Színes hétköznapok

Sátori Edit építész első saját, 50 négyzetméteres otthonukat egy budai bérházban alakította ki. Az eredeti terek teljes újrahangolásával a lakást sok személyes tárggyal, minőségi dizájn bútorokkal tökéletesen egyéniségükre szabta.

Budapest egyik hangulatos negyedében, a Feneketlen-tó szomszédságában vásárolta meg lakását Sátori Edit építész és párja. A bérház az ’50-es évek elején épült, és még az eredeti tulajdonos lánya élt benne. Az elmúlt hetven év alatt a terekhez alig nyúltak, szinte minden az egykori állapotban volt, nyílászárók, burkolatok, tapéták. Editék sokáig albérletben éltek, első saját otthonukat szerették volna a lehető legteljesebben saját ízlésükre formálni. Az eredetileg kis helyiségekre felszabdalt lakást levegőssé tették, megnyitották, a válaszfalak nagy részét elbontották. Felszedték a régi padlóburkolatokat, kicserélték a nyílászárókat, az épület eredeti elemeiből csak a két beltéri ajtó maradt meg, melyek a bemarásokkal és a réz kilincsekkel hűen tükrözik az épület korát.

A párnak számos barátja van, szeretnek sok vendéget fogadni, a társasági élet miatt fontos volt, hogy a nappali-étkező-konyha egy légtérben legyen. Sok színes tárgyat vittek magukkal, amelyeknek a beépített bútorok adnak keretet. Két nagyobb színfolt van a lakásban, az MDF-konyhabútor türkizkékje és a hálószoba tolóajtós átjárójának rózsaszínje, amely megjelenik a nappaliban is a nagy festett körön és a bútorok egy részén. Alapvetően eklektikus a tér, hiszen számos korszakból és stílusból találunk bútort. A nappali modern kanapéja felett lévő, az 1800-as évek végéből származó kristálycsillár eredetileg Edit nagymamájának étkezőjét díszítette. Különösen izgalmas megoldás a hálószobában, a franciaágy mögött kézzel festett geometrikus minta, amit a pár közösen talált ki, és festett fel a falra. Nagyon jól illik hozzá az aprócska fürdőszoba a világos tónusaival.

A lakás összességében letisztult, melegséget áraszt, olyan, amit a fiatal pár biztosan nem un meg egyhamar, mert időtálló és tökéletesen tükrözi az ízlésüket.

Építészként célom, hogy a funkció harmonizáljon a dizájnnal, a megrendelőnek ne csak egy szép otthont tervezzek, de ami kiszolgálja mindennapos igényeit is. Külön motiváció, hogy az eklektikus elemek egységes egészet alkotva végül a megrendelő személyiségét és preferenciáit helyezzék előtérbe.
Sátori Edit
építészmérnök,
belsőépítész

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop