Dombóvári Gábor az egyik legrokonszenvesebb és legnépszerűbb médiaszemélyiség. Ha rádióban halljuk, oly simogató a hangja, mint valaha Gábor Miklósé volt. A televízió képernyőjén derűjével hat. Az elmúlt években több könyve jelent meg, legutóbb a Királyi Képernyő című interjúkötet, amelyben harmincnégy nagy nevű pályatársát szólaltatta meg. Azt vallja, hogy egy lakás kényelmes és barátságos legyen, igazi otthon, ahol jólesik megpihenni. Budai otthonában fogadott bennünket.
– Egy szép polgári otthonba engedtél be bennünket. A lakás milyensége fogott meg, vagy a környezete?
– Előtte Budapest belvárosában laktam, szintén egy szép, nagy belmagasságú lakásban. Szerettem ott élni, minden közel volt, hajnalban csak átsétáltam a Magyar Rádióba. Akkoriban a Reggeli Krónikának voltam szerkesztő-műsorvezetője, és háromnegyed négyre kellett beérnem. A negyedórás séta reggeli testedzés volt, amitől remekül felébredtem.
– Most mégis Budán élsz!
– Praktikus volt a Belvárosban lakni,
de egy idő után túl hangos lett. Környéket szerettem volna váltani, nem életformát. Legalább nyolcvan lakást megnéztem, mire rátaláltam erre a régire, amely egy húszas években épült villában található. Elrendezése a békebeli otthonokra jellemző; ha a három szobát és a hallt egybenyitjuk, hatalmas tér keletkezik. A kis erkély mindig árnyékos, oda a nagy melegben jó kiülni. Mindig is szerettem a nagy tereket, és itt, ez a százhúsz négyzetméternyi alapterület tálcán kínálja az átláthatóságot és levegősséget. A három szoba déli fekvésű, és
a hallnak is van ablaka, így reggeltől estig besüt a nap.
– Mióta laksz itt Pasaréten –
– Egy évtizede, de ne hidd, hogy ez olyan egyszerű volt! Amíg a fiam is velem élt, neki más volt a szép és a jó. Modernebbet szeretett volna. Mostanra elköltözött, és építgeti saját otthonát.
– Látom, nem követed a mai lakástrendeket.
– De igen, csak mindent a maga helyén. Egy nagypolgári lakásba perzsaszőnyegek illenek és régi bútorok. Ha építenék egy házat, mediterrán hangulatú lenne, tele
az életet megkönnyítő szerkentyűkkel.
Régi nagy álmom egy króm hűtőszekrény, mely hideg vizet és jeget is ad. De hogy
illene az ide?
– A berendezés eléggé eklektikus?
– Az ülőgarnitúrát és a faliórát a nagyszüleimtől örököltem, az íróasztalt és a
képek egy részét pedig édesanyámtól. Sok tárgyhoz ragaszkodom, mert emlékeket idéz. A komód fölötti faliképbe véletlenszerűen botlottam bele: sétáltam a József nádor téren, s láttam, hogy egy ház előtt hatalmas a felfordulás. – Maga is a hagyaték árverésére jött?” – kérdezte egy idős hölgy. Mondtam, nem, de a riporteri vénám miatt felmentem. Végül pár ezer forintért vettem ezt a képet.
– Nyilvánvalóan szereted ezt a sokszínűséget.
– Már nem annyira. Lenne mit átválogatnom, átrendeznem. Sokan feltették már a kérdést, többek között a társam is, hogy a legnagyobb szoba, a – pillangó szoba” bútorai, a bordó garnitúra, miért nem a nappalit díszíti – Akkor most elárulom
a titkot: szép-szép, de kényelmetlen.
– Ha nem bent üldögélsz, ott a hatalmas terasz. Gyakorta használod?
– Az utóbbi években nagyon elfoglalt voltam. Hazajöttem és örültem, hogy nem kell füvet nyírnom. Szeretek főzni, mert megnyugtat. Amíg összedobok egy olasz tésztát, és készítek hozzá ízletes szósz
bazsalikommal, paradicsommal, vagy megalkotok egy jó kis lecsót, addig átgondolom a napomat. Aztán meg megterítek
a teraszon, és egy palack bor kíséretében megebédelünk. Szeretem a jó borokat ólomkristálypohárból kortyolgatni, ahogy kell. Sőt, én bizony főzés közben is megiszom egy-két pohárkával.
– Úgy tűnik, megtaláltad a nyugalmadat.
– Nagyon szeretek itt lakni. Talán néhány bútort ki kellene cserélnem, de majd arra is sor kerül. Elsőnek a konyhát szeretném modernizálni. Ha fél év múlva eljöttök, egy megváltozott, de alapjaiban azonos lakást találtok. Remélem, azért minden tárgyam nem repül majd ki, több után úgyis utánafutnék! Kedvenc festőnőm, Rapcsák Anna adott egy csodálatos képet. Legszívesebben minden lakásba elvinném a műveit, mert kedves, színes, derűt hozó alkotások.
Egyébként beszélhetünk lakásról, tárgyakról, nekem mégis az évek során kialakult kapcsolataim a legértékesebbek. Az igazi barátságok. Vallom, a pénz eszköz, nagyon jó, ha van, mert főzhetek belőle lecsót és meghívhatom a barátaimat, vagy kibonthatok egy üveg jó bort a párommal, de hol van ehhez képest a barátság!
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások