Borsos Miklós képzőművész életéről és munkáiról már sokat írtak, kevesen tudják azonban, hogy felesége, B. Kéry Ilona is létrehozott valamit. Megalkotott egy kertet – ami szintén kiállta az idő próbáját. A tél végén járva egy kis felüdülést kínálunk olvasóinknak a tihanydiósi paradicsom bemutatásával. A képeket látva úgy érezzük, férj és feleség munkája – ahogy életük is – szorosan összefonódott: a szerencsés érdeklődők a legszebben megálmodott környezetben csodálhatják meg a művész szobrait.
Miközben a tihanydiósi kertben Borsos Miklós özvegye a szobrok születéséről mesélt, úgy éreztük, azok ma is a legmegfelelőbb helyen állnak. Mintha nem is élhetnének másutt, csupán itt, fogantatásuk helyszínén, a kertben, amely hosszú éveken keresztül a házaspár kedvelt nyári lakja volt. Itt faragott a művész, s ide vonult el felesége, amikor egy felkérésnek engedve megírta könyvét, a Kertemet. Lírai, érzékeny alkotás volt ez, egy olyan nő munkája, aki az érzelmein keresztül láttatja, mutatja be az olvasónak a kézzelfoghatót, a szemet gyönyörködtetőt. A színeket és illatokat, a fákat és virágokat, a tudatos kertépítés folyamatát és dilemmáit.
De van még valami, ami igazán kedves olvasmánnyá teszi e munkát: szinte szemünk előtt játszódik le két ember olykor gyönyörű, olykor gyötrelmes élete, a tihanydiósi ház és kert születése, amelyen keresztül megismerhetjük a kort, a háború pusztításait is, ami keretet adott pályájuknak.
?Vágyból született a kert – – írja B. Kéry Ilona – de hogy még ma is csodálatos, az a szorgalmas, szisztematikus, sok-sok örömet jelentő munkának köszönhető. Mert Ilona nem csak szereti a növényeket, de az évek során valódi szakértőjükké is vált. Fiatalkorától képezte magát, megtanulta, hogy melyik fa, melyik virág milyen talajt, gondozást kíván, ismeri a növények latin nevét is.
Az alkotással természetesen együtt járt a lemondás is: – Terveztem, ábrándoztam, válogattam. Ez nehéz volt, mert mindent, mindenből akartam. Sok év telt el, míg beláttam, – az egész világ nem a mi birtokunk?. Nem lehet helye minden szép nevű, szép alakú vagy ritka virágnak a kertünkben, ki kell választani azokat, melyek a legjobban szeretik a helyi adottságokat, hogy optimális szépségükben pompázhassanak. – Rájöttem, hogy a kevesebb mennyivel több lehet, mint a sokféle. A növény is olyan, mint az ember, a hasonlókat szereti maga körül, és nem lehet egyedül lenni – – írja könyvében B. Kéry Ilona.
A mintegy ötszáz négyszögölnyi területen a kezdeti háromszázféle növény helyett ma más – csak – megközelítőleg száz-százhúsz fajtát láthatunk, természetesen évszakonként mást és mást. Kora tavasszal, az első hóvirágok megjelenése után világoskékbe borul a kert, nefelejcsszőnyegen lépkedhetünk, később tulipánok, liliomok, nyáron rózsák virulnak, majd lehullatják leveleiket a fák. Ilona csupán dísznövényekkel népesítette be a kertet, gyümölcsfák – a szőlőlugas kivételével – egyáltalán nincsenek. A kert legöregebb fái a tuják, télen csupán ezek vigyázzák a házat. A tizenöt éves cédrus a legfiatalabb, egyben a legmagasabb fa is: valódi látványossága Borsos Miklósné kertjének.
Bár az özvegynek ma már nehezére esik a kert gondozása, szakszerű tanácsokkal ellátja segítőit. S mi szemlélődők csak remélhetjük, hogy mindig lesz valaki, aki fontosnak tartja, hogy ez a kis zöld sziget évrőlévre új életre keljen, s őrizze az időt.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások