Mindenki szeretné, ha elkészült háza a legtovább szolgálná nagyobb felújítás nélkül, de természetesen karbantartásra időközönként szükség van. Ahhoz, hogy e vágyunk teljesüljön, elsősorban minőségi anyagok beépítése szükséges, hozzáértő szakemberek közreműködésével. Homlokzatainkon leggyakrabban a hőszigetelésre kerülő vékonyvakolattal találkoznunk, de nagy hagyománya van a fa- és kőburkolatnak is, és manapság nem ritkán különböző fém-, műanyag vagy kompozitburkolattal is találkozhatunk.
Fontos szabályok a hőszigetelésben
Hogy a hőszigetelés tartós legyen, a legfontosabb alapelv, hogy mindig egy adott gyártó rendszerét használjuk, mert a garancia is csak ekkor áll fenn. A hőszigetelés munkafolyamatának minden szakaszában fontos az előírásszerű kivitelezés. Például a felrakásnál a hőszigetelő táblákat mezőben három ragasztási ponton, továbbá az élek mentén (peremein) kell ragasztani, és a ragasztásnak legalább a tábla falhoz csatlakozó felületének 40 százalékát kell adnia. Ez mechanikai, rögzítéstechnikai, tűzvédelmi, valamint hőés páratechnikai szempontból is fontos. Ha a pontszerű ragasztások elmaradnak, a hőszigetelő táblák a hőmérsékletváltozás általi alakváltozások miatt kihasasodhatnak, vagy az élek elválhatnak. A felületi hőmérséklet állandóan változik, ez az állandó ingadozás az illesztések mentén folyamatos, változó irányú feszítőhatást gyakorol a záró rétegre. Intenzív nyári napsütésnek kitett homlokzatot egy kiadós zápor percek alatt lehűt, ami olyan hajszálrepedéseket okozhat, amelyek később széles repedéshálózattá nőve a hőszigetelő rendszer teljes tönkremeneteléhez vezethet. Ilyenkor a vakolat szinte elrepedezik, láthatóvá válnak a szigetelőlapok körvonalai. Ne feledjük, hogy a peremek ragasztásánál hagyni kell egy kis rést, hogy a falra illesztést egyszerűen lehessen elvégezni, legyen a levegőnek hol kijönnie, majd a következő tábla ragasztása lezárja a rést. A körberagasztás azért is fontos, mert ellenkező esetben a kialakuló kürtőhatás a hőszigetelő képességet rontja: a hőszigetelés és a falszerkezet között beinduló légmozgás lehűti a falakat, páralecsapódás léphet fel – és a hőszigetelés nem lesz kellően hatékony.
A dübelezés során szintén sok hibát követnek el a kivitelezők. A dübelkiosztásról tervet kell készíteni, ahol figyelembe kell venni a falazat anyagát, a dübel fajtáját, a furat mélységét, a szél szívó hatását stb. A mechanikai rögzítéseknél javasolt a minimum 6 darab dübel/m2 elhelyezése, még akkor is, ha a számítások azt mutatják, hogy 4 darab is elegendő lenne. Épületsarkok térségében a teljes felületen történő ragasztás nagyobb rögzítési hatékonyságot és hőhídmentességet eredményez, mintha helyette nagyszámú, ragasztás nélküli dübelt helyeznénk el, ami egyébként is indokolatlanul megemeli a rendszerárat, és rontja a hőszigetelés hatékonyságát. Fontos szabály, hogy dübel is csak ott helyezhető el, ahol a hőszigetelés mögött ragasztás van.
Időjárásálló vékonyvakolatok
Különösen a hőszigetelések kezdeti időszakában gyakran láthattunk szépen felújított homlokzatokat, amelyen hamarosan csúf penész vagy algafoltok jelentek meg. A mai vékonyvakolatok közül számos minimálisra csökkentette ezt a veszélyt azzal, hogy a homlokzatra kerülő vizet gyorsan lepergeti a falról, megszüntetve ezzel a penészedés, algásodás feltételeit.
A vékonyvakolat nem más, mint egy ragasztóba ágyazott üvegszövet és a színezés. Az üvegszövetet körülbelül a vakolat külső 1/3-ába vagy inkább az 1/2-ébe próbáljuk beágyazni. Nem jó, ha „rátoljuk” közvetlenül a hőszigetelésre, de az sem, ha a vakolat elkészítése után próbáljuk a felületre „ragasztani”. A mechanikai tulajdonságok érdekében az átlapolási hosszokon sem érdemes spórolni. Nagyon fontos, hogy mikor készítjük a vékonyvakolatot, ugyanis az időjárási körülményeknek lehetővé kell tenniük a vakolatban lévő víz elpárolgását. Ezért nem lehet +5 ˚C alatt sem a felület, sem a vakolat, sem pedig a levegő hőmérséklete. (Ha télen akarnánk készíteni – de ne akarjunk! – homlokzati hőszigetelést, színezést, akkor le kell fóliázni az egész homlokzatot, és folyamatosan fűteni a fóliasátrat.) A száradás (kötés) ideje alatt védeni kell a homlokzatot a közvetlen napsütéstől, esőtől és erős széltől.
KŐBURKOLATOK. Több ezer éves tapasztalat alapján a kő kiválóan alkalmas a homlokzat burkolására, ám súlya és ára miatt korlátozott az alkalmazása. Magyarországon a „mediterrándivat” idején rendkívüli népszerűségnek örvendett a hasított mészkőborítás. A kőburkolat elhelyezhető ragasztással, ekkor vékonyra (kb. 1 cm) fel kell szeletelni, továbbá kapcsozással és konzolokkal, utóbbi esetekben legalább 2-2,5 cm vastagok a lapok. A technológia fejlődésével azonban ma már számos újdonság is kapható, amelyeknél egészen ultravékony a kőréteg, ilyen például a kőfurnér, amely valódi palakő, mészkő vagy homokkő felhasználásával készül, üvegszállal és műgyanta hordozóval megerősítve.
FÉMBURKOLATOK. Az elmúlt években a fémlemezburkolatok térhódítása tapasztalható, és már lakóépületek homlokzatán is találkozhatunk velük. A fémlemez alkalmazásánál különösen fontos a burkolat mögötti légréteg megfelelő átszellőztetése, a rögzítések rezgés- és zörgésmentesenl kialakítása. A fémekre jellemző jelentős hőmozgás miatt a lemezburkolatok minden irányban szabad mozgási hézagokkal, rugalmasan összekapcsolva legyenek beépítve, végül alapvető, hogy a lemezek közötti hézagokat úgy alakítsák ki, hogy a csapadék ne juthasson mögéje. A fémburkolatoknak számtalan fajtája létezik, a burkolólemez készülhet alumíniumból, rozsdamentes vagy felületkezelt acéllemezből. A karbantartásmentes alumínium elegáns, matt struktúrát kölcsönöz a háznak. Szokatlan, de rendkívül sokoldalúan felhasználható az alumínium perforált lemez is, bár inkább középületeken. Amerikai találmány az időjárásálló acél, kialakításnál arra törekedtek, hogy ne legyen szükség utólagos felületkezelésre, festésre, és stabil, védő „nemes rozsdaréteg” jelenjen meg a felületén eső, pára hatására, védve a további korróziótól. A homlokzatra sínrendszer segítségével szerelik fel, családi házakon ezt is ritkán alkalmazzák.
FAHOMLOKZAT. Hazánkban faanyagú homlokzatburkolatokat viszonylag ritkán készítenek, inkább kisebb részeken, díszítő jelleggel, vagy utólagos hőszigetelés, homlokzat-felújítás esetén találkozunk vele. A faanyagú homlokzatburkolatoknak sok változata terjedt el: kiselemes fazsindelyburkolat, csaphornyos lécburkolat (lambéria), vízálló rétegelt falemez, deszkaburkolat, diagonál zsalu burkolat stb. A faanyagú burkolatok lehetnek közvetlen kapcsolású faburkolatok (csak védett helyen, pl. tornácoknál), egyszeres vagy a hőszigetelés nedvesség elleni védelméhez a tetőszerkezeteknél is alkalmazott kétszeres kiszellőztetésű szerkezeti kialakításúak. Természetesen a mai kor igényeinek megfelelően számos olyan új összetételű, préseléssel készült homlokzatburkolattal találkozunk, amelyek fahatást keltenek, de nem igényelnek rendszeres kezelést, hiszen a kivitelezés a felállványozás miatt nem egyszerű feladat.
KERÁMIABURKOLATOK. A természetes alapanyagból készült kerámiaburkolatok – burkolótéglák, klinkertéglák, mészhomoktéglák, bontott téglák – javítják az épület hőháztartását is, esztétikai szerepükön túl emiatt gyakran találkozunk velük családi házakon is. Leggyakrabban kézi vetésűek, így rusztikusak, egyedi felületet képeznek. A téglaburkolat elkészítése falazási munkát igényel, a hőszigetelés és az előtétfalként épülő téglaburkolat között megfelelő légrés marad, amelyből szellőzőnyílásokon történik a pára és hő kiszellőztetése. A kerámia lapburkolatként, téglaszerűen is megjelenhet a homlokzaton, ilyenkor burkolással kerül a hőszigetelésre.
Hozzászólások