A vezetékektől a pezsgőfürdőig

Amikor fürdőszobánk állapota megérett a – teljes generálozásra”, a felújítás során nemcsak a burkolatok és berendezési tárgyak cseréjére gondolunk, hanem az épületgépészeti elemek, csövek, vezetékek korszerűsítésére is. Nem olcsó mulatság, de ha sikeres, a végeredményt évekig élvezhetjük.

 

 

Amennyiben a fürdőszoba már – nagykorú” (18 év feletti), a csővezeték-hálózatot is illik kicserélni. Nagy-nagy munkával jár ugyanis, ha a vadonatúj burkolatot kell szétverni egy korosabb cső vagy szerelvény meghibásodása miatt. A vízvezetékek anyaga a mai kornak megfelelően többrétegű hajlékony műanyag vagy rézcső, mely rugalmasan szerelhető a padlóban, falban. A vezetékrendszer is módosítható. A körvezetékes rendszerek kevesebb cső felhasználásával létesíthetők, mint a sugarasak, de az utóbbiak szerelése és esetleges javítása egyszerűbb. Komfortosabb is, mivel kevésbé érzékeny a nyomáskülönbségre. Magyarán, ha megnyitunk egy csapot, nem vesszük el a vizet egy másik fogyasztóhely elől. A szennyvizet elvezető lefolyórendszer egyeduralkodó anyaga a PVC, ragasztva vagy tömítőgyűrűs kivitelben.

 

A hálózat cseréjével együtt célszerű – amennyiben nem volt – főelzáró, vízszűrő, vízkőmentesítő készülék, társasház esetén almérő beépítése.

Berendezési tárgyak
Teljes felújításkor a berendezési tárgyak helyét kedvünk szerint módosíthatjuk, kötöttséget a WC és a strang helye jelenthet. A mosógépet, ha tehetjük, száműzzük a fürdőszobából. Ha nincs rá mód, alakítsunk ki számára beépített sarkot, önálló fali lefolyóval. Ez egyrészt esztétikus – eltűnik a vezeték – , másrészt higiénikus, mert nem szennyezzük a kádat vagy a mosdót.
A berendezések közül viszonylag újnak mondhatók a kerámiakonzolos berendezések. Előnyük, hogy nem alakulnak ki takaríthatatlan zugok a mosdóláb vagy a WC-csésze körül. Ha a költségvetés engedi, megfontolandó a zuhany, kád – élményfürdős” változatai közül választani. Itt is igaz a tétel, hogy a drágább a jobb. Az olcsóbbaknál előfordul, hogy a fúvókák nem dolgoznak megfelelően, pangó víz marad a rendszerben, gyakoribb a meghibásodás.
A csaptelepek közül ma már egyeduralkodó a karos keverő rendszerű, a magasabb ár ebben az esetben is nagyobb megbízhatóságot feltételez. Amikor választunk, hagyatkozzunk megérzéseinkre, ízlésünkre és elsősorban pénztárcánkra.

Fűtés, szellőzés, világítás
Központi fűtés esetén ajánlhatók a törülközőszárítós radiátorok, nyáron elektromos fűtőpatronnal. Amennyiben a födém elviseli a többletrétegek beépítését, valamint a hálózat is lehetővé teszi, megfontolhatjuk a padlófűtés létesítését is.
Párásodás, páralecsapódás miatt fontos a fürdőszoba megfelelő szellőztetése. A pótszellőztetés megoldása ablak mellett sem felesleges beruházás. Ha van, a régi szellőzőrendszert tisztíttassuk ki, az elszívót (amelyet a világításkapcsolóhoz is köttethetünk) cseréljük megfelelő teljesítményűre. Ha gyakran használunk forró vizes pezsgőfürdőt, vízsugaras zuhanyt, célszerű egy párátlanító berendezés telepítése.
A megvilágítás fontos látványeleme a fürdőszobának. A mennyezet közepén és a mosdó fölött elhelyezett egyszerű burás lámpatestek helyett hatásosabbak a rejtett, halogén spotrendszerek, a tükörrel egybeépített világítások és a padlóba, mennyezetbe, kádba süllyesztett reflektorok. Az elektromos szerelésnél nagy figyelmet kell fordítani az érintésvédelemre.

Burkolás, felületképzés
A felújított fürdőszoba összképének legmeghatározóbb elemei a padló- és falburkolatok.
A szinte korlátlan választékban kapható csempe mellett más anyagokkal is kísérletezhetünk.
Az egyéb hidegburkolatok közül a legkézenfekvőbbek a természetes kőburkolatok. Ez tulajdonképpen magától értetődő, hiszen a mesterséges, gyártott burkolatok éppen ezek kedvező tulajdonságait igyekeznek visszaadni. A természetes kövek alkalmazásánál ügyelni kell arra, hogy a csiszolatlan, vagy durván csiszolt felületek dekoratívan rusztikusak, és nem csúsznak, ellenben nedvszívók. És fordítva: a csiszolt, polírozott kőfelületek elegánsan finomak és vízlepergetők, viszont csúszósak.
Egyre gyakrabban találkozunk faburkolással a fürdőszobákban is. Alkalmazásának egyik legfontosabb feltétele, hogy a faanyag ellenálljon a nedvességnek és a párának. Ezt két módon érhetjük el: önmagában ellenálló, például gyantával telített faanyagok alkalmazásával, vagy utólagos impregnálással, felületvédelemmel.
A fürdők falain bátran alkalmazhatunk üveg- és tükörburkolatot. A tükör használata önmagáért beszél, növeli a térhatást, és fokozza a megvilágítást.
A burkolat nélküli felületekről távolítsuk el a régi festést, s olyat válasszunk, amely ellenáll a nedvességnek. Megfelelőek a lélegző diszperziós festékek, vagy akár az egyszerű meszelés is.

Kiegészítők
Ide sorolhatjuk a fürdőszoba bútorzatát. Igen általános a mosdóval egybeépített szekrény-tükör-faliszekrény rendszer beépített világítással. Szükségünk lehet szennyestartóra, önálló szekrényre a törülközők, köntösök, szépítő-tisztálkodó szerek számára. Önálló piperesarok is kialakítható igény szerint.
A felújítás akkor teljes, ha az új berendezési tárgyakhoz és burkolatokhoz illő kiegészítőkkel cseréljük fel a régieket. Meglepően sokba kerülnek a kis kiegészítők: tükrök, szappantartók, polcok, törülközőtartók, kapaszkodók stb. Anyagukban, színükben, márkájukban akár évente válthatnánk őket, ha követni próbálnánk a divatot.

Költségek
Az építéshez hasonlóan a felújításnál is a fürdőszoba a lakás egyik legköltségesebb része. A dominóelv miatt szinte mindent ki kell cserélni, újabbra, korszerűbbre (drágábbra).
Mindenért kárpótol azonban, ha a komfortosabb és látványosabb fürdőszobát éveken át szívesen használjuk.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop