A közgondolkodás szerint a Rózsadombon lakni sokkal többet jelent, mint hogy valaki Budapest II. kerületének polgára. Egyfajta státuszszimbólumot, a – felső réteghez – tartozást is jelzi. Kétségtelen, hogy a főváros harmadik legnagyobb kerületének része a Rózsadomb, ahol túlnyomórészt tehetős emberek laknak, de távolról sem csak ez reprezentálja ezt a 90 ezer lakosú, 36 négyzetkilométeren elterülő kerületet. Az önkormányzat minden tőle telhetőt megtesz, hogy a kevésbé frekventált területen élők is otthon érezzék magukat, és ne csak az új villák tulajdonosai tekintsék – végállomásnak – szűkebb pátriájukat. A kerület lakáshelyzetéről, az önkormányzat településpolitikai elképzeléseiről kérdeztük Bencze B. György polgármestert.
– A kerület három, egymástól markánsan különböző, földrajzilag is jól körülhatárolható területi egységből áll – mondja Bencze B. György polgármester. – A különbségek jól nyomon követhetők nemcsak az egyes kerületrészekben élők társadalmi, szociális helyzetét illetően, de a lakásállomány összetételében, a településszerkezetben is.
Az első ilyen terület a Víziváros, amely a Dunához közel eső területeket, valamint a Margit körút környékét foglalja magában. Itt szinte kizárólag a pesti kerületekre jellemző, jórészt régi építésű hatalmas bérházak találhatók. Az elmúlt években a lakók az itteni lakások legnagyobb részét megvásárolták, abban a hiszemben, hogy a piaci érték töredékéért értékes ingatlanhoz jutnak. Azzal azonban csak kevesen számoltak, hogy – mivel az itteni lakások zöme meglehetősen leromlott állapotban van – azokat előbb-utóbb fel kell újítani, ellenkező esetben lakhatatlanná válnak. Mivel az itt élők túlnyomó része nem a legtehetősebbek közül kerül ki, a felújítások csak igen kevés helyen, ott is csak részlegesen történtek meg: mindez együtt járt azzal, hogy napjainkra ezeknek az épületeknek a jelentős részén sürgősen el kellene kezdeni a rekonstrukciót. Az önkormányzat ebben nem képes túlságosan nagy szerepet vállalni, egyrészt mert ezek az épületek a teljes lakásállománynak csak töredékét képezik, másrészt, mivel az ingatlanok döntő többsége magántulajdonban van, az önkormányzat közpénzekből nem finanszírozhat ilyen munkálatokat. Városképi szempontból, illetve a kerület lakásvagyonának megőrzése érdekében azonban rendkívül fontos, hogy minél előbb megtörténjen ezeknek az épületeknek a rekonstrukciója. Ennek érdekében – kapcsolódva a főváros hasonló kezdeményezéséhez – évente százmilliós nagyságrendű összeggel, pályázati rendszerben nyújtunk támogatást a társasházak felújításához, korszerűsítéséhez.
A kerületet másik, jól körülhatárolható része a csak Rózsadombként emlegetett terület. A lakások tulajdonosi struktúrája hasonló, mint a Vízivárosban, de itt a kertes, villaszerű épületek dominálnak. A jelentős részben a két háború közötti időszakban épült polgári villák az államosításkor váltak tanácsi bérlakásokká, és a legtöbbet a privatizáció során a bértők megvásárolták. Ezek az épületek nem okoznak túl sok gondot az önkormányzatnak, hiszen – tekintve, hogy az ország egyik legfrekventáltabb és egyben legértékesebb területéről van szó – a tehetősebb rétegek részéről nagy érdeklődés mutatkozik az itteni ingatlanok iránt, Így, aki nem képes saját erőből felújítani vagy fenntartani a lakását, az olyan árat kaphat érte, amelyből máshol minden igényt kielégítő otthont biztosíthat magának, és még tartalékot is képezhet belőle. Ez azt is eredményezi, hogy az új tulajdonosok már megfelelően karban tartják az itteni épületeket.
A Rózsadomb felső részén a 70-es évek végétől felgyorsult a lakásépítés. Ez sajnos együtt járt azzal, hogy a legváltozatosabb stílusú, gyakran nem a környezetbe illő épületek százai emelkedtek, ami meglehetősen eklektikussá tette az itteni lakóingatlan-struktúrát, de az mindenképpen előnyös, hogy ezek a házak jó állapotban vannak, és az is biztosnak látszik, hogy a folyamatos karbantartás sem marad el.
Pesthidegkút, a harmadik kerületrész az utolsó határmódosítás óta a főváros, így a II. kerület része. Ez a vidék talán egész Budapest legkevésbé városias része. A településstruktúra, az épületek stílusa, a városkép inkább egy nagyközségre emlékeztet, mint egy fővárosi kerületre. Itt gyakorlatilag nincs önkormányzati tulajdonú lakóépület, hiszen a lakosok döntő többsége a saját maga számára épített házban lakik és jó tulajdonoshoz méltóan karban is tartja azt.
Az utóbbi években sokan felismerték Pesthidegkút értékeit és nagyfokú – kiáramlás – észlelhető. Egyre-másra épülnek a vadonatúj lakóházak, ami előbb-utóbb a városiasodáshoz vezet majd, de Pesthidegkút még őrzi azt a békés, nyugodt kistelepülés jellegét, amely azok számára a legvonzóbb, akik menekülnek a nagyvárosi zaj, forgalom, tülekedés elől.
A kerület egészét tekintve elmondhatjuk, hogy a lakáshelyzet tekintetében a legjobbak közé tartozunk. Elég, ha példaként említem, hogy itt két lakosra jut egy otthon. A II. kerületről az él a köztudatban, hogy ez egy gazdag kerület, ami több szempontból igaz, hiszen az itt lakók jó része valóban a tehetősek közül kerül ki (1998-ban 19 milliárd forint személyi jövedelemadót fizettek be az itt lakók), maga a terület és a rajta található épületvagyon is rendkívül értékes. Ezzel szemben az önkormányzat bevételei meglehetősen szűkösek, hiszen egy ingatlant, egy telket csak egyszer lehet értékesíteni, a bérleti díjak pedig szinte csak az önkormányzati tulajdonban levő üzlethelyiségek és a néhány, még nem privatizált bérlakás után folynak be. A viszonylag szűkös anyagi lehetőségek ellenére tervezzük, hogy – ugyan szerény mértékben – bekapcsolódunk a kormány által támogatott bérlakás-építési programba. A lehetőségeink meglehetősen behatároltak, hiszen a támogatás feltételei között szerepel, hogy a beruházás nem haladhat meg bizonyos értékhatárt, itt viszont a magas telekárak már eleve óriási költséget jelentenek. A másik fontos tényező, hogy sem a kerület jellege, sem az itteni ingatlanárak nem teszik életszerűvé, hogy számottevő mértékben bekapcsolódjunk a fiatalok, pályakezdők első lakáshoz jutását elősegítő programba. A II. kerületbe inkább azok költöznek, akik már elértek egy bizonyos egzisztenciális szintet. A tapasztalatok szerint ezt a területet nem kiindulópontnak, sokkal inkább végállomásnak tekintik az emberek. Ennek ellenére az önkormányzatnak biztosítani kell megfelelő számú bérlakást, elsősorban a szanálandó bérházak lakói, másrészt az úgynevezett kényszerbérlők, illetve a házmesterlakásokban lakók elhelyezése céljából. Természetesen nem teszünk le a pályakezdők számára készülő lakások építéséről sem, de ezzel inkább csak jelezni szeretnénk, hogy egyetértünk a kormányzat ilyen irányú törekvéseivel.
Hozzászólások