Fészeklakás panelban

Fészeklakás panelban

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

Ki nem szeret üldögélni egy hangulatos kávézóban vagy otthon, a nappaliban a barátnőivel, és bölcselkedni, csevegni az élet fontos és kevésbé fontos dolgairól - Kalandozni egy kicsit a múltban, szót ejteni éppen aktuális, praktikus tennivalókról, meghallgatni mások tanácsát. A középkorú főorvosnőnél járva megtudhatjuk, milyen terveket szövögetett barátnőivel régi panellakásának felújításáról, és hogy ki is az a Kuzma Petrovics.

 

 

- Mi ez a finom illat?

 

- Teát készítettem.

 

- Van-e igazság az angol mondásban, hogy egy kanál tealevelet kell csészénként számítani, plusz egyet a kannának?

 

- Sok mindent mondanak, hogy meleg legyen a kanna, meg ki kell forrázni, hogy gőzölögjön, de szerintem a legnagyobb titok a jó minőségű teafű.

 

- Persze a jó társaság sem árt, és egy kellemes hely, ahol kortyolgatjuk. Azt hiszem, itt most mindez megvan. Ha kinézek az ablakon, az az érzésem, hogy legalábbis a kétezerháromszáz méter magas Gerlitzen tetején üldögélünk, Karinthiában.

 

- Pedig csak Pesten vagyunk. A lakás egyik nagy előnye éppen a kilátás - szemben a budai oldalon élőkkel, én élvezhetem a hegyek látványát - , a másik pedig, hogy remek helyen van, alig néhány perc alatt bent vagyok a város szívében. Az emeletre ráadásul már nem hallatszik fel az utca zaja sem. Harmincnégy éve lakom ebben a házban, és manapság egyre többen fogják menekülőre a szomszédaim közül. Bevallom, bennem is felmerült ez a gondolat, végül mégis úgy döntöttem, inkább megpróbálom felújítani. Megvizsgálom, mit lehet kihozni belőle, hiszen mióta itt lakom, igazi nagy felújítást nem csináltattunk, csupán festést, mázolást és tapétázást. Szerencsére jóval több az előnye, mint a hátránya. Tudni kell elvonatkoztatni a panelháztól, és akkor az ember megadja magának az esélyt, hogy nagyon kellemes, hangulatos fészket teremthessen, ahová jó hazajönni.
- Úgy vélem, remekül sikerült. Itt az embernek eszébe sem jut, hogy panellakásban üldögél, inkább egy ezerkilencszázhúszas években épült Bauhaus-házban érzem magam. Olyan csend van, mintha valóban hegycsúcson lennénk, de legalább is kertvárosban. Milyen elképzelésekkel vágott neki a felújításnak?
- Először is kellett egy remek kivitelező, aki megvalósítja álmaimat. Ezenkívül szükség volt két lelkes barátnőmnek, Pankának és Juditnak a segítségére, akiknek jó érzékük van a lakberendezéshez, és jobbnál jobb ötleteket tártak elém. Én pedig merészen támaszkodtam az ő jó ízlésükre és találékonyságukra, és nagyokat álmodtam.
- És úgy tűnik, jókat álmodott!
- Azért elárulom, szerencse is kellett hozzá. A konyha, a gardrób és a tolóajtók megépítéséhez szükségem volt egy kitűnő asztalosmesterre. Én rátaláltam közülük Nagy Szilveszterre, aki művészi szinten űzi mesterségét, gyönyörű konyhabútort, gardróbszekrényt és tolóajtókat épített, melyek csodálatosan harmonizálnak egymással.
- A felújítás közben is összeült barátnőivel, ha felmerült egy-egy kérdés?
- Igen. Afféle kupaktanács módjára terveztük a lakást. Így születtek például a konyhán és a fürdőszobán az eltolható, középen üvegezett ajtók, hogy átengedjék a fényt. Ezekre az ajtókra a helyszűke miatt volt szükség. Egy ilyen beszélgetés alkalmával döntöttük el, hogy eltüntetjük a mennyezetről azt a bizonyos árkot, amely a panellakások egyik fertelmes - dizájn-eleme", és finom, keskeny stukkódíszítéssel dobjuk fel a teret. Szerintem egy építkezés vagy felújítás előtt és alatt érdemes kikérni a jó ízlésű és hozzáértő barátok véleményét. A barátnőimmel gyermekkorunk óta ismerjük egymást, így ők pontosan ismerik a mentalitásomat, lelkületemet és az igen elfoglalt életemet. Amikor összeült a kis kupaktanácsunk, szinte lubickoltam tengernyi ötletükben.
- Az egész lakásra jellemző a harmónia és nyugalom.
- A bútoraimat egyenként szedtem össze, így van köztük rusztikus antik asztal, biedermeier fotel és néhány régi családi darab. Azt hiszem, csupán jól sikerült őket egymáshoz társítanom. Például minden polgári lakásban idővel felgyűlnek nagyon szép, finom, régi csipkék, melyekkel az ember nem tud mit kezdeni. Igyekeztem ezeket hasznosítani, és régi vászonanyagra varrattam őket, melyekből aztán függönyt és asztalterítőket csináltattam. Ez apró finomságot és pluszt visz a lakás belvilágába, arról nem is beszélve, hogy a teáscsésze is jobban mutat rajta.
- A bőröndben üldögélő mackóknak van valami története?
- A főmedvét a férjem kapta ajándékba a megszületésekor, Németországban élő nagynénjétől. A néni később lelkes nyelvtanára volt a családnak. Hogy lekösse a gyerekek figyelmét, mindig érdekes történeteket talált ki, melyeknek ez a medve, Kuzma Petrovics volt a főhőse. A mesék szerint egyik fülét a nagy honvédő háborúban vesztette el, aztán később kispolgár lett. A nagynéni ezeket a meséket mindig angolul adta elő, így próbálta az angol nyelv ismeretét a gyermekfejekbe átszivárogtatni. Kuzma Petrovics és mackótársai tehát kedves emlékeket őriznek.
- Tehát a régi szép bútorok, tárgyak megmaradtak, csak a lakás kapott vadonatúj megjelenést.
- A felújításkor igyekeztem eltüntetni mindent, ami panellakásra emlékeztet. A szőnyegpadlót parkettára, a linóleumot pedig fautánzatú padlólapra cseréltem. Elárulom, annyira fellelkesültem ezen a sikeres felújításon, hogy a balatoni nyaralómat is átépítem egy kicsit.
- Ha elkészült, szívesen meglátogatjuk. Teázunk, kicsit beszélgetünk, és közben persze lefotózzuk azt a lakást is.
- Teázunk - Beszélgetünk - Tetszik.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Új parkrészek átadása a Városligetben

A Liget Budapest Projekt keretében megújult a botanikus kert, az új kutyás élménypark, és a két kilométer hosszú, kivilágított Városligeti Futókör – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója, amellyel immár több mint 150 000 m² zöldfelület újult meg, és közel 500 új, egészséges fát ültettek el. A Liget Budapest Projekt keretében megújult a botanikus kert, az új kutyás élménypark, és a két kilométer hosszú, kivilágított Városligeti Futókör – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója, amellyel immár több mint 150 000 m² zöldfelület újult meg, és közel 500 új, egészséges fát ültettek el. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően visszanyerte régi fényét a Városliget egyik legkülönlegesebb növényeit felvonultató, ismeretterjesztő parkeleme, a botanikus kert, amelyet az újranyitásra Mőcsényi Mihályról, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozójáról neveztek el. A parkrészt a FŐKERT 100 éves jubileuma alkalmából adták át, 1967-ben. A bemutatókertnek szánt területen gyógy- és fűszernövények, konyhakerti növények, szőlő, gyümölcs, egynyári virágok, vízi-, mocsári és sziklakerti növények is helyet kaptak. A kert központi elemeként egy esőkunyhó szolgált, de látványosságai közé tartozott a forrás táplálta csobogós vízrendszer és a pergola a két vízmedencével. A felújítás során az eredeti, a Főkert tervtárában fellelhető 1967-es és 1969-es kertépítészeti tervek, valamint az 1980-as megvalósulási terv nyújtottak segítséget. Így a Mőcsényi Mihály Botanikus Kert területe déli irányban megnőtt, a Királydomb felé eső oldalon, a parki sétány pedig egy fasorral beljebb került. A megújult kert egyik sétányán kialakítottak egy lugast, melyhez kiegészítésképpen kerti tipegős útvonal kapcsolódik, segítve a parkrész bebarangolását. Helyet kapott a területen egy különböző felületekből álló KNEIPP ösvény is, melynek mezítlábas használata javítja az egyensúlyérzéket, jótékony hatással van testtartásunkra. Újra az eredeti nyomvonala mentén kanyarog a területet behálózó, hangulatos patakrendszer, melyet forrás táplál, és visszatértek a nyílt vizeket és a mocsári élővilágot bemutató medencék is. A megújult Mőcsényi Mihály Botanikus kertbe mintegy 335 különböző fajtájú új növényt ültettek el, több mint 35.000 példányszámban. Az esőbeálló leromlott állapotú épülete helyett egy új, modern épület került, mely vendéglátói, kiszolgálói és ismertterjesztői funkciót kapott. Új kutyaparadicsom A városligeti parkfejlesztés második ütemében egy újabb tematikus kutyás élménypark is várja a gazdikat és négylábú kedvenceiket. A mintegy félhektáros új kutyaparadicsomot könnyen megközelíthető helyen, az Ajtósi Dürer sor-Stefánia út kereszteződéséhez közel alakították ki, területét biztonságos kerítés határolja, melyen több, zsilipes rendszerű bejáratot helyeztek el. A parkrész különlegessége, hogy külön elkülönített részt kaptak a kistestű és a nagytestű kutyák, így elkerülhetőek lesznek a konfliktusok, ütközések. A tervezők mindkét részen terepalakulatokkal megmozgatott játéktereket alakítottak ki ügyességi elemekkel, alagutakkal, ugró akadályokkal, szlalom pályákkal. A gazdik és a kutyusok kényelméről kombinált használatú ivókutak és padok gondoskodnak, a terület tisztán tartását pedig több mint egytucat kutyapiszok gyűjtő segíti. Fontos megjegyezni, hogy a Városligetben – néhány elzárt terület kivételével – továbbra is biztosított a szabadon kutyázás lehetősége. Természetesen az új Kutyás élménypark teljes növényzetet újjávarázsolták, a területén 6 új lombos fát ültettek el és több mint tízezer cserjét és évelőt is elhelyeztek, így a Hermina úti „testvéréhez” csatlakozva Budapest egyik leghangulatosabb kutyabarát helye jött létre. Futás a Ligetbe(n) A futás ma már a legnépszerűbb tömegsportok közé tartozik: az országban százezrek, a fővárosban tízezrek húznak naponta futócipőt. Kimondottan nekik készült a Városligeti Futókör. „A Városligeti Sportcentrum őszi átadását követően a park Budapest legsokoldalúbb sporthelyévé vált, melynek kínálata tovább erősödik. Nagy örömünkre szolgál, hogy végre a pesti oldalon is a Margitszigeti futópályához hasonló alternatívát tudunk kínálni, ami ráadásul modern és biztonságos szolgáltatásokkal várja a sportág szerelmeseit. A futókört a következő napokban vehetik birtokba a sportolók” – mondta el Gyorgyevics Benedek. A Városligeti Futókör tervezése során a folyamatosan egyeztettek a budapesti futókat képviselő szervezetekkel, hogy a pálya vonalvezetés, burkolata a sportolók igényei szerint alakítsák ki. Mindezeknek köszönhetően a kiváló minőségű, 2 kilométer hosszúságú, színezett – az izületeket kímélő - rekortán borítású pálya teljes hosszában kivilágított. A fák között kanyargó, rendkívül hangulatos vonalvezetésű pálya belépési pontjainál bemelegítő területeket helyeztek el a sérülések elkerülése végett, a nyomvonal mellett pedig számos ivókút szolgáltatja a frissítőt. A sportolók kényelmét a Városligeti Sportcentrum női, férfi és akadálymentesített öltözői szolgálják. www.ligetbudapest.hu  

Új kilátó a Naplás-tó partján

A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A Naplás-tó Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, valójában a Szilas-patak árvízvédelmi tározója Cinkota mellett, amely mára a fővárosiak egyik kedvenc pihenőhelyévé nőtte ki magát, nem mellesleg pedig színes állat- és növényvilága miatt is érdemes meglátogatni. A tó és közvetlen környezete 1997 óta természetvédelmi terület, a cinkotai parkerdővel és a Merzse-mocsárral együtt számos vízimadár fontos pihenőhelye a tavaszi és őszi madárvonulási időszakban. A kilátó megvalósítását a fővárosi Tér-Köz pályázat és a XVI. kerületi önkormányzat finanszírozása tette lehetővé, terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a kivitelező pedig a Prédikálószéki-kilátót is építő Fitotron System Kft. A terepi munkálatok a szükséges engedélyek birtokában augusztus első hetében indultak, a várható befejezés és átadás idén ősszel lesz. A kilátó koncepciójának megfogalmazása során a helyszín adottságait figyelembe véve fontos szempont volt, hogy a kilátó a fák fölé magasodjon, ezzel teljes panorámás kilátást téve lehetővé a környékre. Ez az átalakulás az erdők funkcióját és az erdei turisztikai lehetőségeket is megváltoztatja: szerencsésen felértékelődnek, ökológiai és turisztikai szempontból egyaránt méltó helyükre kerülhetnek a főváros pesti oldalának erdőterületei. {igallery id=4799|cid=1102|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Új Duna-híd épül

Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Miközben Budapest belvárosi szakaszán megközelítőleg egy kilométerenként található átkelési lehetőség, délebbre csaknem tíz kilométer választja el egymástól a Rákóczi hidat és az M0 gyűrű déli hídját, ráadásul a déli városrészek között a mai napig nincs a városhatáron belüli közvetlen összeköttetés. Csepel immár hetven éve vár arra, hogy Budapesten belül végre átkelő épüljön a budai kerületek felé. Az új Duna-híd megépítéséről 2018 decemberében határozott a kormány, s míg a Rákóczi híd építésekor a villamos vonal kiépítését csak a híd átadása után húsz évvel pótolták Újbudára, addig az új Duna-híd esetében a hídon átvezető villamos vonalat már a híddal együtt tervezteti a kormány. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelő államtitkár szerint az új híd önmagában is 50 ezernél is több autóval csökkentheti a belváros autóforgalmát. A budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épülő híddal közvetlen villamos összeköttetés jön létre Buda, Csepel és Dél-Pest között. A tervezendő négy kilométer hosszú villamos vonal Budán a Fehérvári úti villamos pályáról leágazva a Galvani utcán át Csepelen a Weiss Manfréd útnál a H7-es HÉV-et, a Soroksári útnál a H6-os, és a Kunszentmiklós-Tass elővárosi térséget kiszolgáló 150-es vasútvonalat is keresztezve a szakaszon 5 új akadálymentes megállópárt kap. Az utazási idő rövidülésével az érintett településrészek lakói könnyebben jutnak el a szomszédos kerületbe dolgozni, tanulni vagy éppen vásárolni; a felesleges kerülők megszűnésével pedig az autók károsanyag-kibocsátása is csökken.