Az év háza 2012

Az épített környezet és a természet sajátos összefonódása: talán e szavakkal lehet a leginkább jellemezni az Év Háza Díj 2012-es nyertesét, ezt a hetven négyzetméteres, vendégháznak szánt, a Bauhaus világára emlékeztető, mégis modern pécsi kis villaépületet.

 

01

 

A vendégház az Év Háza-díj mellett a „Természetes kő az építészetben” és a Pro Architectura díjakat is elnyerte.

A ház mintegy esszenciája a villának: abszolút tiszta levetülése annak az építészeti gondolkodásnak, amely az épületpárost jellemzi.

A ház erénye a magas fák lombkoronaszintje alá kiálló terasz, illetve az épület belsőbb részeibe is benyúló külső terek játéka.

Az építészeti alapgondolat: a ház a déli irányba, illetve a kert felé legyen nyitott nagy üvegfelületekkel és teraszokkal, míg északra zárt.

Fontos szempont volt az ökológia: a házat faelgázosító kazán fűti; a meleg vizet napkollektorok állítják elő; a lapos tetőkről az esővíz ciszternába kerül.

 

   Az idei az Év Háza pályázat ötödik éve, és ez már nem is csupán egy pályázat, mozgalom is. Annak idején, 2008-ban azzal a szándékkal indítottuk újra a pályázatot, hogy – hiánypótló módon – olyan építészeti díjat adhassunk át, amely a fiatal tehetséges alkotókat is megtalálhatja. Az építészet, tevékenységünk az országépítés egyik valóságos és leghitelesebb pillére is. Jövőnk fizikai kiteljesedése. szojak balazs
Szoják Balázs
építész

 

   Minden díj fontos, ami az építészet ügyét szolgálja, nemcsak azért, mert az építészek önbecsülését növeli – bár ez is nagyon fontos –, de a lényeg az, hogy az épített környezetünk a mindennapi életünk színtere. Hogy ez milyen értékeket közvetít, egyáltalán nem mindegy. Hiszek abban, hogy létezik karakteresen magyar építészet, hiszen mi magyarok mindig büszkék voltunk az identitásunkra. devenyi sandor
Dévényi Sándor
a zsűri elnöke

 

   A modern villaépítészetnek nagy hagyományai vannak hazánkban: a természetközeliség, a tradíció, mint például a köztes terek alkalmazása (tornác, terasz) mind a magyar népi építészetben, mind a modern építészetben jelen vannak. Mindez annyira átírva jelenik itt meg, hogy konkrét formai utalás ugyan nem látszik a házon, de valójában ott van a tradíció, mert egy tornácos ház strukturálisan nem sokban különbözik ettől az épülettől.  arckep 
Ásztai Bálint és Kovács Csaba
Pro Architectura-díjas építészek

 

2012-ben ötödik alkalommal meghirdetett Év Háza-pályázatra rekord mennyiségű, harmincöt pályamű érkezett. A zsűri összetétele rendhagyó módon két év Ybl-díjas építészeiből állt, valamint – a hagyományokhoz híven – az építész szakmai szervezetek elnökeiből. A kuratórium az „Év háza 2012” elismerést egyöntetű lelkesedéssel Ásztai Bálint és Kovács Csaba pécsi vendégházának ítélte. Az épületpáros (egy villaépület és a hozzá kapcsolódó vendégház, melyek közül az utóbbi volt a pályázat tárgya) leginkább a Bauhaus stílusára emlékeztet, teljesen egybefonódik a természettel: helyenként a teraszok lógnak bele a természetbe, máshol a természet egy-egy darabját öleli körbe az épület. „A telek, az erdő, a parkos rész adta a közvetlen inspirációt. Egyik fő szempontunk az volt, hogy a fákat megőrizzük” – meséli Kovács Csaba, az építészpáros egyike. „Az építtető kérése – miszerint igényes, de nem divatos épületet szeretne, olyat, amely időtálló és hosszú távon is értéket képvisel – alapos tervezést kívánt: először elemzőfüzeteket készítettünk, amelyekben egyrészt a helyszínt elemeztük, másrészt az időtállóságot próbáltuk úgy megfogni, hogy előképeket, analógiákat gyűjtöttünk és párhuzamosan alaprajzilag is gondolkodtunk. Olyan épületeket gyűjtöttünk össze, amelyek több mint ötven évesek, és ma már klasszikusnak számítanak, mint a Casa Malaparte, a Vízesés-ház, egy önmagába záródó kolostorminta, vagy éppen ennek a teljes ellentettje, az áramló Mies van der Rohe irány, ahol a külső és a belső terek egybemosódnak. A füzet alapján a tulajdonossal közösen választottuk ki, melyik irányba menjünk” – teszi hozzá Ásztai Bálint, az építészpáros másik tagja.

A végeredmény egy józan és racionális, könnyen átlátható alaprajzi struktúra. A teraszok és a falak anyaga ugyanazzal a mészkőburkolattal készült, olyan hangulatot kölcsönözve, mintha egyetlen nagy anyagot bontanánk meg, és hajtogatnánk rá a belső és a külső terek együttesére. A cél a kortalanság érzetének elérése volt, ahol egyszerre van jelen a tradíció és a modernitás, az időn felüliség.

Hogy mitől nem avul majd el? Megóvja a kvalitás.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop