Harmónia hetven négyzetméteren

Sűrű hónapja volt Bíró Eszternek: a Budapesti Operettszínházban a Mozart című musicalt próbálta. Ám, ahogyan ez lenni szokott, a próbák többnyire elhúzódtak, jókora csúszással vágtázhattunk budai lakásába. Itt aztán volt miben gyönyörködnünk, hiszen a térrendezés és minden apró részlet azt mutatja, hogy Esztert nemcsak énekesi-színészi tehetséggel, de lakberendezői vénával is megáldotta az ég. Egyébként pedig a darabnak is, Eszternek is komoly sikert hozott a bemutató?

 

 

Amint rohanva hazaérünk a Mozart próbájáról, a ház előtt már várnak bennünket a fotós kollégák. Ebben a történetben azért játszik főszerepet az idő, mert Eszternek időben vissza kell érnie a Madách Színházba, ahol Az Operaház Fantomja női főszerepét, Christinét próbálja. Még szerencse, hogy a kettő között a Budapest Klezmer Band nem tart semmilyen próbát. Eszter a maga 25 évével fáradhatatlanul győzi mindhárom feladatát.

 

– Időről, szerepekről többet egy mukkot sem! Sokkal inkább arról, hogy mi a története ennek a kívülről is gyönyörű házrésznek?
– Onnan kell kezdenem, hogy a párommal, Richarddal, akivel New Yorkban ismerkedtem meg, már berendeztünk egy lakást odakint. Tehát volt némi gyakorlatom az otthonteremtésben. Két éve költöztünk haza. Rövid ideig a szüleimnél laktunk, de szinte azonnal lakásokat kezdtünk nézegetni. Sokáig egy sem tetszett. Amikor megláttuk ezt, hiába volt öreg, rossz állapotú, tudtuk, hogy megtaláltuk az igazit. Mivel több mint százéves a ház, szinte mindent fel kellett benne újítani. De óriási kedvvel, lendülettel és határozottsággal vágtam bele, sőt, azt hiszem, hogy a jóisten lakberendezési ambíciókkal is megáldott. Meg türelemmel is, hiszen az átalakítás egy jó félévig tartott. A befejezés előtt még egy feng-shui szakértővel is megnézettük, aki mindent rendben talált.
Amíg befelé megyünk, szemrevételezem az utat, a kis teraszt. A kovácsoltvas többször visszatér a lakáson belül is, a burkolóanyag színe úgyszintén.
Belépve az otthonába, szinte átlátni az egész lakást. A középen lévő galériás, pianínós térből kétfelé nyílnak a szobák. A lakásban mindössze két ajtó van, az egyik a háló-, a másik a fürdőszobán.
A galériás részt zeneszobának és dolgozószobának is hívják. A korláttal ellátott, lepkés lépcsőzetű remekmű cseresznyefából készült, és az iroda, valamint a számítógép elhelyezésére szolgál. Ezt mindketten nagy előszeretettel használják. Richard – aki üzletember a zeneiparban a New York?Hamburg?Budapest útvonalon – kiváltképpen. A galéria első ránézésre akár Júlia erkélyének is beillene, olyan hangulatos faragású. A kovácsoltvas, bordó kárpittal bevont fotel és a hozzá tartozó párnák, a parkettán visszatérő cseresznyeszín mind-mind arról árulkodnak, hogy a ház asszonya semmire nem legyintett, mondván, hogy részletkérdés. Nem bízott semmit a véletlenre, a tárgyakban is felélesztette a gazdáikban lévő harmóniát.
Innen jobbra nyílik a puritán hálószoba, ahol nem zsúfolódnak a tárgyak, csupán Eszter gardróbja, a kovácsoltvas éjjeliszekrények és a virágok kaptak helyet. Balra a nappali, abból nyílik a konyha és a fürdőszoba. A falak színe többnyire halványsárga, ezzel még világosabbá akarták tenni a helyiségeket.
A kicsi konyha eredeti méretén nem változtattak, mégis sikerült minden centimétert úgy kihasználni, ahogy az a tervező asztalán és a nagykönyvben meg van írva. A mosogatógéptől kezdve valamennyi konyhai eszköz helyet kapott benne. Külsőre a spanyol terrakotta csempék, a bükkfa jellegű faburkolat jellemzi. Különleges színösszeállítása (ahogy a zöld időnként visszatér) szinte állandóan odavonzza az ember tekintetét. Állítólag a feng-shui hatását érzem ilyen ellenállhatatlannak.
A fürdőszobát megnagyították, a bükkfa és a bézs váltakoznak benne. Egyszerűen nagyszerű, vagyis praktikus, modern és tetszetős.
Messziről bőrnek tűnik a nappali sarokgarnitúrája, aztán látom, sőt érzem, hogy természetes anyagú vászon. A színe világos bézs, kinyitható, tehát vendégágynak is megfelel. Nem ajánlanám egyetlen gyerekes családnak sem, viszont Bíró Eszterhez jól illik. A világos színt a rajta elhelyezett párnák még jobban hangsúlyozzák. Hozott párnát Hollandiából, vett az indiai boltban, de olyan is van, amit maga csináltatott. A bordó párna a zongoraszékhez és a zeneszobához – kapcsolódik”. A bézs vásznat mindenhol kovácsoltvas használati tárgyak egészítik ki. A lámpák nemcsak ebből készültek, de egy kéz, pontosabban egy stílus nyomát viselik. Eszter méretre rendelt asztalt, széket, lámpát, csillárt.
– Hogy lehet, hogy ennyire vonz téged a vas?
– Nem a vas, hanem a kovácsoltvas. Jobban szeretem, mint az antikot, ahol mindig azt érezném, hogy más emberek életét élem. Azok a múltról mesélnek. Én a jelent szeretem érezni magam körül.
– És a kandalló?
– Mindenképpen úgy képzeltem el az otthonomat, hogy lesz benne egy igazi kandalló. Találtunk az építéséhez megfelelő szakembert, aki a tölgyfát, a márványt Erdélyből hozatta. Annyira új, hogy eddig még nem volt befűtve.
– És az ablak – Ilyet még sohasem láttam!
– Ezt nyolcosztású ablaknak hívják, meghagytuk, ilyen volt eredetileg is. Mivel kettő van belőle, így tizenhat üvegen át bőséggel ömölhet ránk a napfény.
Igazat adok neki, a nappali olyan sokvirágos, fiatalos hangulatú, könnyed, hogy szinte lebeg a fényben. Látszik, hogy lakói nagyon hasonló ízlésűek, sőt az is, hogy nagyon szeretik egymást. Ahogy Ricsi harapnivalót készít Eszternek, ahogy készségesen nyújt segítséget a fotózáshoz, ahogy mosolyogva tudomásul veszi, hogy magyarul folyik a diskurzus, végig azt bizonyítja, hogy nemcsak a lakásban, de közöttük is harmónia van.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop