Mindenek előtt le szeretném szögezni, hogy Pákozdi úr cikkével nagyrészt egyet értek. Örömmel olvasom sorait, mint mindenkiét kiben a lokálpatriotizmus szólal meg. Főleg az u.n. laikusokét, hiszen a város nem építészeknek, várostervezőknek épül, a városépítés kristályosodási folyamatába mindenkinek beleszólási joga van.
Teszem ezt annál is inkább, mert hosszú életem során én is letettem Budapest fejlődéséért a magam építészi véleményét, számos pályázatot nyertem, sok érdekes épületnek voltam tervezője. S mint minden magyar építész, viseltem a sorstragédiát: terveim nagyrészt nem valósultak meg. Most itt vagyunk a cikk nyomán a Várnegyedben, s Budapest e történelmi magjának méltó fejlesztése sok gondolkodást, szeretetet, és merészséget igényel. De ugyanezen igény jelenik meg más dimenzióban egész Budapest városrendezési fejlesztésénél. Egy város fejlesztésénél nagyobb bűnt elkövetni, mint belekapni a részletekbe, nem lehet. A város, mint a rómaiak tisztelettudóan nevezték az Urbs, alapvető célokat jelöl ki. Mely célok a századok lepergésével erősen változnak, majd újra fogalmazást igényelnek. Egy századon belül az építés szándéka a mindenkori várospolitikának van alávetve. Ezt jól tudták elődeink is, akik a 19. század felívelő korában a városhoz, nem nyúltak illetéktelenül, megalapították a Budapesti Közmunkák Tanácsát, mely az akkori politikai erőkkel elhivatottan képviselte az irányt, s minden részletet ennek vetett alá.
Ma sajnos ilyen intézményünk nincs. A város szövetébe alkalmanként bele-bele kapdosunk, szikrázó tervek jelennek meg: például a Kormányzati Negyed, Andrássy Negyed. Bontsunk, vagy építsük a régit újjá? Helyezzük szobrainkat más helyre stb., stb. Ez így nem megy, ez az út anarchiába torkollik.
Különösen ilyen a helyzet a nemzet féltve őrzött kincsénél a Várnegyed megőrzésénél, újjá építésénél, a 21. század igényeinek meghatározásánál.
Mint említettem sok építészi-városrendezési feladatomban számos falba ütköztem, mely azt bizonyította, hogy sok elv tisztázatlan. Előre leszögezem, hogy az elvek tisztázásában elsősorban a várost lakó és azt szerető polgárt illeti a szó, és csak utána a politikát.
Most kanyarodjunk vissza a Várnegyedre. Ez a képződmény, minden történelmi viszályunkat túl élte, anélkül, hogy földrajzi fekvése, geológiai helyzete ne maradt volna meghatározó épületeire, utcáira, s megjelenésére a dunai tájban.
Milyen lehetett az avarok korában, a honfoglaláskor, s leginkább a középkorban, ma már csak sejteni lehet. Minden kor embere igényeinek megfelelően rajta hagyta bélyegét. Ha ma ez a régi város nem olyan, mint Európa más városai, ezt csak annak tulajdoníthatjuk, hogy nincs még egy város Európában, mely ennyit szenvedett volna a történelem viharaitól, mint Buda. Békés építő idők váltották egymást romboló csatákkal, de mint egy Főnixmadár, mindig kiegyenesedett. Régiek alapjain új épületek épültek, stílusuk igazodott az építés korszakához. Romokból új épületek születtek, az akkori építők kultúrája szerint stílusok váltották egymást.
Rátérnék most néhány meg nem valósult tervem bemutatására. Célom ezzel az, hogy egy új generáció ismerje meg a küzdelmet a vári építészet ürügyén, s jusson a kitaposott út tapasztalataihoz ingyen, bérmentve.
Így érünk el a 19. századig, amikor a fellendülő építési szándék új utak megfogalmazását kívánta. Ennek markáns megjelenése volt Schulek Frigyes építész munkássága. Ő vállalta, hogy a török uralom alatt, 150 éven keresztül istállónak, majd dzsáminak használt épületből Budavári Koronázó templomot formál. A 19. század második felében, vállalva a neogótikát, mely meghatározó formát adott a székesegyháznak.
Csak egy pillantás a mellékelt képre: ez maradt ránk a töröktől való felszabadítás után és ilyenné lett. Kérdem, ha akkor van velencei charta és a hozzá tartozó műemléki ortodoxia, lehetett volna eklektikusan gótikát alkalmazni? Ma a felelet, csak Schulek bátorsága mellett állhat, ma sem Mátyás templomunk, sem Halászbástyánk nem lenne, nem lenne mit fotografálni az ide látogató vendégeinknek.
Nos, itt a Várban is csak a bátorsággal lehet csodát művelni, s nem ijedt aprólékossággal meggátolni minden tehetséges megnyilvánulást. Tehát ha közelíteni szeretnék a vári problémákhoz, ennek a szemléletnek híven teszem.
Az utóbbi idők egyik legvitatottabb kérdése a Szent György tér beépítése volt. Itt egy fiatal építész nyert tervével első díjat. A bíráló bizottságban kiváló, elismert építészek ültek. A terv minőségét azóta is különböző egyesületek vitatják. Magam is egy polgári köri ismertetésnél védelmére keltem. Védtem, mert gondolatai sokban emlékeztettek egy korai pályamunkámra, sok régi elképzelésemmel vágtak egybe. Ennek megértéséhez bemutatom képben, mert az építészet kép és rajz nélkül érthetetlen.. Akkor a modern építészet bűvöletében igyekeztem modern építészi filozófiát követni, s érdekes „pavilonszerű” épületet terveztem. Elbontottam az amúgy még ép korában is szörnyeteg Honvédelmi Minisztériumot. Mai napig furcsállom, hogy komoly emberek ezt miért nem tették már meg? A torzó, mely egyre rosszabb állapotba kerül, fenntartásban költséges és semmire nem használható. Ugyanakkor útjába áll minden újszerű törekvésnek.
A pályamunka, akkor nem nyerte meg a műemléki ortodoxia kegyét.
Szentségtörésnek bizonyult a lapos tetős, szellős, sok üvegfalas épület. Büszkén vallom akkor is bátor kísérletnek tartottam. Ilyen épület azóta számos megépült, sok kárhoztatással, átokkal. De vannak, kifejezvén a kort melyben épültek, s az építészeti bírálatok eltűntek a megszokás homályában. Néhány építész megérdemli az említést: Jánossy György, Farkasdy Zoltán, Virág Csaba
A Szent György térre tehát nem lenne szabad egy oda nem illő épületet visszaálmodni sem, a budai vár léptékéhez nem illő neoeklektikát építeni. A rekonstrukció sem filozófiailag, sem anyagilag nem ésszerű.
Helyes tehát Pákozdi Imre felvetése, mely szerint legjobb megoldás a lakhatóvá tétel, s a tér visszaadása Polgárvárosnak. Minden monumentális kapuzatképzés téves, elvetendő.
A Várba való építés nemcsak a történeti múlt ismeretét, de építészeti érzékenységet is feltételez. Jóval a rendszerváltozás előtt megtisztelő feladatom volt egy külföldi tőkével létesülő rezidencia tervezése a vár lejtő keleti oldalára. Itt még ma is állnak a második világháború okozta sérült foghíjak, melyeknek kitöltése a régi középkori városi struktúra visszaállítása révén, azok hasznosítása is lenne. A Mátyás Park Rezidencia elnevezésű tervünk hihetetlen ellenállást váltott ki műemléki körökből, feltüzelt lakossági tiltakozásokkal.
Irodánk igyekezett a vári lélekhez szóló, annak léptékét átvevő lakóegyüttest tervezni. Itt sok kérdést kellett megvizsgálni, főleg tisztázni mit jelent az illeszkedés? Nem egyszer az illeszkedés egyik oldala barokk épületeket, másik szomszédja pedig Molnár Farkas Bauhaus stílust jelentett. Évekig húzódó vitában a tiltakozás kiváltotta politikai idegesség lett az úr, a beruházó pedig megunta huzavonát, tovább állt. Ismertem egy türelméről hírest kiváló építészt, kinek szerencséje volt, és szép várba illő épületet alkotott. Neve Reimholz Péter.
Megkíséreltünk illeszkedni a vári struktúrába a Corvin szálló tervezésekor is. különös izgalmat jelentett az Ybl lépcső átvezetése az épületen. Sok szép állom ment füstbe.
Ma tehát a pénztelenség korában az építészekre hárul a feladat, hogy területrendezési tervekkel, sőt beépítési alternatívákkal kidolgozzák jobb idők lehetőségeit és tisztázzanak számos elméleti kérdést. Egy azonban biztos: tartani kell a latin mondást „nec aspera terrent”, nem ijedek meg a nehézségektől. Ez a jövő a BÁTORSÁGÉ.
DLA Callmeyer Ferenc
Telki, 2011. december
KOMMENTÁR 2011/5 füzet, www.kommentar.info.hu
Hozzászólások