágyunk hangszigetelt ablaküvegekkel.
Egy energiatakarékos nyílászáróval – még ha nem is tudjuk egyidejűleg a homlokzat hőszigetelését is elvégezni –, akár 20 százalékkal is csökkenthetők a fűtési költségek. Ha régi ablakot szeretnénk kicserélni, kétféle megoldás közül választhatunk. Kivehetjük a régi tokot, ekkor egy kis kőműves javítási munka után az új ablak a régi helyére kerülhet, az előzőekben leírt módon. Beépítés után, természetesen a javítási, festési és külső-belső párkány elhelyezési munkálatok várnak még ránk.
A másik megoldás, hogy bent hagyjuk a régi nyílászáró tokját, és ebbe építjük be az új nyílászárót. Ekkor az ablakszárnyakat, vasalatokat, ablakdeszkákat el kell távolítani (néha a régi tok egy részét is), majd a régi tokba épül be az új ablak, a régi tok látszó részét újramázolva. Ebben az esetben sokkal kisebb „felfordulással” jár az ablakcsere, viszont az új ablak üvegfelülete nyilvánvalóan kisebb lesz.
Hozzászólások