Vízparti kényelem

A pálmafák és aromás növények övezte Palm Beach-en Krista Watterworth vízparti, medencés házat újított fel családja számára, tetőtől talpig az elegancia jegyében, fehérbe öltöztetve, a külső terekről sem megfeledkezve.

vizpartikenyelem 720

Több lakberendezéssel foglalkozó tévéműsor vezetőjeként az Amerika-szerte ismert közszereplő, Krista Watterworth először képzőművészetet tanult, majd New York- ban, a Parsons School of Design-nál képezte magát belsőépítésznek. Karrierje során számos étterem és családi ház tervezésével bizonyította tehetségét, amikor második gyermeke születése után úgy döntöttek, otthagyják a nyüzsgő és stresszes Manhattan-t, és a paradicsomi Palm Beach-en, Floridában telepednek le. Itt vásárolták meg ezt a nagyobb alapterületű, de elrendezésében meglehetősen szerencsétlenül kialakított vízparti házat, amit alapjaiban alakítottak át. „Kompromisszumot sajnos minden ingatlanvásárlásnál kell hoznunk, ám az ingatlan pozitív vonásait felerősítve megkaphatjuk azt az otthont, amire mindig is vágytunk!” – mondja Krista telve optimizmussal. A belső falakat átrajzolta, és a konyhát háromszorosára növelte, a falakat fehérre, illetve annak árnyalataira festette, hogy minél több természetes napfény ragyogja be otthonát. Eltüntette a falakat borító tapétákat és a vakolatlan téglafalat, amelyet túl sötétnek tartott. Azt akarta, hogy a szobák vidámak és kifinomultak legyenek, néhány helyütt kevés színfolttal, amelyek vonzzák a szemet.

Mivel imád főzni, a tervezés központi eleme a konyha volt. A sima felületű, áramvonalas és minden kacattól mentes konyha teljes ellentéte a korábbi mediterrán stílusúnak. „A konyha kicsi volt, hiányzott belőle a kellő funkcionalitás, a szimmetria, a tágas ablakok ellenére sötétnek és zsúfoltnak tűnt.” – meséli Krista. Az új szekrényeknek köszönhetően a rakodóterek megháromszorozódtak, és a multifunkcionális konyhasziget is az ő elképzelése volt. Ez utóbbi ma kényelmes munkafelület, adott esetben még vacsorázhatnak is körülötte, amikor a család és a barátok összegyűlnek. „A konyhaszekrény anyaga sötétbarna trópusi sapele fa, barnás-vöröses színű, a tölgyhöz hasonló keménységű, jól megmunkálható.

A lakásban a színpaletta mindenütt légies és világos. A felújítást követően Krista a ma divatos, retrós hangulatú modern és kétségkívül elegáns berendezés mellett tette le a voksát, ötvözve a rusztikust a minimállal, nem mellőzve a luxust sem. Erről tanúskodik a gyönyörű bézs Charles Eames bőr klubfotel (long chair) és lábzsámoly, a klasszikus lakberendezés darabja. A konyha Marcello elnevezésű Ballard Design’s bárszékei meglehetősen tradicionális stílusúak, ám a króm szegecsek modernné teszik. A végeredmény egy olyan enteriőr, amely időtálló, nem hódol be a mai divatirányzatnak, s ahol a retrós bútorok és más dizájntárgyak jól megférnek egymás mellett.

  

Élhető és modern dizájnú lakásprojektjeinek sorozatával a dél-floridai tervező, Krista Watterworth képes lelket és stílust adni bármely helyiségnek. Kedvenc dizájn tárgyaival, a fém és fa elemek keverésével, horizontális vonalú kiegészítőkkel meghökkentő hatást vált ki. Fehéres enteriőrjei nincsenek híján néhány csepp glamour-nak sem.

vizpartikenyelem portre

Krista Watterworth

kristawatterworth.com


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop