Dr Domján László belgyógyász, reumatológus szakorvos, az orvostudományok kandidátusa, az Agykontroll hazai meghonosítója. Számos, a tanulásról, a relaxációról és meditációról szóló kiadvány fűződik személyéhez. Neve hallatán sokan felkapják a fejüket, hisz az általa képviselt terület a mindennapi életben használható gyógymódokat és életmódokat tárja az emberek elé. Kedves, közvetlen ember, akinek többek közt nemcsak munkája, de hobbija is a gondolkodás.
– Vegyes érzelmeim vannak az otthon szó hallatán. Régebben nagyon sokat jelentett, de mára valahogy más tartalma van, mint egykoron. Megkoptatták az évtizedek és a katarzisok.
Az Országház mellett egy negyedik emeleti lakásban nőttem fel, ahol nagy volt a zsúfoltság és a zsongás, ugyanis heten voltunk testvérek. Sokszor megesett, hogy mi kicsik lefeküdtünk aludni, ám még éjfélig égett a villany, mert a nagyobb testvéreink tanultak. A legszűkebb család kilenc embert jelentett, viszont mivel mindig voltak nálunk barátok, tíz-tizenöt embernél kevesebben ritkán tartózkodtunk a lakásban. A sok testvér jelenléte biztonságérzetet adott nekem. Nagyon jó dolog, hogyha bármi gondom van, a családon belül tudok gondolkodni. Én a hatodik gyermek voltam a sorban, úgyhogy a nagyobbak mindig pátyolgattak. Az egykeségnek talán azaz előnye, hogy rákényszerül az ember az önállóságra, a nagycsalád viszont megtanít az alkalmazkodásra, együttérzésre és osztozásra.
A hatvanas években nem voltunk valami fényes anyagi helyzetben. Emlékszem, egyszer édesapám hozott egy Balaton csoki szeletet, amely mérete alig három – négy centinyi volt. A csokoládét megkapta a legkisebb húgom, Andrea, aki ahelyett, hogy megette volna, kilenc egyenlő darabra felvágta, tányérra tette a morzsákat és körbekínálta…
Mára hatalmassá nőtt a családunk: édesanyámnak harminc unokája és huszonnyolc dédunokája van. Ez a létszám természetesen egyre csak növekszik. Minden évben tartunk egy nagy családi találkozót, amelyet rendszerint Andrea húgunk szervez. Mivel sok testvérrel nőttem fel, fiatal koromban terveztem, hogy majd nekem is sok gyerekem lesz, de aztán úgy véltem, hogy jobb, ha több figyelem jut egy gyerekekre, végül beértem kettővel.
Az egyetem után megnősültem, és Dunakeszire költöztünk egy panelházba. A nyolcadik emeleti lakás a szívem csücske volt, életem legszebb korszakában. Még kicsi volt a fiam és a lányom, lejártunk a Duna-partra, sétáltunk, játszottunk, kirándultunk. A Duna nekem sokat jelent. Az otthon szó hallatán mindig a partján töltött évek jutnak eszembe.
Amikor hét év múltával Budára költöztünk, elváltunk, és minden egy szempillantás alatt megváltozott. Amióta széthullott a családom, munkamániás lettem. Azt mondtam magamban: ha nagyot fordult az életem a válással, forduljon igazán nagyot, és a jövőben azzal szeretnék foglalkozni, ami igazán érdekel. Ekkor váratlanul betoppant az életembe az agykontroll az Ausztráliában élő nővérem ajánlásával: „Lacikám, tudom, hogy hihetetlen, mégis igaz!“.
Ma már sok mindenhez más a hozzáállásom, mint régen. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, majomszeretettel csüngtem rajtuk. Mostanra felnőttek, s én hagyom élni a saját életüket, hadd kövessék el a hibákat, amikből tanulnak. Hiszek abban, hogy sok életet élünk, és egy inkarnáció csak csepp a tengerben. Lelkileg fejlődnünk kell, és ehhez kihívásokkal kell szembenéznünk. Amikor váltam, az maga volt a pokol, egy intenzív lelki seb, fájdalom, most meg már azt mondom, hogy az átélt katarzis szerves része annak, ahol most tartok. Mindennek megvan a helye a nagy képben, csakhogy nem látjuk a nagy képet. Kedvenc költőm, József Attila sorai jutnak eszembe: „Légy egy fűszálon a piciny él, és nagyobb leszel a világ tengelyénél.“
Sok helyen jártam a világban, de idáig a skandináv otthonok tetszettek a legjobban. Sima felületek, nagy levegős terek… Szeretem az egyszerűséget, a fehér falakat, a leegyszerűsített formákat. Nekem mérsékeltek a lakberendezési igényeim, viszont lényegesnek tartom a kényelmet. Fontos az otthonosság, de azt hiszem, hogy kényelmesen ülőalkalmatosság nélkül mit se ér az egész. Manapság gyönyörű foteleket lehet kapni, de többségükben nem pihentető az ülés. Mivel sokat dolgozom, sokat ülök, nagy hangsúlyt helyeztem a tökéletes karosszék kiválasztására. Hál’ istennek sikerült is rátalálnom egy remek darabra.
Mérhetetlen módon kikapcsol a relaxáció, valamint az édesanyámmal tett séták is. A mamám a kilencvenedik életévét tapossa, és legnagyobb örömünkre még igencsak aktív. Minden nap elviszem sétálni, ami nem csak neki, de nekem is nagyon jót tesz. Ilyenkor beszélgetünk, vicceket mesélek neki… Törekszem az intenzív lelki békére és a nyitottságra, mert érdekel, hogy milyen nagy játéknak vagyunk a részesei.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások