Manzárd újratervezve

Az árpádföldi társasház kicsi tetőtéri lakása lakberendezőért kiáltott, hogy a család minden igényét kielégítő otthonná válhasson. Az ötleteket Fest Krisztina lakberendező szállította, ahogy most is, nyolc év után újra, amikor esedékessé vált az arculatváltás.

manzardujratervezve 7202

Hirtelen felindulásból döntöttem a vétel mellett, de nem bántam meg, mert a nyugodt és biztonságos kertvárosi környezet számunkra a legjobb választásnak bizonyult. Nagyon szeretünk itt lakni.” – meséli Annamária. Azt azért elismeri, hogy kezében a frissen átvett lakáskulccsal, egy kicsit elfogta a kétségbeesés. „Eleinte megpróbáltam a saját ízlésvilágom alapján berendezni, de annyiféle funkciót szerettünk volna kihozni a két és fél szobából, hogy be kellett látnom: itt szakértői segítségre van szükség. Ekkor találtuk meg Krisztát.”

Minél kisebb egy lakás, annál nagyobb kihívást jelent a lakberendező számára. Ez különösen igaznak bizonyult itt, ebben az erkélyes, 18 négyzetméternél kisebb helyiségben, ahol négy különböző funkciót kellett elhelyezni: konyha, étkező, nappali és dolgozósarok.

Egy jó minőségű ülőgarnitúra szerves része, meghatározó eleme egy lakásnak, ám ha a kanapé a térben kissé túlméretezett, mint jelen esetben, bizony jelentős kihívás, s amelyről a család a legjobb ráhatással sem volt lebeszélhető. Így hát a kanapé győzött és maradt, ám minden újratervezéskor új színbe öltöztetik.

„Amikor Ancsa először felkért, alaposan átbeszéltük, hogy mit szeretne, mik az igényei, és én is elmondtam, hogyan tartom megvalósíthatónak mindezt. Ilyenkor persze előfordul, hogy valaki mindenképpen ragaszkodik egyes berendezési tárgyakhoz, amik nem illenek a lakásba, máskor könnyebb a meggyőzés. De az emberek ízlése változik, és ha tehetem, igyekszem átadni az általam vallott nézeteket. Így a lakás 2007-es berendezéséhez képest most jóval letisztultabb, elegánsabb lett az összes tér, az új dizájn kapcsán pedig nagyon hamar megegyeztünk.” – számol be Fest Krisztina, aki több mint tíz éve segíti a megrendelőit kényelmes, élhető, rendezett otthonokhoz.

A konyha ezúttal új, homogén munkafelületet kapott, és a falra csempe helyett szintén bútorlap került. A nappali-étkező korábbi sötétbarna padlóját világos szürke váltotta fel, a fenyő étkező helyére fehér asztal került vidám, sárga székekkel. A törtfehér és szürke variációi megnyugtató, letisztult hatást keltenek. Ezt a napsárga párnák és sárga virágok színe dobja fel vidámsággal és kedvességgel, dinamikát is adva a térnek. A világítótestek a hálószobákban is harmonizálnak egymással, ahogyan a türkiz színvilágú hálószoba és a gyerekszoba kék-zöld színei is tökéletes összhangot alkotnak. Fontos is egyensúlyban lenniük, hiszen a folyosó közepén megállva egyidejűleg tárul a látogató szeme elé a két helyiség.

  

Designdock – a megfelelő hely elindulni akár egy hasonló, akár egy teljesen új felé, életre keltve egy ötletet, megvalósítva egy álmot. A munkáimból fakadó büszkeség sarkall a továbbfejlődésre, hogy mindig a legjobbat nyújtsam megrendelőimnek.

manzardujratervezve profile

Fest Krisztina
www.designdock.hu


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop