Itt az új IKEA katalógus!

Hétvégén Gardenexpo!
Összhang a bejárati ajtóval!
Az élő Zsolnay-történelem

sziget2014. augusztus 14-én megjelent a 2015-ös IKEA katalógus, amely idén a hálószobákat és a fürdőszobákat állítja középpontba, azt a két helyiséget, ahol a napjaink kezdődnek és végződnek. Inspirációból, új termékekből, IKEA-figyelmességekből most sem lesz hiány!

A hálószoba és a fürdőszoba a mindennapi igényeinket szolgálja. Reggelenként itt öltözünk fel és hozzuk magunkat rendbe, valamint itt öltözünk át és töltődünk fel a nap végén.„Persze, a hálószoba még mindig főleg a legalapvetőbb szükségletünk, a pihentető alvás színtere, ám ez a helyiség – a fürdőszobával egyetemben – arra is tökéletes, hogy a nap végén lelassuljunk, lazítsunk és magunkra fordítsunk egy kis időt” – mondja Varga-Nagy Eszter, az IKEA Magyarország PR specialistája. AZ IKEA komoly felmérések alapján dolgozik, így nem meglepő, hogy az ébredésről, a nap hátralévő részét megalapozó első órákról faggatózott, hogy olyan kínálattal állhasson elő, amitől a hálószoba és a fürdőszoba megszűnik mellékhelyiségnek lenni az otthonunkban. A felmérések szerint országonként vagy egyénenként nem is annyira eltérőek a vágyaink és az álmaink: legtöbbünk egy nyugodt oázishoz hasonlító fürdőszobára és hálószobára vágyik, a maga tökéletes kényelmével. Nos, az új katalógusban és az áruházak berendezett szobáiban rengeteg ötletet, praktikus megoldást, a tárolást, rendszerezést segítő bútort, gazdag matracválasztékot találunk, hogy jól induljon minden nap.Mindazon túl, hogy a katalógus igyekszik ötleteket adni a fenntarthatóbb otthoni élet kialakításához, egy igen fontos eseményt is ünnepel: az IKEA-katalógus mostantól a világon a legnagyobb példányszámban előállított, teljes egészében FSC®-minősített papírra nyomtatott termék.

Milyen színek jönnek?
Az IKEA színvilága 2015-ben nyugodtabbá vált. A neutrális, natúr, a szürke és az örök fehér alapot ugyanakkor merész színekkel kombináljuk, de épp csak annyival, amennyit az adott stílus és a játékosság megenged. A modern terekhez sötétebb barack, citromsárga, türkiz vagy narancs passzol a legjobban, míg a tradicionális tereket a zöld kopottasabb árnyalataival és az örök kedvenc kékkel, rózsaszínnel dobjuk fel. A színek mellett továbbra is nagy szerepet kapnak a minták: a skandináv gyökerű geometrikus, főleg háromszög minták és a tradicionális növény minták virágokkal, indákkal, levelekkel 


Korán kelünk, kávéval indulunk be

Egy speciális felmérésből kiderült, korán kelő nép a magyar, a többség 6 óra előtt (38%), vagy 6-7 óra között (38%), az ébresztőóra első csörgésére kipattan az ágyból. Öt perc alatt kiválasztjuk a ruháinkat, és maximum egy óra alatt el is hagyjuk a házat. 16%-unk némi szerelmi légyottal indítja a napot, de alapvetően a kávétól indulunk be (57%). 28%-unk inkább egy kis netezéssel tér magához, 18% az okostelefonját és a közösségi csatornákat böngészi.

Hogyan lesz katalógusod?
2014. augusztus 14-én kezdődött meg a terjesztés, lehet lesni a postaládákat! Ha ennek során nem kaptál katalógust, saját példányodat online is megrendelheted. Az online megrendeléseket 2014. augusztus 28-tól regisztráljuk. A katalógusok postázását a rendelések beérkezésének időrendjében teljesítjük, a postázható példányszám erejéig. Az áruházak vevőszolgálatán 2014. szeptember 5-e után veheted át a katalógust.

Bővebb információ: www.ikea.hu 

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop