Fából és betonból

Fából és betonból

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

Erika és Márk, a fiatal házaspár két éve költözött Budapest kőrengetegéből a Buda környéki agglomerációba, olyan családi házas övezetbe, amelynek helyén néhány éve még nyaralókat lehetett találni. Szerencséjük volt: nem a szokásos, szántóföldek helyére települt lakópark kopár látványa fogadta őket, hanem termetes fenyők, termő gyümölcsfák, A lankás Dombról a Buda környéki hegyekig lehetett ellátni.

 

 

Alig fél évig kellett a költözéssel várniuk, viszonylag hamar elfoglalhatták 260 négyszögölön felépített 150 négyzetméteres földszintes házukat, melyet Szűcs Balázs és Varga Kata - a megrendelők elképzelései alapján - L alakúra terveztek. Szerintük ez a forma nyújtja a legtöbb védettséget a bentlakók számára, és ezt lehet legkönnyebben a célnak megfelelően berendezni: a közös helyiségek középen vannak, a két generáció pedig az L két szárában külön-külön elhelyezhető. S valóban, amíg Erikával a teraszon beszélgetünk, érezni, hogy szinte átöleli az épület jobb és bal szára a 30 négyzetméteres szélvédett teraszt, amely így mind a kerttel, mind az épület tereivel szerves egységet képez. Mivel a tulajdonosok nem szerettek volna emeletet, a tető könnyűszerkezetes kialakítást kapott. Építőanyagként a fabetont választották, ez a természetes technológia egy ismerősüknek már bevált, ezért úgy gondolták, ők is megpróbálják. Nem csalódtak, az épület olyan jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik, hogy a vakolat alá még szigetelőréteg sem kellett, nyáron mégis kellemes hűvös fogadja a belépőt, télen pedig alacsonyabb a fűtésszámla. Érdemes megemlíteni, hogy a falazóelemek cementtel sajátos technológiával összedolgozott faforgácsból készültek, az üregek sajátos hőszigetelő rétege állandó hőmérsékletet nyújt a ház lakói számára. De nemcsak a falak, hanem a pinceszint és a lakótér közötti födémelemek is ebből az anyagból vannak. A villanyszerelési munkálatok, az elektromos hálózat tervezése Márk édesapjának keze munkája, akinek szintén könnyű dolga volt, hiszen a fabetont nem kellett vésni, elég volt egy kis szerszámmal húzni egy vájatot, s máris könnyen helyükre kerülhettek a villamos vezetékek.

 

Miközben a kicsi Blanka alszik, mi az építkezés hogyanjáról s mikéntjéről értekezünk. A harsogó zöld fűben fenyők és gyümölcsfák között kanyargó út vezeti tekintetünket a rönkfákkal elkerített gyerekhomokozón át, végig, a kerítés tövében virágzó orgonasövényig és a tujabokrokig, amelyek élő sövényként a szomszéd telekre történő átlátást akadályozzák. Erika lelkesen meséli, hogy egy sűrűn telepített gyümölcsöskert fái közül válogatták ki azt a néhány meglévő cseresznyét, barackot és szilvát, amely ízletes termésével a családi étlapon jelent válogatott falatokat. A terasz védett az általában hegyek felől érkező északi szelektől, a déli nap sugaraitól pedig az árnyas napernyő nyújt felüdülést. A terasz hangulatos esti megvilágítását körben, a fával burkolt eresz aljába süllyesztett lámpák teszik lehetővé.

 

Amikor az utca felől belépünk az előszobába, elénk tárul a konyha - étkezőként és nappaliként is szolgáló, meleg színekkel berendezett, 66 négyzetméteres tér, amelybe hatalmas üvegablakokon keresztül árad be a fény. A helyiséget az ügyesen elhelyezett zöld növények, a padló- és falburkolatok eltérő színárnyalatai, illetve mintázata tagolják, a beugrók világítása, valamint a különböző funkciójú helyiségeket leválasztó gipszkarton falak óvnak az egyhangúságtól, zegzugossá, ugyanakkor mégis átláthatóvá teszik. Így a konyhát és az étkezőt is részleges fal választja el a helyiség többi részétől. Az étkezősaroknak kellemes hangulatot kölcsönöz az üvegbetéttel ellátott, fölülről megvilágított részleges gipszkarton fal, amely az étkezőt az előszobától választja el, védettséget nyújt az itt tartózkodóknak és egyben ideális átlátást tesz lehetővé a bejárati ajtó felé. Fűtőtesteket sehol sem látni, hiszen a kővel burkolt helyiségekben mindenütt padlófűtést alkalmaztak.

 

A bejárattól jobbra a közlekedőből léphetünk a gyerekek - Blanka és Bálint - egyelőre fallal még el nem választott szobájába. A hálóhelyiségekben laminált padlóburkolatot és radiátoros fűtést találunk, csakúgy, mint a gyerekszobával szemben lévő kedves kis fürdőszobában, és a kettő között lévő szárítóhelyiségben. Említésre méltó, hogy a saját tervezésű hálószobabútor még az előző lakásból való, s annyira a házaspár szívéhez nőtt, hogy az épület, illetve a hálószoba belmagasságának meghatározásánál, valamint az ablak méreteinek kialakításánál is ezek szolgáltak mértékül.

 

A padlásteret csak tárolásra használják, és később sem kívánnak ide terjeszkedni, a pince viszont több feladatot is ellát: itt kapott helyet a kétbeállású garázs, a három tároló helyiség, valamint ide tervezik a szaunát is.

 

Három szobát alakítottak ki, de a gyerekek birodalmát úgy tervezték, hogy Bálint és Blanka növekedésével egy gipszkarton fallal középen könnyen elválasztható legyen.
A ház belső képét Erika barátnője, Budai Ildikó lakberendező segítségével együtt álmodták meg. Õ alakította ki a konyha elrendezését is, amelybe - hogy a kilátás minden oldalról élvezhető legyen - nem építettek kamrát, s az ő ötlete volt a konyhapult mögötti falrész, valamint az előszobafal ugyanattól a cégtől származó,
formabontó üvegborítása is. A nappali hatszemélyes ülőgarnitúráját úgy helyezték el, hogy könnyen rá lehessen látni
a kandallóra, és élvezhessék a házimozi filmjeit is. A villanykapcsolók mindenütt olyan magasságban vannak, amelyet még a négyéves Bálint is elér, vagy Erika - karján Blankával - akár a térdével is könnyen fényt tud varázsolni.
Egy szó mint száz, a ház minden részletében a család igényeihez alkalmazkodik, egyénre szabott és harmonikus. Bizonyára ettől olyan kedves és szép.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Új parkrészek átadása a Városligetben

A Liget Budapest Projekt keretében megújult a botanikus kert, az új kutyás élménypark, és a két kilométer hosszú, kivilágított Városligeti Futókör – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója, amellyel immár több mint 150 000 m² zöldfelület újult meg, és közel 500 új, egészséges fát ültettek el. A Liget Budapest Projekt keretében megújult a botanikus kert, az új kutyás élménypark, és a két kilométer hosszú, kivilágított Városligeti Futókör – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója, amellyel immár több mint 150 000 m² zöldfelület újult meg, és közel 500 új, egészséges fát ültettek el. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően visszanyerte régi fényét a Városliget egyik legkülönlegesebb növényeit felvonultató, ismeretterjesztő parkeleme, a botanikus kert, amelyet az újranyitásra Mőcsényi Mihályról, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozójáról neveztek el. A parkrészt a FŐKERT 100 éves jubileuma alkalmából adták át, 1967-ben. A bemutatókertnek szánt területen gyógy- és fűszernövények, konyhakerti növények, szőlő, gyümölcs, egynyári virágok, vízi-, mocsári és sziklakerti növények is helyet kaptak. A kert központi elemeként egy esőkunyhó szolgált, de látványosságai közé tartozott a forrás táplálta csobogós vízrendszer és a pergola a két vízmedencével. A felújítás során az eredeti, a Főkert tervtárában fellelhető 1967-es és 1969-es kertépítészeti tervek, valamint az 1980-as megvalósulási terv nyújtottak segítséget. Így a Mőcsényi Mihály Botanikus Kert területe déli irányban megnőtt, a Királydomb felé eső oldalon, a parki sétány pedig egy fasorral beljebb került. A megújult kert egyik sétányán kialakítottak egy lugast, melyhez kiegészítésképpen kerti tipegős útvonal kapcsolódik, segítve a parkrész bebarangolását. Helyet kapott a területen egy különböző felületekből álló KNEIPP ösvény is, melynek mezítlábas használata javítja az egyensúlyérzéket, jótékony hatással van testtartásunkra. Újra az eredeti nyomvonala mentén kanyarog a területet behálózó, hangulatos patakrendszer, melyet forrás táplál, és visszatértek a nyílt vizeket és a mocsári élővilágot bemutató medencék is. A megújult Mőcsényi Mihály Botanikus kertbe mintegy 335 különböző fajtájú új növényt ültettek el, több mint 35.000 példányszámban. Az esőbeálló leromlott állapotú épülete helyett egy új, modern épület került, mely vendéglátói, kiszolgálói és ismertterjesztői funkciót kapott. Új kutyaparadicsom A városligeti parkfejlesztés második ütemében egy újabb tematikus kutyás élménypark is várja a gazdikat és négylábú kedvenceiket. A mintegy félhektáros új kutyaparadicsomot könnyen megközelíthető helyen, az Ajtósi Dürer sor-Stefánia út kereszteződéséhez közel alakították ki, területét biztonságos kerítés határolja, melyen több, zsilipes rendszerű bejáratot helyeztek el. A parkrész különlegessége, hogy külön elkülönített részt kaptak a kistestű és a nagytestű kutyák, így elkerülhetőek lesznek a konfliktusok, ütközések. A tervezők mindkét részen terepalakulatokkal megmozgatott játéktereket alakítottak ki ügyességi elemekkel, alagutakkal, ugró akadályokkal, szlalom pályákkal. A gazdik és a kutyusok kényelméről kombinált használatú ivókutak és padok gondoskodnak, a terület tisztán tartását pedig több mint egytucat kutyapiszok gyűjtő segíti. Fontos megjegyezni, hogy a Városligetben – néhány elzárt terület kivételével – továbbra is biztosított a szabadon kutyázás lehetősége. Természetesen az új Kutyás élménypark teljes növényzetet újjávarázsolták, a területén 6 új lombos fát ültettek el és több mint tízezer cserjét és évelőt is elhelyeztek, így a Hermina úti „testvéréhez” csatlakozva Budapest egyik leghangulatosabb kutyabarát helye jött létre. Futás a Ligetbe(n) A futás ma már a legnépszerűbb tömegsportok közé tartozik: az országban százezrek, a fővárosban tízezrek húznak naponta futócipőt. Kimondottan nekik készült a Városligeti Futókör. „A Városligeti Sportcentrum őszi átadását követően a park Budapest legsokoldalúbb sporthelyévé vált, melynek kínálata tovább erősödik. Nagy örömünkre szolgál, hogy végre a pesti oldalon is a Margitszigeti futópályához hasonló alternatívát tudunk kínálni, ami ráadásul modern és biztonságos szolgáltatásokkal várja a sportág szerelmeseit. A futókört a következő napokban vehetik birtokba a sportolók” – mondta el Gyorgyevics Benedek. A Városligeti Futókör tervezése során a folyamatosan egyeztettek a budapesti futókat képviselő szervezetekkel, hogy a pálya vonalvezetés, burkolata a sportolók igényei szerint alakítsák ki. Mindezeknek köszönhetően a kiváló minőségű, 2 kilométer hosszúságú, színezett – az izületeket kímélő - rekortán borítású pálya teljes hosszában kivilágított. A fák között kanyargó, rendkívül hangulatos vonalvezetésű pálya belépési pontjainál bemelegítő területeket helyeztek el a sérülések elkerülése végett, a nyomvonal mellett pedig számos ivókút szolgáltatja a frissítőt. A sportolók kényelmét a Városligeti Sportcentrum női, férfi és akadálymentesített öltözői szolgálják. www.ligetbudapest.hu  

Új kilátó a Naplás-tó partján

A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A Naplás-tó Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, valójában a Szilas-patak árvízvédelmi tározója Cinkota mellett, amely mára a fővárosiak egyik kedvenc pihenőhelyévé nőtte ki magát, nem mellesleg pedig színes állat- és növényvilága miatt is érdemes meglátogatni. A tó és közvetlen környezete 1997 óta természetvédelmi terület, a cinkotai parkerdővel és a Merzse-mocsárral együtt számos vízimadár fontos pihenőhelye a tavaszi és őszi madárvonulási időszakban. A kilátó megvalósítását a fővárosi Tér-Köz pályázat és a XVI. kerületi önkormányzat finanszírozása tette lehetővé, terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a kivitelező pedig a Prédikálószéki-kilátót is építő Fitotron System Kft. A terepi munkálatok a szükséges engedélyek birtokában augusztus első hetében indultak, a várható befejezés és átadás idén ősszel lesz. A kilátó koncepciójának megfogalmazása során a helyszín adottságait figyelembe véve fontos szempont volt, hogy a kilátó a fák fölé magasodjon, ezzel teljes panorámás kilátást téve lehetővé a környékre. Ez az átalakulás az erdők funkcióját és az erdei turisztikai lehetőségeket is megváltoztatja: szerencsésen felértékelődnek, ökológiai és turisztikai szempontból egyaránt méltó helyükre kerülhetnek a főváros pesti oldalának erdőterületei. {igallery id=4799|cid=1102|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Új Duna-híd épül

Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Miközben Budapest belvárosi szakaszán megközelítőleg egy kilométerenként található átkelési lehetőség, délebbre csaknem tíz kilométer választja el egymástól a Rákóczi hidat és az M0 gyűrű déli hídját, ráadásul a déli városrészek között a mai napig nincs a városhatáron belüli közvetlen összeköttetés. Csepel immár hetven éve vár arra, hogy Budapesten belül végre átkelő épüljön a budai kerületek felé. Az új Duna-híd megépítéséről 2018 decemberében határozott a kormány, s míg a Rákóczi híd építésekor a villamos vonal kiépítését csak a híd átadása után húsz évvel pótolták Újbudára, addig az új Duna-híd esetében a hídon átvezető villamos vonalat már a híddal együtt tervezteti a kormány. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelő államtitkár szerint az új híd önmagában is 50 ezernél is több autóval csökkentheti a belváros autóforgalmát. A budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épülő híddal közvetlen villamos összeköttetés jön létre Buda, Csepel és Dél-Pest között. A tervezendő négy kilométer hosszú villamos vonal Budán a Fehérvári úti villamos pályáról leágazva a Galvani utcán át Csepelen a Weiss Manfréd útnál a H7-es HÉV-et, a Soroksári útnál a H6-os, és a Kunszentmiklós-Tass elővárosi térséget kiszolgáló 150-es vasútvonalat is keresztezve a szakaszon 5 új akadálymentes megállópárt kap. Az utazási idő rövidülésével az érintett településrészek lakói könnyebben jutnak el a szomszédos kerületbe dolgozni, tanulni vagy éppen vásárolni; a felesleges kerülők megszűnésével pedig az autók károsanyag-kibocsátása is csökken.