A Pitti mindig hiteles…

Szép, híres, művelt, tehetséges amúgy a volt bárónő, akinek mindennél többet ér a művészi szabadsága. Él egy kedves pesti bérlakásban: tárgyai róla mesélnek, ami körülveszi, ízléses, egyéni, harmonikus. Pitti Katalin mai életének tárgyai. Mit hoz a holnap a világhírű operaénekesnő életében – Új szerelmet és még rangosabb fellépéseket.

 

 

Azok közé a művészek közé tartozol, akik közismertek, híresek. Pitti Katalin nevét olyan emberek is ismerik, akik nem járnak operába. A sztárság megváltoztatja a művészt?

 

Elsősorban ember vagyok, aztán nő, legvégül művész?

 

Ezt a hármat külön lehet választani: az ember, amikor elmegy valahova, elviszi a nőt, a művészt és a gondolkodó embert, együtt mennek el.

 

Nyilvánvaló, a művészben mindegyik benne van. Olyan értelemben gondolom ezt, hogy élem az életemet, mint minden asszony, aki Magyarországon létezik. Arra törekszem, azonos legyek önmagammal. Igyekszem a közértben egyszerű ember lenni, mint mindenki más. Ha rám köszön valaki, nem utasítom el. De vannak tolakodó emberek is. Amikor az ember pályakezdő, arra vágyik, egyszer utána forduljanak és megismerjék. Amikor ez bekövetkezik, nem mindig kellemes.

 

Szerény garzonlakásban élsz. Fontos számodra, hogy milyen tárgyak vesznek körül?

 

Amikor kis lakást kerestem magamnak, olyan céllal tettem, legyen az az én légterem, amiben jól érzem magam, amibe behúzódhatok, és magamat jobban megismerhetem. Az, hogy az ülőgarnitúrám sárga, nem véletlen, a sárgát nagyon szeretem, virágban, sok mindenben. Úgy érzem, a sárga a legnemesebb színek közé tartozik, az élettel, a fénnyel, a napfénnyel azonosítható. Szeretem azt, hogy a zongorám fölött zeneszerzők kisplasztikái láthatók. Kedves ember készítette őket, Krasznai János, ő a színházunkban ügyelő, és magas szinten műveli ezt a mesterséget. Ezek a plasztikák Liszt Ferenc, Beethoven, Verdi, Puccini és Ferencsik János megörökített alakjai. Sokat tanultam tőlük, általuk.
A csuhébabáknak történetük van: a Nemzeti Parkban találkoztam egy asszonnyal. Ott híres emberek ültetnek egy-egy fát, és alá van írva: neked már van egy fád a hazádban. Egyébként bárki ültethet ebben a parkban. Meghívtak ide engem is. Egy platánfát ültettem. A szénakazalban szépen elhelyezve díszelegtek a csuhébabák, egy asszony árulta őket. Kiderült, ő is készítette őket. Művészi értékűnek érzem a munkáit. Azóta ezzel az asszonnyal levelezünk, megkeressük egymást. Vásárolni akartam a babákból, de nem engedte kifizetni. Később, más alkalommal találkoztam vele, akkor vettem többet is, és szintén megajándékozott. A babáit én is szívesen ajándékozom másoknak. Számomra lenyűgöző az, amit a természet által kínált anyagból, az érzelmekből, az élet tapasztalatából a keze ügyességével, gondolatai gazdagságával, leleményével készíteni tud.
Az elmúlt tizenkét évben Magyarországon milyen volt operaénekesnek és művésznek lenni –
Sokszor elgondolkoztam már ezen, de még nem fogalmaztam meg. Úgy véltem, a pályakezdés óta, a hatalom emberei megfelelő pozícióban voltak. Dolgoztak – alattuk" olyanok, akiket csak úgy használtak. Én ezek közé tartozónak éreztem magam: citrompótlóként használtak, és aztán egyszer csak érett citrommá váltam. Azt gondolta volna az ember, a rendszerváltással az igazi értékek tényleg a helyükre kerülnek. Akik korábban pozíciót értek el a szakmában, azoknak volt pénzük, hiszen ők jutottak külföldi munkához. A csak Magyarországon dolgozók a cipőjük mellett jártak. Valamilyen módon meg lehetett élni, hol így, hol úgy, de a kölcsönkérés mindig benne volt az ember életében, a következő munka terhére, bízva abban, azt nem mondják le. Én szerencsésnek érzem magam, sokat dolgoztam, sokfelé hívtak. Az utóbbi időben sajnos a szakmára való odafigyelés szinte a nullára süllyedt vissza.
Az előbb beszéltünk arról, itthon miként veszed körül magad olyan tárgyakkal, amik számodra fontosak. Megmaradtál a szakmában a legszínvonalasabbnak, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon: miként tudtad a személyiségedet úgy megőrizni, hogy a belső értékeid megmaradjanak?
Először is többször meghaltam, belehaltam a sok fájdalomba, a sok megaláztatásba, de azokból mindig fel tudtam kelni. Mindig tudtam a nemesebb út felé menni, a még felfelé húzóbbat, még értékesebbet nézni. Szabó Lőrinc mondja az egyik versében: – Ellenségeim, ti neveltek". Engem a krízishelyzetek és az ellenségeim neveltek.
Ha nincs melletted, aki szeret, vagyis a szeretet ereje nélkül, az ellenséggel nem tudsz elbánni.
Ez így van. Először is hittem abban, hogy küldetéstudatom van. Éreztem, nem véletlen, hogy olyan sokkal jöttem erre a világra, amivel nekem kötelességem, visszaadnivalóm van, éppen ennek a hazának. Bár meg kell mondanom, mindig a külföld a legnagyobb mérce.
A szeretetet emlegetted: Kistétényi Melinda, aki nagy muzsikusa volt az elmúlt éveknek – néhány éve távozott az égi mezőkre – , szinte minden előadásomat megnézte, a koncertjeimre is ellátogatott. Az, hogy egy művész egy másik művészt megnéz, ritka dolog, de az, hogy még meg is várja utána, az már kivételes. Kistétényi Melinda megvárt a színház művészbejárata előtt, és az volt az első mondata: A Pitti mindig hiteles.
Kaptam olyan kritikát is: – Te mindig eljátszod és beleéled magad. Minek! – El kell csak énekelni! – Azt hittem, rosszul hallok. A nagy művekben a mindenség megtalálható, és a mindenséget kell visszaadnunk. A nagy művekkel nekünk alázattal és felelősséggel kell dolgoznunk, nem elég a technikai, hangi, zenei megszólaltatás. A lét a mindenség ideje, az idő végtelen, és annyi minden történhet. Az, hogy egy mű létrejött, azt jelenti, kivette a mindenség idejéből az ő idejét. Az előadóművésznek az a feladata, amikor énekel, megálljon az idő. Amíg a közönség találkozik a művel, az előadó találkozik a közönséggel a művön keresztül, addig meg kell állni az életnek. És a művésznek még arra is el kell jutnia, hogy a realitás élményén túl még hozzátegye azt, mit is gondol műről.
Mindehhez neked Magyarország mennyire tud otthont teremteni –
A szeretettel, amit érzek az emberekből. Amikor Újfehértón – azt sem tudtam először, hol van, most már tudom, Debrecen és Nyíregyháza között – felléptem, minden ária után vastapsot kaptam. Fizikailag átéltem az örömöt.
És visszatérek az otthonomhoz. Vannak a lakásomban tárgyak, melyeket nap mint nap megérintek: az asztal közepén lévő ősi kelta jelképet ábrázoló tárgy, – mesél" a szellem, a lélek, a test, a hit, remény és a szeretet kapcsolatáról. Szeretem a faszobromat, önmagába bezárkózó embert, önmagába visszaforduló lelket ábrázol. Hiszen az ember a legnagyobb kríziseiben csak önmagában keresheti a megoldást. De ahhoz nagyon őszintének kell lenni önmagadhoz. A másik kedvencem szintén fafaragás: férfi-nő, egy gombolyagban, egy gömbben. Minden embernek kívánom, ne adja fel azt soha, hogy a másik fele létezik, s megtalálja azt, akivel kiteljesedhet. A lehetőség végtelen két ember harmóniájában, ha kölcsönösen tisztelik egymás gondolatait, tetteit, mozdulatait, törekvéseit, és minden tevékenységükben őszinték tudnak lenni. Ha ez megvalósul, egy gömbön belül fognak mozogni, a mindenség legszélesebb spektrumáig jutnak el. Végtelen az emberi kapcsolatok lehetősége, csak bátraknak kell lennünk.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop