Körséta Keszthelyen

Keszthely a Balaton legrégibb településeként gazdag kultúrtörténeti látnivalóinak, szépen kiépített Balaton-partjának, vonzó kulturális kínálatának köszönhetően a magyar tengerre látogató turisták egyik legkedveltebb városa. Frekventált fekvésének, természeti, épített és kulturális értékeinek, jelentős múltjának köszönheti kitüntetett helyét a Balaton-partján.

 

 

Keszthely turisztikai kínálata változatos. A patinás városkép, a különböző korok történelmi örökségének találkozása sajátos hangulatú.

 

A város központjában lévő sétálóutcán igényes éttermek, kávézók várják a vendégeket. A Festetics-kastély és különleges parkja, a gótikus plébániatemplom a város főterén, vagy a tó történetét bemutató Balatoni Múzeum már önmagukban megérnek egy látogatást. A pezsgő kulturális élet régi hagyományai, a visszatérő rendezvények mellett konferenciák megrendezésére is alkalmas, modern kongresszusi központtal és színházzal is rendelkezik a város. Idén július végén a Kelta Fesztivál számíthat kiemelt érdeklődésre, ugyanekkor a legendás Omega zenekar is fellép majd.

 

 

Kék Hullám

 

A helyi strandokon az utóbbi évek jelentős fejlesztéseinek eredményeként nagymértékben javult a szolgáltatás színvonala. Ilyen beruházás volt például a mederfenék iszapkotrása és visszahomokozása, egy feszített víztükrű, Balaton alakú élménymedence építése, a sétány és a játszótér felújítása, a zöldfelületek rekonstrukciója, a szociális blokkok javítása és kialakítása. Befejeződött a Szigetfürdő rekonstrukciója is – ez a Balaton egyetlen szigetfürdője -, amelyet most korhűen felújítottak, visszaállítva az eredeti állapotot.

 

A városvezetés rengeteg előkészítő munkát fektetett a város főterének és belvárosának rekonstrukciós elképzeléseibe. Ha a projekt megvalósul, Keszthely sétálóutcája és főtere olyan többletértéket jelent majd, amely országos és nemzetközi viszonylatban is képes lesz újrapozícionálni a város turisztikai kínálatát, várhatóan fellendítve ezzel a szűkebb régió turizmusát.

 

Ígéretesnek tűnik az idei nyár abból a szempontból is, hogy a tó vizének minősége és mennyisége kiválónak ígérkezik. A Balatonon a települések közül egyedüliként kapta meg Keszthely összes (három) strandjára a „Kék Hullám Zászló” minősítést: azaz a fürdőhelyek európai színvonalúak, ideértve a vízminőséget és a szolgáltatások színvonalát is.

 

 

Zöld turizmus

 

A Magyar Turizmus Zrt. marketingmunkájának köszönhetően a 2007-es év a Zöld Turizmus jegyében zajlik. A városvezetés és az idegenforgalomban érdekeltek számítanak rá, hogy sok túrázást kedvelő, természetbarát vendég látogat majd Keszthelyre. A város is törekszik rá, hogy a szezon ne korlátozódjon a pár kánikulai hétre: a rendezvények mellett a csodálatos környezet lehet az a vonzerő, amely a túrázni vágyók hosszasabb jelenlétét eredményezheti a környéken. Ehhez ideális lehetőségeket nyújt a Keszthelyi-hegység, amely Magyarország egyik legváltozatosabb élővilágú vidéke, a kiépített bicikliút, és az egyedülálló természeti környezet.

 

A főtéren található Városháza alapjai 18. századiak, az épület mai formájában copf stílusú. A tér meghatározó épülete a ferences rendi kolostor és temploma, amely a törökkorban végvárként szolgált, szentélyében láthatók hazánk legnagyobb felületű gótikus falfestményei. A tornyot az 1880-as években építették hozzá, de a rózsaablak eredeti. A templom előtt a millennium évében állították fel az alapító Lackfi István nádor lovasszobrát. A tér keleti végén áll az 1770-ben emelt Szentháromság-szobor.
A gyalogos övezet épületeinek többsége még a 19. század második felében épült. A Kossuth u. 28. homlokzatán a városcímer jelzi, hogy ez volt a régi városháza; ma a Goldmark Károly Művelődési Központnak és a Tourinform-irodának ad otthont. A 22. szám a Pethő vagy Goldmark ház, középkori alapokra épült a 18. században. Az árkádos barokk épület udvarán látható a többször átépített, eklektikus stílusú zsinagóga.
A sétálóutca folytatása a Kastély utca, amely a Festetics Kastély főbejáratához vezet. Valaha itt éltek az uradalom alkalmazottai, az utca képét ezek a parasztbarokk épületek határozzák meg. Ebbe a miliőbe jól illeszkedik az 5. szám udvarán kialakított Párizsi udvar.
A Fő térről indul a Balaton-partra vezető Erzsébet királyné útja, amelynek villái a 20. század elején épültek. Vele határos a város legnagyobb zöldfelülete, a Helikon park. Itt található az 1817 és 1819 között megrendezett Helikon Ünnepségek emlékére emelt Helikon-emlékmű, amely a város egyik jelképe.
A Balaton-parton egyedülálló módon megmaradt a 19. század végén épített Hullám és Balaton Szálló. A Városi strandon a Szigetfürdő máig őrzi a régi építmény körvonalait. A mélyen a vízbe nyúló móló nemcsak a menetrend szerint közlekedő hajók fogadását szolgálja, de kedvelt horgászóhely is.
Hagyományos rendezvény a július végi Borutca, a Balaton környéki borok kulturális műsorokkal fűszerezett bemutatója.

Festetics-kastély
A barokk kastély építését 1745-ben Festetics Kristóf kezdte el. Az U alakú egyemeletes épületet Festetics Kristóf fia, Pál bővítette, az ő nevéhez fűződik a mai múzeumi bejárat. Festetics Pál fia, 1792 és 1804 között kialakíttatta a kápolnát, és megépíttette a kétemeletes könyvtári szárnyat, amelynek – eredetiben megmaradt – bútorzatát Kerbl János keszthelyi asztalos készítette. A 101 helyiséges épület ma múzeum és konferenciaközpont. Legértékesebb része az 1799-1801 között épült könyvtárterem, amelynek bútorzata eredeti, könyvállománya 86 ezer kötet. Tizenhat terem mutatja be a 18-19. századi főúri életmódot, de itt tekinthetők meg a Magyar Nemzeti Múzeum legszebb díszfegyverei és a híres Windischgraetz-trófeagyűjtemény is.
Az eredetileg 42 hektáros park természetvédelmi terület, franciakertből és számos fa ritkaságot tartalmazó angolparkból áll. A Kossuth utca déli részén áll a Balatoni Múzeum arányos neobarokk épülete, amelyben az emeleti állandó kiállításon a Balaton kialakulásával, növény- és állatvilágával, környékének történeti emlékeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. A földszinten van a római és a középkori kőtár, valamint a híres festő, Halápy János emlékszobája.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop