A végtelenbe kanyarogva

Amikor az ember besétál a szépen felújított pellérdi ház udvarára, még nem sejti, micsoda titkokat rejteget az épület mögötti térség. Persze az itt látható gazdag és ápolt növényzet, a sokféle zöld, a virágoktól roskadozó leandersor rögtön elárulja a látogatónak, hogy az itt lakók nagyon szeretik a természetet.

 

 

Az U alakú házzal körülvett térség még csupán az előkert, ezen át jutunk el a hátsó épületszárnyban elhelyezett szeszfőzdéhez, majd a hátsó, – igazi” kerthez. Az első benyomás a meglepő tágasság érzete: mintha egy fás-ligetes paradicsomi mezőre jutnánk, ahol a szelíden kanyargó út talán a végtelenbe visz.

 

Az út mindkét partján üde, természetes pázsit, de a legmegkapóbb ebben a hoszszan elnyúló térben, hogy bármerre néz az ember, különböző szigeteket, meglepetés-tereket talál. Nyilván a háziak jól meggondolt ötletei nyomán alakultak ki ezek az öblök, a leülő, csevegő, sziesztázó, napozó, elmélkedő életterek, mégis úgy fest, mintha maga a természet alkotta volna őket éppen oda, ahol vannak. Az egyik oldalon egy parasztpados, asztalos étkezőhelyre, a másikon kinyitott nyugágyakra, itt egy szaletlire, amott elegáns kerti garnitúrás vendégfogadó-sarokra bukkanunk, alacsonyabb vagy magasabb, bokor- vagy futónövény-csoport közepén. Ezek után az sem meglepő, hogy hátrább burjánzó vízi növényekkel és aranyhalakkal gazdag kerti tóhoz érkezünk.
Lehet, hogy a szükség szülte ezt a változatosságot, hiszen ebben a házban sokan megfordulnak. A háziak gyakran rendeznek baráti összejöveteleket, de nyáron a megrendelők is itt várakoznak, amíg a szeszfőzde laboratóriumában párlódik a jóféle nedű.
A két kamaszgyereket nevelő pár nem egzotikus növényritkaságaira, merev ágyásaira, vagy kicentizett parcelláira büszke, hanem arra, hogy bájosan természetes kertjükben mindenféle ember jól érzi magát.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop