Rendhagyó szilveszteri falatok

A szilveszteri klasszikusok mellett próbáljunk ki új ételeket, hogy ezzel is színt vigyünk az év utolsó és első napjaira. Ha vendégként múlatjuk az utolsó éjszakát, az elkövetkező hétvégeken főzzük végig a recepteket, garantáltan finom brunchot varázsolunk asztalunkra.

rendhagyoszilveszterifalatok 720

Gyömbéres, fokhagymás sertésgolyó szójaszószos paradicsommártással

Hozzávalók 4-6 fő részére: 1 kg darált sertéshús, 4 gerezd fokhagyma, 1 hüvelykujjnyi gyömbér, 1 kisebb fej vöröshagyma, 2 doboz darabolt paradicsomkonzerv (2x400g), 4 evőkanál sötétbarna szójaszósz, 2 evőkanál sötétbarna nádcukor, 2-3 chili paprika ízlés szerint, koriander

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, közben a megtisztított gyömbért és a fokhagymát lereszeljük, hozzákeverjük a darált húshoz, sózzuk (kb. 0,5-1 teáskanálnyi), majd jól összekeverjük. Dió méretű golyókat formázunk belőle, és egy sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük. Alufóliával lefedjük, és az előmelegített sütőben 50 perc alatt készre sütjük. 35 perc körül nézzünk rá a húsra, mert a golyók méretétől és a sütő hőfokának pontosságától a sütési idő rövidebb/hosszabb is lehet. Közben elkészítjük a paradicsomszószt is: a hagymát nagyon apróra vágjuk, kevés olajon megpároljuk, hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, a szójaszószt és cukrot. Magas hőfokon folyamatos kevergetés mellett 5-10 percig főzzük, amíg egy sűrű, ízletes szószt nem kapunk. A húsgolyókat ezzel tálaljuk, a tetejét megszórjuk korianderrel és igény szerint chilipaprikával.

szilveszterifalatok 2

 

Fűszeres lencsével töltött batyuk

Hozzávalók 4-6 fő részére, falatkáknak: 1 csomag leveles tészta, 15 dkg lencse, 1 tk. római kömény, fél tk. szechuáni bors, fél tk. cayenne bors, 1 gerezd fokhagyma

Az átmosott lencsét annyi enyhén sós vízben megfőzzük, ami ellepi. Serpenyőben kevés olajon a fűszereket picit megpirítjuk, hozzáadjuk a leszűrt lencsét, ha szükséges, sózzuk. Belereszeljük a fokhagymát, és folyamatos kevergetés közben enyhén megsütjük. A sütőt előmelegítjük 190 fokra, közben a levelestésztát egyenlő négyzetekre, majd háromszögekre vágjuk. A tésztalapokra teszünk egy kis lencsét, batyut formálunk belőlük, csatlakozási pontjait jól megnyomkodva. Sütőpapíros tepsiben 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük.

szilveszterifalatok 3

 

Szójaszószos tarjanyárs fokhagymás citromos avokadókrémmel

Hozzávalók 4-6 személy részére: 1 kg szeletelt sertéstarja, 1,5 dl barna szójaszósz, 5 gerezd fokhagyma, 3 db érett avokádó, 1 db citrom, 1 gerezd fokhagyma, tálaláshoz frissen őrölt bors, petrezselyem, koriander, csípős paprika

A húst 3 cm-es kockákra vágjuk, és egy nagy tálba tesszük. A fokhagymát megpucoljuk és lereszeljük, elkeverjük a szójaszósszal, majd a húsra öntve jól összekeverjük. Hagyjuk pácolódni 1-2 órát, mielőtt megsütnénk. Ekkor a húsokat nyársra húzzuk, a sütőt pedig előmelegítjük 180 fokra. A nyársakat sütőpapírral kibélelt tepsire rakjuk, lefedjük alufóliával, és az előmelegített sütőben 1 óra alatt készre sütjük. Az avokádókrémhez az avokádókat kettévágjuk, kivesszük a magját, kikanalazzuk, és egy tálban villával összenyomkodjuk. Belereszeljük az egy gerezd fokhagymát és a citrom héját, majd meglocsoljuk a citrom levével, és jól összekeverjük. A húsokkal tálaljuk, szórhatunk rá koriandert, petrezselymet, frissen őrölt borsot, és adhatunk hozzá erős paprikát vagy chilit is.

szilveszterifalatok 4

 

„Pizza” másként

Hozzávalók 4-6 fő részére: 50 dkg darált sertéshús, 1 kis doboz paradicsomsűrítmény (kb. 2 dl), 1 evőkanál őrölt római kömény, 1 teáskanál őrölt kömény, 1 evőkanál őrölt piros paprika, só, 2 db tortilla lap, 8 szelet sajt (gouda szeletelt sajt, kb 15-20 dkg), 1 db érett avokádó, petrezselyem, frissen őrölt bors, fél citrom leve

A fűszereket egy pici olajon felmelegítjük, hogy az aromák kiszabaduljanak. Hozzáadjuk a darált húst, megsózzuk, és beleöntjük a pici vízzel (2-3 evőkanál) elkevert paradicsomsűrítményt. A húsos ragut 30 percig főzzük, hogy az ízek összeérjenek, és a folyadék teljesen elpárologjon. A sütőt előmelegítjük 210 fokra. A tortilla lapokat sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük, 2 darabra lesz szükség. Két-két szelet sajtot helyezünk rájuk, majd megkenjük vastagon darált hússal. Vigyázzunk, hogy folyadék ne nagyon kerüljön a tésztára, mert eláztatja. A maradék sajtot a tésztára helyezzük, és az előmelegített nagyon meleg sütőben 5 perc alatt megsütjük. Mialatt hagyjuk egy picit hűlni, az avokádót kettévágjuk, kiszedjük a magot, az avokádóhúst kikanalazzuk, felszeleteljük, meglocsoljuk citromlével. Az avokádót a „pizzára” helyezzük, megszórjuk frissen őrölt borssal és szeletelt petrezselyemmel.

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop