Oázis a pesti forgatagban

Igencsak rácsodálkozna a látványra az utazó, aki húsz év kihagyással újra Ferencváros centrumába sodródna. Az elmúlt két évtized átrajzolta a IX. kerületi portrét, a ráncok eltűntek, a fakó és sápadt arc ma pirospozsgás és derűs. Mintegy 80 hektárnyi terület rehabilitációját élte át a belváros közeli városrész a Ferenc körút, az Üllői út, a Haller és a Mester utca négyszögében.

 

 

A ’90-es évek elején negyven háztömb és azok környezetének rehabilitációját iktatták az akkor született szabályozási tervbe. A sziszifuszi munkát sejtető önkormányzati vállalkozás filozófiájának több alapelve is megfogalmazódott akkor: a tömbök belseje önkormányzati tulajdonban marad, a házakat nem egyesével, hanem akár négyesével is, csoportonként értékesítik. Előbbi eredménye az lett, hogy a lakóházakkal körülzárt területek ma üde oázisként rejtőznek a pesti zűrzavar elől fáikkal, buja bokraikkal, színes játszótereikkel. A több ingatlan egyidejű felújítása pedig egységes építészeti stílust, homlokzati harmóniát teremtett egy-egy utcaszakaszon.

 

Persze nem kellett minden kiöregedett házról lemondani, a még megmenthetőket a kerület és a főváros tartalékaiból újraélesztették, és arra is jutott, hogy a közterületek egy részét és néhány utcát teljesen megújítsanak. A nehezen induló, kezdetben inkább hitből épülő, mint reális piaci kereslet reményében kibontakozó rehabilitáció egyre látványosabb lett. Ennélfogva szinte pillanatokon belül kapóssá váltak a felszabaduló ingatlanok, a lakásépítő vállalkozások egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak. Eleinte egy önkormányzati forintra ugyanannyi beruházói jutott, ma már az arány egy a nyolchoz. Persze a jó projekthez nemcsak eltökéltség és hozzáértés, hanem bizony némi szerencse is szükségeltetik, így amikor a vállalkozókban már ébredezett volna a kétely, beütött a lakáspiaci „mindent vesznek” időszak, és ezzel visszafordíthatatlanná vált Középső-Ferencváros újjászületése. 1993 és 2007 között 165 ingatlan közel félszáz beruházó közreműködésével épült újjá, a budapesti első rehabilitáció nem egy-két vállalkozás sikersztorija maradt.

 

– Ha most valaki azt kérné tőlem, mutassak egy eladó új lakást, amibe két hónapon belül be lehet költözni, nehéz dolgom lenne – meséli Jordán Péter, a rehabilitáció karmesterének számító SEM IX Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Amit itt felépítenek, az nagy biztonsággal eladható, nem maradnak parlagon az új otthonok. Persze ma már a fő hangsúly a közterületeken van, szeretnénk, ha újabb és újabb parkok épülnének. Új lendületet adhat ráadásul ennek a környéknek az, hogy szeptemberben átadják a SOTE új épületét, vagyis hamarosan az egyetemi ifjúság is új színe lesz Középső-Ferencváros amúgy sem unalmas hétköznapjainak.
Az utóbbi években egyébként három jelentős közpark létesült a régi-új lakóövezetben, a Tűzoltó utca mentén kettő, és egy teljes tömb elbontása után alakították ki a Lenhossék Parkot. A rehabilitáció tehát nemcsak új épületeket, tiszta homlokzatokat és pompás belső kerteket jelent, hanem helyenként szellősebb városszerkezetet, zöld szigeteket a városi rengetegben.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop