Év Fája – ötödször

A vállalkozási szerződés
A tiszta és hűs levegő
– Termoszban – lakni jó

 

2014. október 31. napjáig választhatja ki a közönség a kedvencét abból  a 15 fából, amelyeket a zsűri a májusban benevezni 66 egyed közül beválogatott a döntőbe, mint legerősebb közösségi háttérrel rendelkezőt.

2010 óta több száz fát neveztek be az Év Fája versenybe különböző civil közösségek, önkormányzatok és magánszemélyek. A versenybe a fákat egy történet kíséretében kell nevezni, mely kifejezi, hogy az miért fontos az őt nevező közösségnek. Nem számít a fa kora és mérete, előny azonban, ha őshonos a fa, közterületen áll vagy egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik. A szervező Ökotárs Alapítványnak a versennyel legfőbb célja, hogy a természetvédelem és a közösségek kapcsolatára hívja fel a figyelmet. Az Év Fáját a közönség minden évben online szavazás keretében választja ki, a legtöbb szavazatot kapó fa elnyeri a megtisztelő címet és egy egészségvédő kezelést.
A versenyben két külön kategória győztese is díjat kap. A „Hős Fa” címet a zsűri ítéli oda, s egy olyan fa nyeri el melynek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelynek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. Ez a fa már a döntősök közt rejtőzik, de hogy melyik az, csak a szavazás után derül ki. Különdíjat ad át egy általa választott döntősnek az Országos Erdészeti Egyesület is, mely harmadik éve kiemelt partnere a versenynek.
A döntősökről részletes információ az evfaja.okotars.hu oldalon található. A végső sorrendet és a verseny győztesét a közönség online szavazatai fogják eldönteni. A szavazás a http://evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon szeptember 10-én indul, és október 27-től 31-ig titkos. Az izgalmak fokozása végett a szavazás állását az utolsó napokban rejtett lesz. A végeredményt a hivatalos díjátadó alkalmával tesszük közzé.
A hazai Év Fája részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi megmérettetésen kétszer nyert magyar fa, idén pedig több mint 30 ezer szavazattal a gödöllői botanikuskertben álló vackor tíz közül a második lett!
Az idei versenyben a következő fákra lehet szavazni:

A mikepércsi ezeréves ( Rákóczi- ) tölgy

  • A kápolnai Három Hársak

Mese az Alsóbogáti odvas fáról

  • Kálmánházi hárs
  • Hársfánk Bartóki legendája
  • A Túlélés Fája – szattai hársfa
  • A „rácpácegresi” Nagyszederfa, Lázár Ervin „égig érő fája”.
  • Budaörsi vadgesztenye
  • Szomorú japánakác Budapesten
  • Dunaújvárosi vadgesztenye
  • Örkényi vadgesztenye
  • Tatai nagy platán
  • Újlipótváros hős fája
  • A pilisvörösvári 300 éves eperfa
  • Római parti fehér nyárfa

 

Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop