Ellenségünk a vízkő

Már a régi rómaiaknak is kellően meggyűlhetett a bajuk a vízkővel. Ennek bizonyítéka ma is látható Magyarországon, a Szentendrei úton, Aquincumnál, ahol több köbméter vízkövet fedezhetünk fel az út közepén megmaradt római vízvezeték közvetlen közelében. De hogyan is keletkezik a vízkő, miért nem szeretjük, és hogyan védekezhetünk ellene –

 

 

A Föld édesvízkészlete a tengervízből párolgással kerül a légkörbe, majd hőváltozás hatására, folyadékként ismét a földfelszínre. A lehullott eső általában kevés savat és oldott anyagot tartalmaz, vagyis nagyon lágy. A talajba kerülve a kőzetekből azonban jelentős mennyiségű ásványi anyagot old ki. Ezek túlnyomórészt magnéziumból, kalciumból állnak, alkáli- és vasvegyületeket is tartalmaznak. A természetes folyamatok hatására a csapadék a talajban keményvizes oldattá alakul.

 

Mindenütt lerakódik

A vízben oldott állapotban lévő ásványi anyagok melegítés hatására kiválnak, és vízkő formájában lerakódnak lakásunk csővezetékrendszereiben, a melegvíztároló tartályokban, a kazánokban, a mosógépben, de még a teaforraló edényben is. A vízkő nehezen távolítható el, károsít minden vízzel működő, vagy azt tartalmazó háztartási készüléket, jelentős teljesítménycsökkenést okozva. Gyengül a hőátadás, hőkihasználás, egy idő után elengedhetetlen pl. a fűtőelem kicserélése. A vízkő lerakódása nemcsak energiaveszteséget, hanem korrózióveszélyt is jelent.

Szűrőkkel, vegyszerrel

A vízkőképződés ellen többféle módszerrel is védekezhetünk. Szűrőkkel, vegyi anyaggal, illetve mágneses vízkezeléssel.
A szűrőknek két fő típusát különböztetjük meg: a cserélhető betétes szűrőket, valamint a leöblíthető, visszamosható felületű szűrőket. Ezekkel védjük a kerámiabetétes csaptelepeket, mosógépet, zuhanypanelt, és egyéb berendezéseket. A bejövő vezetékre kell felszerelni a cserélhető betétes szűrőket a “házzal” együtt. Karbantartása egyszerű: a szűrőház a vezeték lezárása után könnyen lecsavarható, ezután a szűrőbetét lemosható, illetve kicserélhető. Megkülönböztetünk hideg és melegvíz szűrésére alkalmas szűrőket. A korszerűbbek a milliméter századrészének megfelelő nagyságú anyagrészecskéket is visszatartják. A legmodernebbeket nem kell cserélni, ugyanis a rajtuk keresztül vezetett vízáramlás irányának a megfordításával visszaöblíthetőek, és a bennük felgyülemlett anyagok a csatornahálózatba távolíthatók.
A vegyi védelem során a vízbe polifoszfát vegyületeket adagolnak, ami a kalciummal reagálva lassítja, illetve gátolja a vízkő kiválását. Egészségügyi szempontból a teljes vízhálózat foszfátozása nem ajánlott, mivel az így kezelt vízzel vegyi anyagot juttatunk a szervezetünkbe. A fűtőrendszerben áramló víz vegyszeres kezelése természetesen nem kifogásolt, hiszen az emberi szervezet ezzel nem kerül közvetlen kapcsolatba. Érdemes kezelni a fűtési rendszert, mert a vegyi anyag 5-10 éven keresztül a hálózatban marad, és így megelőzhető a vízkövesedés, zavartalanabb lesz a működés, továbbá nem képződik mésziszap, ami lerakódik a radiátorokban, illetve koptatja a szivattyút. Gyakran előfordul, hogy egy egész város vízrendszerébe foszfátot adagolnak. Ez a megoldás csak abban az esetben ajánlott, ha a víz keménysége igen nagy. Az 1 százalékánál is kevesebb mennyiség az egészségre még ártalmatlan.

Mágneses vízlágyítás

A harmadik vízkezelési módozat a mágneses vízlágyítás. Az elektromágneses impulzusokkal való “karbantartás” megakadályozza a kalcium és magnézium só molekuláinak kristályosodását. Így a csővezetékek belső falára, a vízmelegítők izzószálára nem rakódnak le a kristályok, melyek oldatként maradnak a vízelosztó hálózatunkban. A módszer előnye, hogy a felhasznált vízből nem vonunk ki semmit, és semmit nem adagolunk hozzá. Egy jól megválasztott mágneses kezelőn átvezetett vízből a vízkő nem kemény kéregként válik ki, hanem porszerűen, így a folyóvízzel együtt távozik a rendszerből. A vízkőmentes fűtőrendszereknek (fűtőtestek, fűtőszálak) köszönhetően nagymértékben csökkenthető az energiafelhasználás és az oldószerek, tisztítószerek alkalmazása. Az elektronikus vízkőmentesítő berendezést a lakóházba vagy a lakásba belépő vízcső közelében kell elhelyezni.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop