Informatika otthon

A számítástechnika rohamléptekkel fejlődik és terjed, gyakori, hogy egy család több számítógéppel is rendelkezik. Mindenfelől különböző varázsszavakkal bombáznak bennünket: isdn, adsl, szélessáv, otthoni számítógépes hálózat – Könnyű elcsábulni, majd az üzembe helyezésnél döbbenünk rá, az újdonság csak komoly megszorításokkal használható, és már meglevő berendezéseink sem mindig úgy működnek, mint eddig. Egy jól átgondolt és megtervezett rendszer azonban gondmentesen üzemel, s valóban megkönnyíti mindennapjainkat.

 

 

Bár egyre több helyen hallhatunk vezeték nélküli hálózatokról, azért még mindig a vezetékezésen alapuló rendszerek az elterjedtebbek. Sajnos, az eddig bevált vezetékek már nem minden esetben alkalmasak az új technológiák fogadására. Jó példa erre az ISDN, amely már nem használható (lakáson belül) a régi megszokott telefonkábelekkel, hanem teljesen más típusú kábelezést igényel.

 

n Strukturált kábelezés
Új ház építésekor vagy felújításkor érdemes a kor követelményeinek megfelelő, úgynevezett – strukturált kábelezési rendszert” (amely vállalati környezetben már évek óta a legelterjedtebb) kiépíttetni. A falban húzódó vezetékek utólagos cseréje ugyanis meglehetősen körülményes és drága. A strukturált kábelezés 4 csavart érpárt használ, csillagpontos kiépítésben, ezzel mindeddig (legalábbis az otthonokban) ismeretlen rugalmasságot kínálva. Nem jelent gondot az újdonságok – például ISDN, ADSL – elvezetése a lakás bármely pontjára, számítógépeink összekötése és nyomtatóink vagy az Internet-elérés megosztása közöttük, nagyobb házak esetén telefonközpont kiépítése, vagy akár tévé- és videojel átvitele például a számítógépünktől a tévéig.

n Hubok
és switchek
A megfelelő kábelezés mellett szükség van az úgynevezett – aktív eszközökre”. Ezek azok az elektronikus – kütyük”, melyek valamiféle aktív feladatot hajtanak végre, például összekötik a számítógépeinket, elosztják közöttük az Internetet vagy a nyomtatót, továbbá ide tartoznak a telefon-alközpontok is.
A legegyszerűbbek a hubok és a switchek. Ezek kötik össze a számítógépeket hálózatba, ezek segítségével tudjuk megosztani egymás között a számítógépeken lévő tartalmat (dokumentumokat, képeket, zenéket). Amennyiben nincs más igényünk, csak egymás állományainak elérése, esetleg egy közös nyomtató használata, akkor ennyi már elég. Ha ennél többel szeretnénk, például egy Internet-elérést elosztani (ezt nem minden szolgáltató engedi meg, tehát érdemes utánanézni), akkor ennél bonyolultabb eszközre, Internet-gatewayre van szükségünk. Az Internet-gatewayek alkalmasak egyetlen Internet-elérés több számítógép közötti elosztására (sőt általában van bennük egy switch vagy hub is, hogy azonnal több gépet lehessen hozzájuk kötni). Használatuk általánosabbá válásával a gyártók mind több és több funkciót zsúfolnak beléjük (védelem az Internetes támadások ellen, közvetlen nyomtató megosztási lehetőség), valamint az áruk is egyre csökken. Ezeket az eszközöket otthoni felhasználásra tervezték, így beállításuk is rendkívül egyszerűvé vált, még kezdők számára sem okoz nehézséget.

n Internetes
tévézés
Fontos megemlíteni: ahogy egyre több rádió- és tévéadás érhető el az Interneten keresztül, úgy terjednek el a közvetlenül ezek vételére alkalmas beltéri egységek. Ezek a hagyományos tévé és rádió vétele mellett képesek az Interneten fellelhető televízió- és rádióadások, valamint a számítógépen megtalálható filmek, zenék lejátszására televíziókészülékünkön. Üzembe helyezésüket és számítógépünkkel való összekötésüket is könnyebbé teszi a strukturált kábelezés és az Internet-gatewayek. A fent említett kellékek mindegyike kapható vezeték nélküli változatban is, azonban sebességük elmaradhat a vezetékesekétől.
Telefonalközpont beszerelését nagyobb családi házaknál, vagy olyan esetekben, amikor lakásunk egyben irodaként is üzemel, érdemes fontolóra venni. Ilyenkor a házban felszerelt telefonok a központ mellékeiként működnek, tehát bármikor kényelmesen át tudunk szólni bármelyik mellékre (például nem kell legyalogolni a padlásról a pincébe, hanem elég csak – lecsörögni”). Megtehetjük, hogy különböző mellékekhez külön telefonszámot rendelünk, egyet az irodának, egyet a faxnak, egyet pedig a lakásnak. Amikor a megfelelő számot hívják, csak a kijelölt mellék(ek) csörögnek.
Majdnem mindegyik központhoz kaputelefont is lehet kapni. Így, ha a kaputelefonon csöngetnek, akkor a beállított telefonok jeleznek, s akár az ajtót is ki tudjuk nyitni.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop