Ahány nyelv, annyi színház –

A Népszabadság május 4-i számában jelent meg P. Keczeli Klára írása a szabadkai színház megújulásáról (Világot jelentő, ingatag deszkák). A teljesebb tájékoztatás miatt fűzök néhány észrevételt a cikkhez.

 

 

A műemlékszínház valóban nem mérhető az építészettörténet két olyan remekéhez, mint a zsinagóga és a városháza, de a városközpontnak olyan eleme, amely a főutca, a Corso képét meghatározza, és amelynek jelenlegi léptéke a városháza és az ugyancsak Komor és Jakab által tervezett bank között városszerkezeti helyzetének pontosan megfelel. Nemcsak a Kárpát-medence egyik legkorábbi színházáról van szó, hanem mint épületegyüttes is, a benne egykor működött szállodával és étteremmel a XIX. század egyik kivételként megmaradt, jellegzetes emléke, amely mindenestül megújítható, és eredeti rendeltetése szerint hasznosítható. A mai követelményeknek megfelelő színházat a városban másutt sokkal kevesebb kötöttséggel lehet felépíteni, de ezt a régi épületet, ennek hangulatát, a százötven évvel ezelőtti atmoszférát nem lehet pótolni. Az új terv a műemlékvédelmi hatóság előírása szerint ugyan meghagyná az oszlopos, timpanonos sarokhomlokzatot, az oldalhomlokzat egy-egy szakaszát és az átlós tengelyben lévő klasszicista lépcsőházat, de mögé bekényszerítene egy, a városháza magasságával vetekedő épületkolosszust, amelynek homlokzati kialakítása – építészeti abszurdum! – nem része a tervnek, hogy azon utólag vitatkozni lehessen. Ez a terv több, össze is nyitható színházat rejt magában, ez az utópisztikus ötlet műszakilag is kétséges, és rendkívüli többletköltséggel jár. Különösen érthetetlen azonban számomra, hogy miért fontos etnikai értelemben elkülönülő színházakat építeni egy olyan városban, amelyben rendkívül erősek és minden külső törekvésnek ellenállóak a békés nemzetiségi együttélés hagyományai. Ugyanis az új színház építését ösztönző fő szempont, hogy minden jelentős etnikai-nyelvi csoport önálló színházhoz jusson, amit egy épületen belül kívánnak megoldani. A régi színház megújításáért fellépő polgárok nem annyira "gyanús tranzakciók" miatt, hanem a kivételesen erős lokálpatrióta szemléletből fakadóan védik a városképet, amelyet az új terv alapvetően megváltoztatna.

 

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága áprilisban felhívással fordult Szabadka illetékes vezetőihez, amelyben az alábbiakat fogalmazták meg: "A főterén álló 150 éves épület a Kárpát-medence hatodik legrégebbi magyar kőszínháza, a város jelképévé vált. A klasszicista épület megjelenése és tömege a történelmi, részben szecessziós városmag fontos városképi eleme, a város kultúrtörténeti szimbóluma. Kérjük az illetékeseket, hogy a felújítások során őrizzék meg az épület minden értékét, különös tekintettel külső megjelenésére, építészeti részleteire, tömegére és a közösségi terek minden meghatározó elemére. Kérjük továbbá, hogy a kétségtelenül indokolt szerkezeti beavatkozások, mint például a nagyterem tetőszerkezetének bontása a helyreállítást segítse, és ne szolgálhasson a műemléki felújítások sok évtizedes elméletével és gyakorlatával ellentétes átépítések ürügyéül."


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop