Mélyről, tisztán… – A Szentkirályi mítosza

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. fiatal tulajdonosa és ügyvezető igazgatója meseszerű sikertörténetet írt a multik világában, egy veszteséges vállalkozást varázsolt világsikerré. Balogh Levente mesél sportról, munkáról, otthonról.

 

03

 

A kecskeméti kisfiú egyszerre szigorú és megengedő családban nőtt fel. A szülők engedték, hogy szabadon választhasson, de megkövetelték az alapos, minőségi munkát, a kiemelkedő teljesítményt.

– Ehhez minden segítséget meg is adtak – meséli Balogh Levente.
– A legjobb iskolákba írattak be, és hangsúlyt fektettek arra, hogy sportoljak. Sporttagozatos óvodába jártam, birkózásban már nagycsoportban érmet nyertem, hatévesen pedig elkezdtem dzsúdózni. A cselgáncs kicsit olyan, mint a sportok Harlemje: nem elég azt mondani, te vagy a legerősebb, igazolni is kell. Itt tanultam meg, hogy a hitelesség a legnagyobb érték.

Levente a piaristákhoz járt gimnáziumba, de a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában fejezte be tanulmányait.
– Akkor már válogatott cselgáncsozóként minden hétvégén versenyek voltak, sorra érkeztek a kikérő levelek az igazgatóhoz. Ő pedig feltette a kérdést: érettségizni szeretnék-e vagy sportolni? Az utóbbit választottam, és elmentem Nagykőrösre, ahol összeegyeztethetőnek tartották a tanulást és az élsportot. Később a Kertészeti Egyetemet is a sport miatt hagytam abba, bíztam benne, hogy a cselgáncs határozza meg az életem. Nem így lett. Számomra vállalhatatlan ügyeskedések miatt egyik napról a másikra abbahagytam a sportot. Fájt a döntés. És mégis, a sportnak köszönhetek mindent, tizennégy év alatt formálta a személyiségemet, és megtanított fontos dolgokra.

A félbetört sportkarrier után Leventének más jövőt kellett találnia.
– Édesapámnál dolgoztam az Olympos Kft.-ben – mondja.
– 1990-ben vettem egy kék Barkas-t, és a cég termékeit árultam. Addig nem mentem haza, míg a rakományt el nem adtam, előfordult, hogy három napig nem láttam a családot. Nehéz munka volt, de eredményes. Egy év után már raktárt béreltem, és volt egy alkalmazottam is, később terjeszkedtem. A legnagyszerűbb azonban az volt, hogy édesapám ismét büszke lehetett rám. Fizetést nem kaptam, de minden eladott termék után egy forint ütötte a markomat. És ez így ment 13 évig. Az áttörés akkor következett be, amikor a cég italaromákat kezdett el forgalmazni. Ezek az ampullák kicsik voltak, sok fért be a Barkasba belőlük, három hónap alatt kerestem hétmillió forintot – egy forintjával. Ez lett a vállalkozásaim alapja.

És akkor meseszerű szerencse érte a céget. – A vállalkozásainkhoz vízre volt szükség, és édesapám, akit egyébként „vízfakasztónak” is neveztek, Szentkirályon fúrt kutat. Rábökött egy helyre, s azt mondta, itt fúrjatok! Hatalmas, egymillió éves vízkincsre találtak… – Elkezdtük kitermelni, de veszteséges volt az ágazat. 2003-ban felvetettem édesapámnak, hogy a vállalkozásai közül átvenném azt, amely a legrosszabbul működik. Jó, mondta, és eladta nekem 250 millióért a Szentkirályi-kincset. Megváltam mindentől, albérletbe költöztem a családommal, az „irodámban” raklapokból tákoltam össze íróasztalt, és nekiláttam. Nem építettem gyárat, nem vettem drága gépsorokat, inkább a márkát erősítettem, és kihasználtam a Szentkirályi ásványvíz köré felépített mítoszt. Egy évvel később Párizsban már díjat nyertünk, és megkezdődött a siker felé a menetelés.

A fiatal üzletember csak nemrég alakította ki otthonát, öt éve költöztek be a házukba. – Három lányom van, a 17 éves Simona, a 15 éves Tiffany és az 5 éves Sophie. A ház évekig készült, akár a Luca széke, mór stílusban. Nem alkudtam, ha nem kaptam meg azt a terméket, amire vágytam, akkor inkább kivártam. Szeretem a házam, bár még közel sincs kész. De ez nem baj…

“Az üzletben olyan emberekkel veszem körül magam, akik az élen járnak, a házépítésben is a legjobb mesterekkel dolgoztattam, és nem bántam, hogy még öt évig albérletben éltünk.”

arab miliő

A mészkőből faragott kandalló fölött egy lovagló sejket ábrázoló festmény vezeti be a közel-keleti hangulatot. Az aranyszínű asztal súlyosnak és maradandónak tűnik, két vörös terítő emeli ki szépségét. A piros bársony kanapé széles és kényelmes, a sárga fotel hívogat, hogy kuporodj rá. A berendezést egy komód egészíti ki, amely olasz gyártmány, de arab megrendelésre készült. Két emelet magasról hullik be a fény, az ólomüveg izgalmas mintákat rajzol a fényes padozatra. A fény előcsalja a falak visszafogott csillogását is, a különleges festék életre kel.

célszerűség, kényelem

A konyhát két tolóajtó választja el az ebédlőtől, amelyeket kitárva a háziasszony részese lehet a ház életének, mégsem tárul fel agresszívan a konyha intimitása. A munkapultot a sarokban vágófelületet adó fával burkolták, és ívesen alakították ki. A konyhasziget körül a padozat olyan, mintha kőből szőtt szőnyeg lenne, apró arany mozaikbordűrrel. Hasonló apró fényes mozaikborítás díszíti és védi a munkapult fölötti falat is. A három, mélyen a térbe lógatott Swarovski-függőlámpák a konyha ékszerei.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop