Virágok, vízililiomok, Monet

Virágok, vízililiomok, Monet

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

Kertbolondként szerencsés vagyok, hogy kétszer is járhattam az impresszionizmus atyjának teremtményében, Claude Monet Giverny-i díszkertjében. Először egy tikkasztó nyári napon, mikorra megfáradtak már a kerti út pergoláin futó iszalagok, futórózsák, a hőség enyhülésére vártak az ágyás szarkalábjai, napraforgói, kardvirágjai. Fölöttük ezerszám döngicsélő méhecskék, andalító zsongásuk ma is a fülembe cseng. Igazán elemében akkor csak az árnyékos, tavirózsákkal, vízililiomokkal teli Jardin d’Eau-t találtam, zöld íves fahídjai ismerősként köszöntek vissza a festményekről.

 

monetkertje 720

 

 

Idén május elején a kert bimbózó, tavaszi arcában gyönyörködhettem. A fák rügyei még éppen csak kipattantak, a tó is csak ébredezett, de a virágok már teljes pompában, pazarul ragyogtak.

A XIX. századi impresszionista festők valamennyien hódoltak az akkoriban divatos kertszenvedélynek, közöttük Monet is, lakjon bárhol. Negyvenhárom évesen, 1883 tavaszán vásárolta meg a házat Giverny-ben az egy hektárnyi gyümölcsössel, hogy népes családjának lakhelye és a maga számára igazi festőparadicsom legyen. Már a ház is élmény, tetten érhető benne az igazi lakásművészet, legyen az akár csak a konyha vagy étkező. Négyéves unokám a sárga megszállottjaként földbe gyökerezett lábban torpant meg az étkezőajtóban, látva a halványsárga étkezőgarnitúrát: „Mama, én is ilyet akarok!” Monet nagy átalakításba fogott a vásárlást követően. A lakóház előtti gyümölcsfák helyére kertészek segítségével díszalmák, díszcseresznyék kerültek, a későbbiekben már négyre volt szüksége, a „festékdoboznak” titulált geometrikus formájú ágyásokba ő képezte a színfoltokat, minden évszakban színpompás évelőkkel és egynyáriakkal (Clos Normand). A festő nem volt szakember, könyvekből tanulta a kertészetet, folyamatosan gyűjtögette, cserélgette a növényeket. Így alakult ki az örökké változó arcú kert, amelyben teljes pompával ragyognak a fények és a természet színgazdagsága.

Monet szenvedélyesen gyűjtötte a japán nyomatokat, a házban számos látható belőlük, nyilván ez a magyarázata, hogy később újabb nyolcezer négyzetméternyi területet vásárolt, ahol egy merőben más hangulatú, japános jellegű tavas kertet alakított ki (Jardin d’Eau). A két kert teljesen szeparált egymástól, kis alagúton jutni át egyikből a másikba. A telken futó patak vizét felduzzasztotta, csodaszép, természetesnek ható tórendszert kialakítva, hogy „legyen a szemnek min felvidulnia, szolgáljon a festéshez motívumnak”. A nagy tó köré bambuszok, azáleák, rhododendronok, nyárfák, szomorúfűzek, páfrányok kerültek – össze is vitatkozott a helyi lakosokkal, akik féltették a patak vizének tisztaságát az egzotikus növényektől, hiszen abban mostak, ott itatták állataikat. A japán nyomatok zöld fahídjai és lilaakácai is megelevenednek a kertben, a paradicsomi világba mintegy kétszázötven tavirózsás festményén át láthatunk: mind más és más, hirdetik a festő zsenijét. Monet halála után a kert elvadult, szinte áthatolhatatlan dzsungellé vált, elkorhadtak a hidak, majd ötvenévnyi gazdátlanság után kelt életre. 1980 óta látogatható, és a helyreállítás sikerét bizonyítja, hogy ma újra csodálhatjuk benne Monet megálmodott színeit, a fényeket és az általa teremtett hangulatot. Nemhiába a világ tizenhárom legszebb kertjének egyike.

 

  A napsárgában fürdő étkező falát japán nyomatok díszítik. Monet rajongott értük  

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Átadták a Nemzeti Táncszínházat

Az évek óta tartó nagyszabású kulturális beruházásokkal Budapest immár Európa egyik kulturális ékkövévé vált, és hol van még a sor vége – Operaház, Nemzeti Múzeum kertje, Liget Projekt. A Millenáris Parkban most átadott Nemzeti Táncszínház nemcsak a magyar táncszakma számára jelent mérföldkövet, befogadó otthona lesz a teljes hazai és nemzetközi táncművészetnek. Az évek óta tartó nagyszabású kulturális beruházásokkal Budapest immár Európa egyik kulturális ékkövévé vált, és hol van még a sor vége – Operaház, Nemzeti Múzeum kertje, Liget Projekt. A Millenáris Parkban most átadott Nemzeti Táncszínház nemcsak a magyar táncszakma számára jelent mérföldkövet, befogadó otthona lesz a teljes hazai és nemzetközi táncművészetnek. A Nemzeti Táncszínház a hazai táncszíntér legfontosabb központjaként 2001 óta szolgálja a magyar kultúrát, befogadó színházként az intézmény közel negyven magyar, professzionális társulattal dolgozik együtt. A néptáncon át a klasszikus balettig, a társas tánctól a kortárs táncon keresztül az interaktív gyermekelőadásokig, műfaji sokszínűséggel kívánja fenntartani a táncszínházba járó közönség érdeklődését. Évente közel 300 előadást mutatnak be, hazai előadásaik éves nézőszáma megközelíti a százezer főt. A közel hétezer négyzetméteres Nemzeti Táncszínházat ZDA Zoboki Építésziroda tervei alapján a Millenáris Park E épületében, a volt GANZ művek egykori ipari épületéből alakították ki, új főhomlokzattal és előcsarnokkal. A beruházás munkái 2014-ben kezdődtek, a kivitelezésre kiírt legjobb pályázatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. nyújtotta be. A beruházás összköltsége 4.6 milliárd forint volt. A beruházás során létrehoztak egy 368 főt befogadó nagytermet, 120 fős kistermet, két próbatermet, kamaratermet, valamint a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket és öltözőket. Az épületben helyet kapott még egy hangstúdió is, és egy szezontól függetlenül folyamatosan nyitva tartó kávézó. A napjaink legmodernebb technikai elvárásainak megfelelő, kifejezetten táncelőadásokra tervezett épület nagytermében speciális színpadot és mobil nézőteret alakítottak ki, Red Dot Design-díjas székekkel. A tervezők célja kettős volt: egyrészt kiemelni a meglévő ipari műemléképület erényeit, másrészt úgy alakítani át a teret, hogy az megfeleljen a táncszakma szerteágazó jelenlegi és jövőbeli igényeinek is. Az egybefüggő, pillérek nélküli előcsarnok felett kapott helyet a térben lebegő kisterem. A különleges mérnöki megoldásnak köszönhetően a terem csonka kúpként lóg be az előcsarnok fölé: a termet tartó 1500 tonnás vasbeton szerkezethez közel 200 tonna betonacélt építettek be, a tartók geometriáját finoman lekövető fa-álmennyezet pedig 13 ezer darab faelem felhasználásával készült. Fotó forrása: Hlinka Zsolt {igallery id=4799|cid=1011|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

A Közlekedési Múzeum új épülete

A Közlekedési Múzeum új helyszínén, a kőbányai volt Északi Járműjavítóban hirdették ki a nemzetközi építészeti tervpályázat eredményét, amelyre 13 magyar és külföldi pályamű érkezett, és az első díjat a világhírű amerikai Diller Scofidio + Renfro építésziroda "komplex, a terület ipari örökségét izgalmasan ellenpontozó, korszerű kiállítótereket és magas minőségű szabadtereket létrehozó" terve nyerte el. A Közlekedési Múzeum új helyszínén, a kőbányai volt Északi Járműjavítóban hirdették ki a nemzetközi építészeti tervpályázat eredményét, amelyre 13 magyar és külföldi pályamű érkezett, és az első díjat a világhírű amerikai Diller Scofidio + Renfro építésziroda "komplex, a terület ipari örökségét izgalmasan ellenpontozó, korszerű kiállítótereket és magas minőségű szabadtereket létrehozó" terve nyerte el. A kormány döntése értelmében a Közlekedési Múzeum régi városligeti épülete újjáépítését követően a Magyar Innováció Házának ad majd otthont, az ország egyik leglátogatottabb múzeumának számító Közlekedési Múzeum új épületét pedig a volt Északi Járműjavító Dízelcsarnokának bővítésével hozzák létre. A terület közvetlenül kapcsolódik az egykori járműjavító úgynevezett Eiffel-csarnokában már épülő Opera Műhelyházhoz. E két beruházás együttesen Budapest legnagyobb barnamezős kulturális városfejlesztése, amely a mintegy hét hektáron megvalósuló programjával alapvetően változtatja meg a Kőbánya és a belváros közötti jelenlegi rozsdaövezetet, és néhány év alatt új közösségi és kulturális központtá alakul át. A legkorszerűbb kiállítástechnológiával újjáépített üzemcsarnok különleges helytörténeti és építészeti emlék marad, ám ezzel a funkcióváltással véglegesen bekapcsolódik a főváros vérkeringésébe és Budapestet a nemzetközi múzeumi élet élvonalába helyezi. A pozitív változás a környező városrészek felértékelődését is magával hozza, ami hosszú távon előmozdíthatja Kőbánya egészének megújulását. További fontos cél volt, hogy a múzeum ne csak a családoknak szóljon, hanem szakértőknek is - jegyezte meg. Kristin Feireiss azt mondta: a nyertes pályamű egy olyan kiemelkedő alkotás, amely egyesíti egyetlen épületkomplexumon belül a történelmet, a jelent és a jövőt. A szintén zsűritag Pieter Jonckers, a belga nemzeti vasúti múzeum igazgatója úgy fogalmazott: a nyertes terv lenyűgözte őket, "bátorságot mutatott, nyíltságot, ambíciót, becsvágyat, valamint vízióval is rendelkezett". Budapest, Magyarország és a világ megérdemli ezt a múzeumot, amely "elképesztő, lélegzetelállító hely lesz" - jelentette ki. Képek forrása: Diller Scofidio {igallery id=4799|cid=1016|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Miért lelkesedünk 2019-ben?

Az Ambiente trend előrejelzéseit évről évre világméretű kutatások előzik meg. Az enteriőr dizájn fejlődését e trendek felismerése, a színek, stílusok, anyagok és az ezekhez társuló érzetek meghatározása nagyban befolyásolja. Mi ezért látogattunk el idén is a frankfurti Ambiente 2019 kiállításra. Az Ambiente trend előrejelzéseit évről évre világméretű kutatások előzik meg. Az enteriőr dizájn fejlődését e trendek felismerése, a színek, stílusok, anyagok és az ezekhez társuló érzetek meghatározása nagyban befolyásolja. Mi ezért látogattunk el idén is a frankfurti Ambiente 2019 kiállításra. Napról napra szaklapok, dizájnerek és influencerek kínálnak egyedi és a szüntelen megújulás szükségességét hirdető megoldásokat egy-egy felmerülő kérdésben. Egyre erőteljesebb azonban az a réteg, aki pontos célját megfogalmazva nyugalmat és tudatosságot keres a viszonylag gyorsan változó enteriőrtrendek között. 2019-ben azonban az Ambiente dizájner kutatói szerint létezik egy közös nevező, amely a fenntarthatóság – természetközeliség – újrahasznosíthatóság metatrendje lesz. Az Ambiente 2019 három nagyon fontos kategóriára osztott trendjei elsősorban azt mutatták be, hogy a közös nevezővel létrehozott eredmények milyen attraktívak és változatosak lehetnek. 1. Ízléses rezidencia A tökéletes szaktudással, kifogástalan kivitelezéssel, gazdag színekkel, érzéki anyagokkal, tiszta vonalakkal és tökéletes arányokkal létrehozott nyugodt, időtlen elegancia trendje. A kiválasztott kedvenc darabok egyszeri alkotások, pontos célok mentén készültek.Minden kifinomult, elegáns, árnyalt, érzéki, ugyanokkor nem szokványos. A legtöbbet használt anyagok a nemes fák, a bőr, abouclé, a bársony, a velúr és a porcelán. Felületekben pedig a színes üveg, a dombornyomott, csiszolt, strukturáltfa és fémfelületek kapnak központi szerepet. 2. Csendes, nyugodt környezet Természetes, diszkrét, puha, lágy, szemlélődésre hívó, nyugtató enteriőr. Egyszerűen szép környezet, ahol a természetes, egyszerű, egyben hasznos termékek kielégítik a nyugalomra és az őszinteségre vágyók igényeit,a lágy színek pedig hozzájárulnak a stresszmentesített otthonhoz. Az anyagok és a kreativitás tiszteletben tartása mind a tervezés, mind a gyártás során nagy jelentőséggel bír.A természetes alapanyagokatkísérleti modern és hagyományos kézműves technikákkal kombináltan dolgozzák fel. Az enteriőr jellemző textíliái a gyapjú, a selyem, a kender és a vászon, valamint a fa, kő, szalma, agyag és kerámia gyakran az újrahasznosítás eredményei. A környezet fenntartható, innovatív, egyszerű és őszinte.   3. Örömteli enteriőr A stylingnak ezekben az enteriőrökben óriási a szerepe: mint önkifejezés merész színkombinációkkal és a véletlenszerű felfedezés varázsával alkot. A homogenitásnak, egységességnek itt nincs esélye. A dolgok rendezetlen módon keverednek, és játékosan a változatosságot ünneplik kompromisszumtól mentesen és örömtelin. Minden színes, vidám, élénk, gondtalan, merész, kicsit őrült, játékos és spontán. A minták keveréke ugyanolyan szokatlan, mint az anyagok sokfélesége: a botanikai motívumok, a geometriai és a túlméretezett figurák, a vintage nyomatok, illusztratív kárpitok és az innovatívan újrahasznosított műanyagok frissítő és meglepő módon párosulnak.A környezet kreatív, sokoldalú, nem szokványos, illusztrált, virágos, mintás és élénk. Japanstyle szekció Külön figyelemre méltó volt a kiállítás Japanstyle szekciója, amely szokatlan anyagkombinációival, felületeivel szerkesztőségünket levette a lábáról! A japán kultúrából idén bőven töltekezhetett a közönség. Színekben az algaszínek (norizöld), a cseresznyevirág, a cseresznyefa vörösesbarna árnyalatai, az alumíniumszürke, a szénfekete, a yamabuki sárga és a khaki szilvaszín, felületekben a nori alga felületéhez hasonló préselt, fémesen csillogó tört felületek – különösen alumíniumból és papírból – hódítottak és vonultak végig a különböző szekciókon. A kiállítás kiemelt partnere India volt, akik egyedi kézműves technikáikkal készített textiljeikkel, fém és fonott áruival vonzották a látogatókat. A Mi Otthonunk kedvenc dizájnere Pravinsinh Solanki indiai formatervező volt, aki kézműves, ragasztás és illesztés nélküli fából faragott és hasított vállfáival lenyűgözött bennünket! Élmény volt a madarak inspirálta remekműveket kézbe vennünk!   {igallery id=4799|cid=1013|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}