Családi együttlét

A házak teraszai tavasztól késő őszig mindinkább a családok életének napi színterei. A természetes anyagból készült bútorok, a pergolákkal határolt terek az esti beszélgetések, családi vacsorák mind kedveltebb helyszínei. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a kert és a terasz harmóniája, virágainak, dísznövényeinek összhangja, egymásba való átmenete. A lépcsőkön elhelyezett ládák virágai, színben is harmonizálnak a teraszt körbefutó ágyásokéval.

 

 

– A városlakó ember egyre inkább igényli a természet közelségét, amelyre a családi házban élőknek nagyobb az esélyük, mint panelben, bérházban lakóknak – mondja Buzás László pécsi kertészmérnök, aki eddigi pályafutásának több mint négy évtizede alatt számos baranyai családi ház kertjét, valamint településének köztéri parkjait tervezte meg. – A terasz akkor tölti be igazán szerepét, ha a lakás valódi, pihenést szolgáló részévé válik. Szívesen tölt el ott a család minden egyes tagja akár több órát is, fogadja ott a barátokat, vendégeket.

 

Barátságos, színeiben is vidám élettér létrehozásához igazán nem kell sokat tenni. Egyedi burkolólapokkal, különleges formájú edényekbe ültetett évelőkkel, a széleken elhelyezett színes virágokkal beültetett ládákkal mindez elérhető. Az intimitás pergolákra felfuttatott növényekkel tovább fokozható.
Déli fekvésű, napos teraszon a virágládákba a szivárvány színeiben pompázó muskátli, petúnia, valamint bársonyvirág kerülhet, a nagyobb díszedényekbe, dézsákba pedig leander, babér, angyaltrombita, enciánfa, citrom, amennyiben a teleltetésük – hűvös helyen, akár sötétben is – megoldható. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor sem kell lemondani erről a lehetőségről, hungarocell csíkokkal kibélelt cserepekbe ültethetünk örökzöld babérmeggyet, tuját, bukszust, vagy akár japán kecskerágót. A teraszról levezető lépcső mellette kis sziklakert kaphat helyet.
– Nagyon fontos, hogy a kert és a terasz növényei összhangban legyenek – folytatja Buzás László. – A növények mérete szintén meghatározó, a magassága, valamint az, hogy mennyire bokrosodik. A virágokkal, fákkal, cserjékkel túlzsúfolt kert, terasz látványnak sem igazán szép, s nem kiemelik, hanem elnyomják egymást a nagyra nőtt fák, s túlbokrosodott cserjék.
Az igazán szép kertben van árnyékot adó fa, kis lombkoronát növesztő díszalma, díszgalagonya, meg tavasztól őszig virágzó díszcserje aranyeső, gyöngyvessző, mályvacserje, rózsalonc, kékszakáll, valamint a hideget is jól tűrő örökzöld, ami lehet tuja, hamis ciprus, babérmeggy, japán kecskerágó, bukszus, vagy akár magyal. Amennyiben mediterrán növényeket ültetünk, mellé kiegészítésként – levendula, rozmaring, zsálya, kakukkfű, curry, izsóp, citromfű, menta, tárkony – fűszerkert is kerülhet. Alapszabály, hogy csak annyi és olyan növényt ültessünk, amit biztosan rendszeresen ápolni tudunk, ha kevés időt töltünk otthon, elégedjünk meg egy kis gyeppel, néhány díszcserjével, s ládában nevelt virágokkal, mert nincs egy elhanyagolt terasznál, kertnél.
– A kert üde színfoltja a gyep, amelyet napos vagy félárnyékos helyre érdemes telepíteni, ugyanis az állandó árnyék – főleg nyirkos talajon – elősegíti a mohásodást, ami a fű pusztulásához vezet – hívja fel a figyelmet a pécsi kertészmérnök. – Árnyékos helyen, fák alatt gyeppótlóként a páfrány, gyöngyvirág, sárga virágú, ezüstös levelű csalán, ibolya, indás ínfű érzi jól magát.
S hogy a terasz és kert még inkább egységet alkosson, a fal mellé kúszónövényeket – futórózsát, loncot, kerti iszalagot, lilaakácot, trombita folyondárt – ültethetünk, amelyeket lécrácson futtathatunk fel. A repkényszőlőnek még erre sincs szüksége, tapadó korongjaival könnyedén felkapaszkodik, árnyékos vagy északi oldalon pedig a borostyán érzi igazán jól magát, s még a vakolatlan falon is képes magának utat találni. Üdévé és hangulatossá teszi a kertet egy kis tó, amely mellé világítótestek telepíthetők, vagy akár szökőkutat is működtethetünk, s ahol kisgyerek van, a teraszról jól látható játszósarok is kialakítható.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop