Az üveghegyen túl

AKKOR BESZÉLTÜK MEG VOITH ÁGIVAL A BALATONI TALÁLKOZÓT, AMIKOR KIS HAZÁNKBAN MÉG JAVÁBAN DÜHÖNGÖTT A NYÁR. NEM IS HITTÜK, HOGY A MEGVALÓSÍTÁSHOZ MENNYI IDEIG KELL VÁRNI A RAGYOGÓ NAPSÜTÉSRE. AZTÁN EGYSZER CSAK NEM HALOGATTUK TOVÁBB, ELINDULTUNK FÖLDVÁR FELÉ, HOGY A KÕRÕSHEGYEN MEGLÁTOGASSUK A MÛVÉSZNÕT. AZ UTOLSÓ ÚTSZAKASZNÁL KIS NAVIGÁLÁSRA SZORULTUNK, MERT HA VALAMI TÚL VAN AZ ÜVEGHEGYEN IS, AKKOR SZÜKSÉG VAN A JÓ ÖREG „FÜSTJELEKRE”. (AZ MÁS KÉRDÉS, HOGY EZT A MESEKELLÉKET MANAPSÁG MOBILTELEFONNAK HÍVJÁK.)

 

 

Megérkezésünkkor minden körbetekintés és ámuldozás helyett összebarátkoztam a két kiskutyával. Ugyan nem látszanak kifejezetten vérebeknek, de mégis jobb a békesség. A két, emberevőre egy csöppet sem hasonlító westik Buli és Finike névre hallgatnak. Mint Ági meséli, igazából éjjel lehet őket idegességen rajtakapni, amikor meghallják, hogy a nyestcsalád birtokba vette a padlást.

 

 

Voith Ági férjével, Döme Zsolt zeneszerzővel fogad bennünket. A Sohase mondd szerzője a székesfehérvári színház zenei vezetője. Elhelyezkedünk a teraszon, és végre bátorkodom egy pillantást vetni az elém táruló látványra.

 

 

Hát kérem szépen, mit mondjak, hogy mondjam – Tihany és az egész Balaton a lábam előtt hever. Ahol leülünk, az is magyarázatra szorul. Bár remélem, nekem csak ki kell egészíteni a képen látottakat. Ez egy szaletli és nyárikonyha-keverék. Egyik oldalán ablakokkal, az alatt helyezkedik a „konyha”. A másik oldalán a sütőhely, kéménnyel, ahogy kell, a harmadik oldal sem teljesen nyitott, van egy kis falrésze. Viszont a negyedik oldal, ahol a padok és az asztal van, már teljesen védtelen. Mindez, csakúgy, mint a ház, körülbelül harminc centi vastag nádtetővel burkolva.

 

 

Ha itt leül az ember, egyszerre látja a tájat, és azt a remekművet, amelyet Ágiék építettek maguknak: a parasztházat oszlopokkal, tornáccal, kis, tájba illő zsalugáteres ablakokkal, ajtókkal. „Kisgyerekkorom óta Balatonimádó vagyok. Tíz éve Földváron kezdtünk gyökeret ereszteni, de mivel parti telek szóba sem jöhetett, mert annyira drága lett volna, távolabb kezdtünk keresgélni. Ezt a telket négy éve találtam, akkor még csak egy pince volt rajta. Megnéztem az ősdiófákkal, szőlővel beültetett területet, és pillanatok alatt döntöttem. Megvettük.

 

 

A jó sorom összehozott Kovács István Ybl-díjas építésszel, és kezdetét vette a tervezés. Egy fél év csak arra ment el, hogy megtaláljuk a módját a fakivágás nélküli építkezésnek. Aztán néhány hónapig azon tűnődtem, hogy nádtetős vagy cserepes legyen-e. Pista bácsi a nádtetőt javasolta, igaza lett. Sokkal szebb, és nyáron kellemesen hűvös van a házban, télen pedig nincs olyan vad hideg. A fiam is kitalált valamit, hogy legyen a terasz és szaletli között összeköttetés. Végül az álmaimat a kivitelező, Tóth Pál öntötte formába, márciusban kezdődött az építkezés, de már augusztusban itt nyaraltunk.

 

Miközben Ági stílszerűen pogácsával kínál bennünket, megmutatja a borospincét is: két pince van, az egyik a vörösborra, a másik a fehérre szakosodott. Hogy el ne mulassza, kiemel két üveg nedűt, amelyen a Voith pincészet felirat olvasható. A szőlő gondozását és a szüretelés nagyobb munkálatait Nyárádi Pista szőlősgazda vállalta magára, „hiszen a művésznőnek, ha itt van, akkor is más dolga van. Például az ötesztendős Bence unokájával foglalkozni, vagy locsolni, az a legkedvesebb foglalatoskodása“. Ez látszik is a virágokon, hiszen rózsák, enciánok, mályvák virulnak.

A ház akkora, hogy tíz rokont vagy barátot is el lehet helyezni benne. A két fürdőszoba, a vendégszoba és a nappali elegendő kényelmes biztosít nagyobb összejövetelekre, a konyha pedig alkalmas arra, hogy sokfős társaság is asztalhoz ülhessen.

Ha egy jelzővel kéne kifejeznem, mit láttam itt, a stílusos harmónia jutna eszembe. Vagy ahogy Ági mondta: „Ha az embernek harmonikus az otthona, nem történhet vele semmi rossz…” Ez így van. Ági ezek szerint ezer évig védve van…

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop