A vasfüggöny közelsége hosszú ideig hátrányt jelentett Nyugat-Magyarország peremvidékének, így a Szentgotthárdtól délre fekvő Apátistvánfalva számára is. A vasi hegyháthoz tartozó Vend-vidéket tipikusan depressziós területként kezelték, tudatosan visszafejlesztették. Mindez a népesség nagyarányú elvándorlását okozta.
A politikai változások után, a határzárak megszűntével e vidék előtt is új lehetőségek tárultak fel. Lehetővé vált a természet nyújtotta, országhatárokon is átívelő természeti egység szabad megismerése.
A település képe minden irányból lenyűgöző, ahogy a táj és a település természetes egységet alkot. Nyilvánvaló volt a településrendező és a településért felelősséget érző helyiek számára, hogy ez érték, amelyet védeni kell. Ezen a területen – ahol három nép: a magyar, a vend és a stájer ezer éve él együtt békében – egyértelmű volt, hogy a történelmi, néprajzi, művészeti hagyományokat figyelembe vevő, de a mai kor igényeihez is igazodó fejlesztés jelenti a megoldást.
Apátistvánfalván a mezőgazdasági művelésnek csak a szélesebb dombhátak kedveztek, a meredek lejtők megművelése nehézkes, a völgyek pedig általában vizenyősek, láposak, szántóföldi növénytermesztés nincs, nem alakultak ki a termelőszövetkezetek sem. A tagolt dombvidék a mai napig erdőgazdálkodással és állattenyésztéssel hasznosítható gazdaságosan. Ezt igazolja a természetes növénytakaró is, amely a község összes területének 40 százalékában zárt erdőt tesz ki.
A táj- és természetvédelem egyik alapelve tehát megőrizni az ősi paraszti gazdálkodást, a kaszálókra, legelőkre alapozott állattenyésztést, a bakhátas és szálaló erdőgazdálkodást.
Apátistvánfalva településszerkezete a szórványtelepülés mintapéldája. E településformát a táji és domborzati adottságok alakították ki, és az itt élők ezer éve tudják, hogy építésre csak a dombhátak alkalmasak. A dombhátakon kialakult lakott egységeket eleinte rokon családok lakták. A házakhoz tartozó birtok a lejtő oldalán helyezkedik el. Egy-egy szórványt 5-10 házcsoport alkot. A település különböző nézetei – külső településképe – jól mutatják a község szórványait, bizonyítékul arra, hogy az ember a természet adta szűkös lehetőségeken belül is példásan ki tudja választani a legoptimálisabb lakhelyet – a természet veszélyeztetése nélkül is.
A településszerkezeti sajátosságokból adódóan Apátistvánfalván hagyományos értelemben vett utcaképről nem beszélhetünk. Az 1980-ban készült Összevont Rendezési Terv a kor településpolitikájának megfelelően egy több száz éves szórványtelepülésből megpróbált ugyan utcás települést uniformizálni, melynek eredményeként 59 hagyományos kerített, illetve hajlított házas szórvány (az összes lakóépület-állomány 30 százaléka) került építési tilalom alá, ugyanakkor 130 új telket alakítottak ki oldalhatáron álló beépítési lehetőséggel. Szerencsére e telkek közül csak néhány jött létre a templomtól kiinduló dombháton. A kár azért nem lett nagyobb, mert a pusztulásra ítélt porták nagy részén helyben megmaradtak a tulajdonosok, és az építési tilalom ellenére gondoskodtak épületeik jó karbantartásáról, sőt a hagyományos gazdálkodást is folytatták.
A szórványtelepülés faluképét a táj és az épített környezet összhangja adja. A ház csak természetes környezetével, az őt övező tájjal együtt vizsgálható, mert egymást elválaszthatatlanul egészítik ki. A tájba belesimuló portaegyüttesek elrendezése befelé forduló. A lakó-, rakodó- és gazdasági épületek négyszög alakú udvart zárnak közre “U” vagy “L” alakban. Ezek voltak a kerített vagy hajlított házak, amelyeket csak egy irányban – általában a szórvány portái által közrezárt udvarra – nyitottak meg. A többi oldalon kifelé tekintő nyílás nem nagyon látható, legfeljebb egy-egy tömör, zárt ajtó vagy kapu.
A rendezési terv készítését megelőző kutatás során három hagyományos lakóháztípust különböztettünk meg, a házak jellemző külső megjelenése, arányaik, valamint anyaghasználataik alapján. A cél ezzel az volt, hogy a szabályozáshoz követendő arányrendszert dolgozhassanak ki a tervezők, és segítséget adjon az új építkezők számára, hogy Apátistvánfalva XXI. századi faluképe korszerű szerkezetekkel és anyagokkal is jellemzően “vend-vidéki” maradhasson.
Apátistvánfalván járva sokszor érezhető, mintha megállt volna az idő. A múlt ott van a jelenben, az erdei utak nyugalmában, csendjében és békéjében. Itt nyilvánvalóvá válik, hogy a jövő is csak a múltban, a gyökereknél kereshető.
Hozzászólások