Lakópark helyett berek

Veresegyház újonnan beépülő területén különleges lakópark bújik elő a földből. Kényszerűségből lakóparknak nevezzük, bár „szellemi atyja” tiltakozik az elnevezés ellen, hiszen szándéka szerint az épületegyüttes többet nyújt, mint a lakóparkok általában. Az alábbiakban kiderül, mi is az a többlet, amiért érdemes közelebbről is megismerkedni a Csiki-Berek házaival.

 

 

Veresegyházán a beruházás elkészültével 158 lakóház és egy központi épület kap helyet. Az együttes tervezője Zsigmond László, a KVADRUM Építész Kft. munkatársa. Az iroda az organikus irányzat képviselője, a hagyományokból táplálkozó szemlélet mind épületeik külső formálásában, mind a funkció és a működtetés gazdaságos kialakításában tetten érhető. E törekvésük találkozott dr. Csiki-Bege Lajos elképzelésével, aki a korszerű épületegyüttest megálmodta. A Csiki-Bege név hallatán elsősorban az autó-kereskedelemre asszociál a tájékozott olvasó, de azt már kevesebben tudják, hogy az elmúlt években az ő beruházása nyomán felépült épületek mind-mind korszerű, környezetkímélő gépészeti technológiák alkalmazásával készültek. Ezek sikerén felbuzdulva fogalmazódott meg dr. Csiki-Bege Lajosban az elgondolás egy ökologikus lakóépület-együttes létrehozására szűkebb pátriájában, Veresegyházon. A Berek házainak tervezésekor három szempont biztosítja a kitűnő ár-érték arányt: az átgondolt alaprajzi és épülettömeg-tervezés, az alkalmazott építőanyagok és beépített szerkezetek magas hőszigetelő képessége, és a nálunk még újdonságnak számító geotermikus energiával működtetett hűtő-fűtő rendszer.

 

 

Lakópark helyett berek

 

Nem véletlen a kis telep elnevezése: megálmodója olyan otthonok kialakítását tűzte ki célul, amelyek a valódi családi otthon, a saját kert intimitását ötvözik a telepszerű, intenzív beépítés gazdaságosságával, vagyis megfizethetőek és józan keretek között fenntarthatóak, ugyanakkor a nyugodt élet lehetőségét kínálják.

 

A gazdaságos kialakítás az épületek telepítésével kezdődött. A házakat négyesével csoportba rendezték, a négy ház közös falakkal támaszkodik háttal egymáshoz, így egymást melegítik. A kellő intimitás érdekében a bejáratok egymáshoz képest takartan helyezkednek el.

{gallery}images/stories/verysimple/berek/f{/gallery}

 

Józan paraszti ésszel

 

A racionális tervezés megmutatkozik az épületek megformálásában is. Nincs pince, hiszen tárolásra ott a melléképület, gépészeti helyiségekre pedig nincs szükség, mert minden központilag szabályozott. Az épületek földszint + tetőtér elrendezésűek, hagyományos alaprajzi kialakítással: a földszinten konyha-étkező-nappali, egy zuhanyzós fürdőszoba és egy szoba, az emeleten hálószobák és fürdő kapott helyet.

 

A házakat fedett teraszok veszik körül, amelyek nyáron árnyékolnak, télen viszont beengedik a lapos szögben érkező napsugarakat. Az egy csoportot alkotó négy ház mindegyikének van két kerti homlokzata, a másik két falával a szomszédos épülethez csatlakozik. A közös falak dupla szerkezettel épültek, köztük hő- és hangszigeteléssel. A négy ház találkozási pontjában, középen gépészeti aknát alakítottak ki, ahol az épületeket ellátó rendszer vezetékeit fogadják.

 {gallery}images/stories/verysimple/berek/a{/gallery}

A leendő tulajdonosok négyféle épülettípus közül választhatnak, az együtteseken belül a telepítésből adódóan négyféle tájolású ház, s mindnek háromféle minőségi kategóriában elkészített változata áll rendelkezésre. A projekt előnye, hogy a további ötven épülő ház „várományosai” építés közben beleszólhatnak a munkálatokba.

Láthatatlan előnyök
A mintaházakat végigjárva a laikus is észlelheti az épületek szembeszökő előnyös tulajdonságait, de a tervezés a bevezetőben említett energiatakarékosságot egyéb eszközökkel is biztosítja. Ezek közül a leglényegesebb a geotermikus energiával működtetett központi hűtési-fűtési rendszer, amelyből csak a radiátorok és a boiler hiánya tűnik fel az épületek bejárása közben. A rendszert működtető hőszivattyú a központi épületben kapott helyet.
A kiváló hőszigetelő képességű építőanyagoknak és épületszerkezeteknek (37,5 centiméteres vastag Ytong falazat, 1,1 K értékkel rendelkező nyílászárók, a tetőtérben 15 centiméteres hőszigetelés), valamint a padló-, mennyezet- és falfűtésnek köszönhetően rendkívül jó a házak hőháztartása. A jó légzárás következtében viszont szükséges a megfelelő szellőztető rendszer, amely szintén központilag szabályozott. Mindebből a lakó csak a kamrájában elhelyezett „agyat” látja, a számítógéppel vezérelt gépészeti és elektromos hálózat fogadóközpontját, amely intelligens módon összetett, egyedi igények kiszolgálására is alkalmas. Az építészeti kialakításnak, a korszerű gépészetnek és a jó hőszigetelő képességű szerkezeteknek köszönhetően az épület hőigénye jóval alatta marad a szokásosnak, mindössze 4-4,6 kW.

Hívogató külső
A négyesével összebújó épületek építészeti megfogalmazása mértéktartóan kisvárosias: vakolt falak, cseréptető, egyszerű tetőablakok, látszó faszerkezetek, téglával burkolt oszlopok. A téglaburkolat ugyan betonból van, és csak néhány centiméter vastag, de az illúzió teljes és nem salétromosodik.
A négy ház mindegyike más-más színű, a téglaburkolat és a faszerkezetek színe pedig együttesenként változhat. A lakó füvet, s őt, nagy fákat is kaphat a kertjébe, s ha ennél többre vágyik, akár maga is bátran hozzáfoghat a kertészkedéshez.

Ezek után pedig döntse el a kedves olvasó: vajon ennyi elég a boldogsághoz –
S ha a válasz nem egyértelmű, annyi azért biztosan kijelenthető: indulásnak mindenképpen!

Névjegy

Zsigmond László építész
Tanulmányait a BME Építészmérnöki karán végezte, 1983-ban szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt a visegrádi építészeti táborok aktív résztvevőjeként ismerkedett meg az organikus szemléletű építészeti tervezéssel. 1987-től a MAKONA Építésziroda munkatársaként, Makovecz Imre mellett dolgozott. 1990-ben három társával közösen alapították a KVADRUM építészirodát, ma is itt dolgozik. Az építészeti tervezés mellett Veresegyház, Rácalmás és Mátészalka főépítészeként településtervezési és ezzel összefüggő feladatokat is ellát. Munkájáért 2007-ben Ybl-díjjal tüntették ki.
Építészetét a magyar organikus építészeti hagyományból eredő, a közösségek iránti felelős, elhivatott szolgálat jellemzi. Épületei jól szervezettek, gazdaságosan építhetők és fenntarthatók, környezettudatosak, emellett karakteres, egyedi formavilágúak.
A Csiki-Berek épületeinek munkáiban Révai Attila építész volt a tervezőtársa.
Zsigmond László: 30/950 3404
Révai Attila: 30/579 3892

Akik a nívót garantálták

Kivitelező
GEOS Ingatlanfejlesztő Kft.,
a Csiki-Bege Cégcsoport tagja
2161 Csomád, Kossuth u. 42.
Tel.: 28/588 588, 30/686 0086
ertekesites@csiki-berek.hu
www.csiki-berek.hu

B-Rekord redőnytokos áthidaló és redőny
Baltavári Redőny Kft.
8000 Székesfehérvár, Borszéki u. 9.
Tel.: 22/513 413, fax: 22/513 415
www.baltavari.hu

Épületklimatizálás (falfűtés-hűtés,
IDM hőszivattyú)
Hév-Sugár Kft.
1214 Budapest, II. Rákóczi F. u.195-197.
Tel.: 20/424 6910

Fényáteresztő és sötétítő függöny, karnis
Textilvarázs 2006 Kft.
2112 Veresegyház, Fő út 30.
(A posta mellett )
Tel.: 30/429 2464

Kerti térbútor
GreenPlay Kft.
2111 Szada, Dózsa Gy. u. 149.
Tel.: 28/476 422

Kandalló
Mullit Kft.
2113 Erdőkertes, Fő u. 163.
Tel.: 28/594 035
www.mullit.hu

Konyha- és fürdőszobabútor
Hölzern-Span Kft.
2113 Erdőkertes, Rákóczi út 70.
Tel.: 20/215 0513

Lépcső és korlát
Stadler-Voszk Kft.
7696 Hidas, Erkel Ferenc u. 2.
Tel.: 72/557 500
www.stadlerlepcso.hu

Parketta
IBD Parketta- és Ajtóstúdió – Álomparketta
1149 Budapest, Mogyoródi út 32.
Tel.: 1/433 1622, fax: 1/433 1629
info@dreamfloor.hu, www.dreamfloor.hu

Étkező- és ülőgarnitúra, hálószobabútor, lakásvilágítás
Arzenál Áruház
2100 Gödöllő, Dózsa György út 94-98.
Tel.: 28/430 530
arzenalbutor@invitel.hu
www.arzenalgodollo.hu

Tetőcserép
Tondach Magyarország Zrt.
Békéscsaba: 66/530 444, Csorna: 96/592 444, Tata: 34/586 777, Bp.: 1/248 2600;
Infovonal: 40/CSERÉP (40/27 37 37)
info@tondach.hu, www.tondach.hu

Textilképek
Felber Irén és az Eleven Csoport
1106 Budapest, Köszméte u. 32/B
Tel.: 70/391 4701
felberiren@t-online.hu

Tolóajtós szekrény, Infinity alumínium
polcrendszer
Stanley Tolóajtó Kft.
Bp. XI., Fehérvári út 44.
Tel.: 1/203 3646
www.stanley.hu

Víz-, gáz- és fűtésszerelés
Láva Tervező és Kivitelező Kft.
2011 Budakalász, Bokros u. 43.
Tel.: 26/540 005

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop