Kék, fehér, sikkes kontrasztok

A tervezőpáros egy elavult, kétszintes családi házból alakította ki a mai igényeknek mindenben megfelelő otthont fi atal megrendelője számára, oly módon, hogy a családalapítást követően is jól szolgálja igényeit.

feherkeksikkeskontrasztok 720

Már az első megtekintéskor eldőlt, hogy a kétszintes, elavult családi ház nagyon lelakott, sort kell keríteni a nyílászárók teljes cseréjére, a sok helyütt omladozó fal miatt a ház összes falfelülete renoválásra szorult, igény volt a fűtés korszerűsítésére, valamint mindkét fürdőszoba részleges átalakítására is. A járólapok sem úszták meg az átalakítást, hiszen a teljes vezetékezés miatt minden helyiségben fel kellett törni a padlót. Az elektromos kiállások nem igazodtak az új elrendezéshez, számukat minimum meg kellett duplázni, praktikusabbá és korszerűbbé téve kialakításukat. A legfontosabb feladat az volt, hogy a lakberendezők a mai igényeinek megfelelő otthont alakítsanak ki a fiatal hölgy számára, hogy majd a családalapítás se okozzon problémát, bármelyik emeleti szobából könnyedén gyermekbarát teret lehessen létrehozni. A lehetőségek adottak voltak, az emeleten négy hálószoba szolgálta a kényelmet, melyből kettőt összenyitva három megfelelő méretű helyiséget tudtak kialakíani.

Az alapkoncepció egy átmeneti stílus kreálása volt, amelyben egyaránt megjelennek a klasszikus és modern elemek is, arányosan mindkettőből kiemelve valamit. A hűvös színeknek köszönhető modern hatást szépen egészítik ki a néhol visszaköszönő klasszikus mintázatú tapéták. A kiegészítőkben fontos szerepet kaptak a textilek, a krómozott felületek, valamint az üveg, egyszóval a csillogás. A csillárok amellett, hogy elsődleges szerepüket betöltik, használaton kívül is dísztárgyát képezik a szobának, ezért is fontos a megfelelő stílusok összehangolása. A nappaliban a mélybarna padló a fehér magasított szegélyek és a világos kárpitok megfelelő kontrasztot emelnek az összképbe.

A helyiségben korábbi bútorok is helyet kaptak, némileg átfazonírozva, az újakat pedig úgy válogatva össze, hogy illeszkedjenek a letisztult vonalba, követve a króm- és üveghasználatot. Az étkező a megrendelő külön kérésére került a nappalival közös térbe, létrehozva egy fennköltebb „szigetet”, amelyet elsőként pillant meg a helyiségbe belépő. A merész színű ideiglenes textíliák hangsúlyossá teszik a teret, a falon található dekorációk színei pedig visszaköszönnek a díszpárnákon, függönyökön.

A házban a két fürdőszoba szándékosan különböző hangulatú. A kazán és a teljes fűtésrendszer cseréjének köszönhetően a földszinti mellékhelyiséget hozzányitották a fürdőszobához, ily módon maximalizálhatták az alapterületét. Helyére került a zuhanyozó, és szerencsésen elfért egy bidét is. A padlón végigfutó nagy méretű gránit burkolólapok letisztult, modern összképet nyújtanak, a jobb térérzetet pedig tükrök segítik. Az emeleti fürdőszobánál szándékosan törekedtek a minél egyszerűbb kialakításra, a világos, magas fényű fehér lapokkal burkolt helyiség ragyogóan nőies.

  

Az otthontervezés felelőssége, hogy az elkészült munka az utolsó simítások után is megtartsa frissességét, képes legyen újra és újra örömet szerezni tulajdonosának. Közös munkánk során egymást inspriálva arra törekszünk, hogy kialakítsunk megrendelőinkben egy fajta életérzést, amely az egymás után eltűnő hétköznapokban is átjárja mindennapjaikat.

nenibacsi1

Szemenyei Evelin, Péli Roland
www.reforminteriors.wix.com/design


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop