Kontrasztos színek vonzásában

Kontrasztos színek vonzásában

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

Első közös otthona ideális helyszínét Csömörön találta meg a fiatal pár. Nagy, tágas és világos terekről álmodtak, de amikor megpillantották az építész terveit, csalódniuk kellett. Apró terek láncolata rajzolódott ki a papíron, ezért döntöttek úgy, hogy szakemberként gyorsan egy lakberendezőt hívnak segítségül.

kontrasztoszsinekvonzasaban 720


A megrendelőknek határozott elképzeléseik voltak, színeket szerettek volna, nagy, nyitott amerikai konyhás nappalit, elképzeléseik között azonban keveredtek a különböző stílusjegyek. Szerencsére még nem kezdődött el a kivitelezés, így az építész és a lakberendező együttműködött már a kezdetektől fogva. A tervek tüzetes átvizsgálásánál kiderült, hogy a tetőtér megfelelő arányú, így a leendő szülői háló fölkerülhet az emeletre, külön fürdővel kiegészítve. Még időben áttervezhették az alsó szint alaprajzát és a földszint fölötti födémáttöréseket is a lépcső és a fenti fürdő gépészetének elhelyezéséhez. A dizájnt illetően is hasznos volt a szakavatott szem, hogy egységes mederbe terelje a szerteágazó gondolatokat, elképzeléseket, stílusokat. A nappaliban megjelenő karakteres színeket is a fiatal megrendelők választották, de azok megjelenési módját a lakberendezőre bízták. A terek átrendezésével a földszinti fürdő ablaktalan lett, de talán ez volt a legjobb, ami történhetett: most egy igazi műalkotáson keresztül kap fényt. A nappali és a fürdő közti falba ugyanis egy egyedi üvegfal került, amely gátolja az átlátást, a fényt azonban átengedi. Az üvegtextil tervezését iparművészre bízták, aki annyira jó érzékkel nyúlt a feladathoz, hogy már az első minta elnyerte a megrendelő tetszését.

A terek kialakításánál fontos szempont volt, hogy a nappali inkább otthonos, kuckós világot idézzen, míg a nagy amerikai konyhás tér fő fókusza az étkezőasztal legyen. Így kérdés sem férhetett hozzá, hogy az étkezőasztalt a világítással is ki kell emelni, ahogy ez már a tervezés során készült skicceken is megmutatkozott. A világítás tervezésénél mindig fontos feladat megtalálni a különböző terek különböző használati módjához legjobban illő megoldást, hogy megteremtődjön az elérni kívánt hangulat. Ezt itt többféle lámpa és állítható mennyezeti világítással sikerült megvalósítani. Mivel a nappalin át is kijuthatunk a teraszra, a kint és bent harmóniáját szolgálja a ház külső díszburkolatának belső enteriőrben történő diszkrét visszahozatala a lépcsőfeljárón.

  

Törekszem a logikus, geometrikus térképezésre, hogy jól használható, egységes tereket hozzak létre, figyelembe véve a tér adottságait és a megrendelő személyes igényeit.

kontrastosszonekvon portre

Bóna Mónika
lakberendező

Az emeleti helyiségek a tetőgerincre tengelyesen szerveződtek, ennek végén található az ablak. A fürdés élményét a meglehetősen nagy zuhanyrész épített ülőpadja fokozza.

Cikkek
& ÉrdekessÉgek

A világ leghosszabb üveg függőhídja

Kínában több helyütt méreteiben egymásra licitáló látványhidak csábítják a látogatókat, leghíresebb közöttük a másfél éve átadott Csangcsiacsie Nemzeti Parkban található. A hat méter széles, négyszázharminc méter hosszúságú híd 218 méteres magasságban ível át egy szakadékot, és az adrenalin szint fokozása érdekében lágyan kileng a látogatók alatt. Kínában több helyütt méreteiben egymásra licitáló látványhidak csábítják a látogatókat, leghíresebb közöttük a másfél éve átadott Csangcsiacsie Nemzeti Parkban található. A hat méter széles, négyszázharminc méter hosszúságú híd 218 méteres magasságban ível át egy szakadékot, és az adrenalin szint fokozása érdekében lágyan kileng a látogatók alatt. A látványhídról csodálatos panoráma tárul a hegyekkel, vízesésekkel, ősi városokkal és templomokkal tarkított Hunkjaku vidékre. Egy izraeli építész, Haim Dotan kapta a megbízatást, amelyhez 1077 darab, egyenként 4 centiméter vastag üvegtáblából állították össze a 99 kilenc darab, több réteg edzett üvegből álló lapot, majd kemény törés- és terheléspróbának vetették alá. A teszt résztvevői kalapáccsal verték az üveget, természetesen a megfelelő biztonsági intézkedések mellett, majd egy utasokkal teli kéttonnás terepjáró is átment a hídon. És persze végeztek jó néhány más vizsgálatot is az átadás előtt. A rekordhosszúságú híd egyébként három és félszer több terhet bír el, mint amennyit a kínai szabványok megkövetelnek: akár háromezren is tartózkodhatnának rajta, de egyszerre legfeljebb 600 embert engednek csak fel rá. Az építmény tehát elvileg biztonságos, tériszonyosoknak azonban nem biztos, hogy kellemes élményt jelent átsétálni rajta. Aki esetleg útközben ijed meg a magasságtól, átléphet a híd valamelyik szélére, és fémen sétálhat üveg helyett. Az építtető helyi turisztikai vállalat szerint eleve úgy tervezték, hogy a közepe felé haladva kissé kilengjen a látogató alatt, fűszerezve a különleges látványt. {igallery id=4799|cid=924|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Idősfa-átültető géppel sikeresebb

Tavaly decemberben állt munkába a FŐKERT Nonprofit Zrt. professzionális idősfa-átültető gépe, amellyel akár 30 cm törzsátmérőjű fákat is sikeresen ki lehet emelni, majd szállítást követően el lehet ültetni a már előkészített új termőhelyükre, biztosítva ezzel a fák megmaradását. Tavaly decemberben állt munkába a FŐKERT Nonprofit Zrt. professzionális idősfa-átültető gépe, amellyel akár 30 cm törzsátmérőjű fákat is sikeresen ki lehet emelni, majd szállítást követően el lehet ültetni a már előkészített új termőhelyükre, biztosítva ezzel a fák megmaradását. Az idősfa-átültetés több évszázadra visszatekintő fásítási módszer, amelyet régen fáradságos kézimunkával, nagy hibaszázalékkal végeztek. Mára viszont gépesítették a feladatot, a fák megmaradási aránya pedig elérte a 90 százalékot. A FŐKERT Nonprofit Zrt. gépparkja most egy nagyteljesítményű idősfa-átültető géppel bővült. Annak érdekében, hogy minél több városi fa megmenthető legyen, a FŐKERT Nonprofit Zrt. egy professzionális idősfa-átültető gép beszerzését valósította meg. A FŐKERT Nonprofit Zrt. beruházását, amelyet európai uniós közbeszerzési eljárás keretén belül folytatott le, a Fővárosi Önkormányzat fejlesztési megállapodás keretén belül finanszírozta. A most beszerzett és átadott faátültető géppel a FŐKERT Nonprofit Zrt. magas szakmai színvonalú technológiát tudhat magáénak, amelynek alkalmazásával költséghatékonyan fogja tudni végrehajtani az idősfa átültetést. A több mint 7 tonnás professzionális fakiszedő adapter, egy négytengelyes speciális, terepmunkára is alkalmas teherautóra került felszerelésre, melynek segítségével akár a 8 tonna tömegű kiemelt fák is könnyen mozgathatóak parkokon belül sokszor igen kis helyeken, kedvezőtlen terepviszonyok közepette, valamint a városi forgalomban is. Az ültetőkanál, így a földlabda legnagyobb mérete pedig több mint három köbméter. FŐKERT Nonprofit Zrt. Fotó: Szabó Zoltán FŐKERT Nonprofit Zrt.

Megújul a Múzeumkert

Több mint egy éves történeti és műemléki kutatási, tervezési, engedélyezési és kiviteli közbeszerzési előkészítő folyamat után, 2018. januárban kezdődnek a Magyar Nemzeti Múzeum állami tulajdonban lévő telkén álló Múzeumkert megújításának kivitelezési munkálatai. Több mint egy éves történeti és műemléki kutatási, tervezési, engedélyezési és kiviteli közbeszerzési előkészítő folyamat után, 2018. januárban kezdődnek a Magyar Nemzeti Múzeum állami tulajdonban lévő telkén álló Múzeumkert megújításának kivitelezési munkálatai. A 2016 májusában kiírt pályázatra 12 pályamunka érkezett. Az ötletpályázat díjazására fordítható 6 millió forintos összegből hat elképzelést díjazott a bírálóbizottság. A Magyar Nemzeti Múzeum által a Múzeumkert rehabilitációjára kiírt ötletpályázaton az első díjat a TÉR-TEAM Kft. nyerte (Szabó Gábor, Szende András, Juhász Kristóf Attila, Győre Viola, Orbán Nóra) a pályamű alaposan kidolgozott vizsgálati és elemző részének értékei és a terv harmonikus, vizuálisan és funkcionálisan átgondolt, a kiírásnak leginkább megfelelő elképzeléseknek köszönhetően. A komplex rekonstrukció célja a kert történeti hitelességű helyreállítása és korszerű, többfunkciós belvárosi közhasználatú zöldfelület kialakítása. A munkálatok során megújulnak a közművek, a sétányok és a műemléki főépülethez illeszkedő gyalogos burkolatok létesülnek. A meglévő faállomány lehető legteljesebb megtartása és növényápolása mellett – növény-egészségügyi szakvélemény alapján – 38 db életveszélyes, elöregedett fa kivágására és 25 darab nagyméretű fa ültetésére kerül sor. A meglévő, érdemi használaton kívüli út- és térburkolatok részbeni elbontásával, átalakításával 8200 négyzetméter teljesen megújított növényfelület jön létre. Az ültetendő fák között több növényritkaság is szerepel, ezek erősítik a kert történeti hangulatát (vörös juhar, ginkgo, magnólia). A teljes közműhálózatot érintő felújítási munkák nagyságrendjét érzékelteti, hogy csaknem 3 km hosszú új víz-és csatornacső épül, megújul a teljes elektromos hálózat, WiFi-hálózat és kerti öntözőhálózat is készül. A projekthez kapcsolódóan restaurálják a kert szobrait és az Arany János szobor teljes megújítására is sor kerül a talapzattal együtt. Az Arany János szobor-csoport a március 15-i állami ünnepségre elkészül. A munkálatok során a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai folyamatosan látogathatók, a teljes kertrekonstrukció a nyár végéig fejeződik be.