A szalonnasütéstől a grillezett bélszinig

A szalonnasütéstől a grillezett bélszinig

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

Legegyszerűbb a tábortűz, amikor a parázs fölött szalonnát, hagymát, paprikát sütünk nyárson. Ilyenkor elegendő néhány kihegyezett faág is. Kicsit bonyolultabbak a bográcsban készített ételek, melyekhez több időre van szükségünk, mivel az ételek főzési ideje (a halászlét leszámítva) legalább 3 óra. Aki e téren tapasztalatlan, annak a hagyományos magyar konyhát, a pörköltet, a bográcsgulyást, a halászlevet és a lecsót ajánljuk. Sokkal érdekesebb a grillezés. Szükségünk van hozzá egy szabadtéri grillre vagy hússütőre, idegen szóval broiler-sütőre, nyársakra, fémre vagy kihegyezett hurkapálcákra.

 

 

Alapszabály, hogy a grillezett húsokat legalább 12 órával a sütés előtt be kell pácolni. Többféle pác és ízesítő kapható készen is, de házilag is könnyedén elkészíthetjük. Elegendő már a legegyszerűbb is - étolaj, só, bors és mustár, esetleg fokhagyma keveréke. Ehhez keverhetünk barbecue-fűszerkeverékeket, amitől még ízletesebb lesz az ételünk. Az alábbiakban néhány finom keverék receptjét is közreadjuk.

 

 

Borókás keverék

 

2 evőkanál borókabogyó

 

1 kanál fekete bors

 

6-8 szem szegfűszeg
3-4 db babérlevél
1 kanál só
Elsősorban halakhoz, vörös húsokhoz és szárnyasokhoz ajánljuk: az alapanyagokat összedaráljuk, vagy mozsártörőben összetörjük, majd bedörzsöljük vele a húst, és olajjal pácoljuk
Közepesen csípős
1 kanál feketebors
1 kanál zellermag vagy kömény
1 kanál cayenne bors
1kanál kakukkfű
1kanál majoranna
2 kanál pirospaprika
1 kanál mustármag
1 kanál só
1 kanál cukor
A hozzávalókat összedaráljuk vagy mozsártörőben összetörjük. Kevés étolajba keverjük, és a húsokat ebben érleljük. Csípős keverék l 3-4 dkg friss gyömbér l 1-2 gerezd fokhagyma l 1 evőkanál csípős fűszerpaprika l 1 kiskanál kömény vagy római kömény. Jól illik csirkéhez, marha- vagy disznóhúshoz. A fűszereket lereszeljük, illetve megőröljük, majd keverhetjük kevés olajjal. Barbecue-szósz l 2 db hámozott összenyomkodott paradicsom, vagy sűrített paradicsom l 1 kiskanál cukor l 1 fej nagyon finomra vágott vöröshagyma l 2-3 gerezd fokhagyma l 1 kiskanál só l 1 kiskanál ecet l ½ kiskanál feketebors l 5-6 evőkanál étolaj Kiváló mind pácoláshoz, mind a kész sertés-, marha- és szárnyas húsok utólagos ízesítésére. Az összes alapanyagot pürészerűen összekeverjük, majd ebben érleljük a húst. Pácolt sertésszeletek l 2 evőkanál olaj l 6-8 összezúzott borókabogyó l 2 gerezd zúzott fokhagyma l 3 dl almabor (vagy alacsony alkoholtartalmú vörösbor) l só l bors l 1 kg 2 centiméteres darabokra szeletelt oldalas vagy karaj Az alapanyagokat összekeverjük és a kiklopfolt oldalasra öntjük. Hűtőszekrényben legalább egy éjszakát állni hagyjuk. Amikor sütjük a húst, közben locsolgassuk a páclével. A sütési idő a parázs hőfokától függően 20?40 perc. Chiliben pácolt Karaj l 3 evőkanál friss darált vagy 2 evőkanál szárított chilipaprika l 1 kanál só l 1 kanál őrölt kömény l ½ kanál őrölt bors l 3-4 evőkanál olaj l 1 evőkanál citromlé l 3-4 gerezd zúzott fokhagyma l 1 kg kb. 2 cm vastagra szeletelt karaj Az ízesítő anyagokból pürét keverünk. A húst klopfoljuk, és mindkét oldalán megkenjük a fűszerpürével. Visszatesszük a hűtőbe legalább fél napra, majd a grillsütőn 15-30 perc alatt kisütjük. Porterhouse steak l 2 db nagy bélszínszelet l 4-5 gerezd fokhagyma l ½ kanál őrölt feketebors l 1 kanál rozmaring l 1 kanál kakukkfű l 1-2 db őrölt babérlevél l 1 dl olívaolaj A fokhagymát kisebb darabokra vágjuk és megtűzdeljük vele a húst. Az olíva olajbakeverjük a rozmaringot, a kakukkfüvet, a borsot és a babért. Megkenjük vele a húst, lefedjük és egy éjszakára hűtőbe tesszük. A húst - kiemelve a pácból - megsütjük, 15?25 perc alatt kész. Tálaláskor meghintjük sóval, borssal, és ha van, friss bazsalikommal. Fokhagymás görög grillcsirke l 2 db csirke l 2 fej fokhagyma l 2 kanál kakukkfű l 2 dl sűrű zöldségleves l só vagy fűszersó A csirkéket vágjuk ketté, alaposan mossuk meg, tisztítsuk le. Alaposan dörzsöljük be a sóval, kakukkfűvel és locsolgassuk meg a zöldséglével. Fedjük le, hagyjuk állni a hűtőben egy éjszakát. Fokhagymával megtűzdeljük a húst, tegyünk bőven a bőre alá is. Grillezzük meg többszöri forgatással, 40-50 percig, közben a páclével locsolgatjuk. Grillezett zöldségek l 2 kg vegyes zöldség - cukkini, tök, gomba, padlizsán, krumpli, kukorica, paprika, hagyma stb. l 1 dl nemes olaj (pl. olíva) l 2?3 evőkanál szójaszósz l 2 gerezd zúzott fokhagyma l ½ kiskanál őrölt bors vagy szerecsendió l ½ kiskanál piros paprika l 1 kanál bazsalikom vagy petrezselyem l 1 kanál kakukkfű l só A fűszereket az olajjal és a szójaszósszal összekeverjük és a felszeletelt zöldségekre öntjük. Hagyjuk állni néhány órát. A húsokhoz hasonlóan grillrácson pirítjuk 15?20 percig. Ha valaki nem szeretné, hogy a zöldség - megszenesedjen?, tekerje be salátalevélbe, amit a fogyasztás előtt lefejthet róla. Ínyenc nyárs aszalt szilvával l 80 dkg pulykahús 2 cm-es kockákra vágva l 4-5 evőkanál olaj l ½ dl portói vagy vörösbor l ¡ kiskanál őrölt bors l ¡ kiskanál édes vagy csípős fűszerpaprika l só l 8-10 szelet vékony bacon szalonna l 16-20 szem aszalt szilva Az olajat, a bort és a fűszereket összekeverjük és beletesszük a húst. Hűtőben egy egész éjszakán át állni hagyjuk benne. A szalonnát hosszában kettévágjuk, hogy vékony csíkokat kapjunk, majd az aszalt szilvákat egyesével belegöngyöljük. Nyársra tűzzük a húst, felváltva a szilvákkal. Faszénen kb. 15 perc alatt kész, gyakran forgassuk, hogy minden oldala átsüljön. Egzotikus májas nyárs l 60 dkg máj (szárnyas vagy más máj egyaránt használható) l 6-7 szelet ananász l 6-8 evőkanál olaj l 1-2 evőkanál szójaszósz l 1 kiskanál curry l ¡ kiskanál fűszerpaprika l ¡ kiskanál őrölt bors l 2 fej negyedelt vöröshagyma A májat daraboljuk 2 centiméteres részekre, és az ananászokat is vágjuk nagyobb darabokra. Az olajat keverjük össze a fűszerekkel. Tűzzük nyársra felváltva a májat az ananásszal, végeit vöröshagymával zárjuk. Kenjük meg alaposan a fűszeres olajjal, majd faszénen süssük legalább 10 percig, közben többször megkenjük a fűszeres olajjal. Birkanyárs almával l 80 dkg birkacomb l 2 gerezd fokhagyma l 5-6 evőkanál olaj l 1 dl vörösbor l 1 kiskanál kakukkfű l 1 kiskanál rozmaring l ½ kiskanál őrölt feketebors l 2 db paprika l 2 db alma l só A húst tisztítsuk meg, majd vágjuk 2 centiméteres kockákra. A fokhagymát nyomjuk össze, keverjük hozzá az olajat, a vörösbort, a fűszereket. Tegyük bele a húst, és lefedve egy éjszakára tegyük hűtőszekrénybe. A paprikát és az almát tisztítsuk meg, vágjuk ki a magházát, negyedeljük. A nyársakra húzzuk felváltva a húst, paprikát és almát. Faszénen 15 perc alatt kész, közben a páclével kenegessük meg többször is.

Sült banán desszert
4 db kemény banán
3 evőkanál méz
1/2 db citrom leve
1 kiskanál őrölt fahéj
1-2 kanál rum
A mézet, a citromlevet, a rumot és a fahéjat összekekeverjük. A banánokat nagyon alaposan megmossuk, majd héjával együtt kettévágjuk. A belsejével lefelé a szirupba mártjuk. Körülbelül fél órát állni hagyjuk, majd 3-4 perc alatt megpirítjuk a grillen. Tálaláskor adjunk hozzá a pácléből is.
Hasonló módon készíthetünk sült almát, körtét, ananászt stb.

Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Átadták a Nemzeti Táncszínházat

Az évek óta tartó nagyszabású kulturális beruházásokkal Budapest immár Európa egyik kulturális ékkövévé vált, és hol van még a sor vége – Operaház, Nemzeti Múzeum kertje, Liget Projekt. A Millenáris Parkban most átadott Nemzeti Táncszínház nemcsak a magyar táncszakma számára jelent mérföldkövet, befogadó otthona lesz a teljes hazai és nemzetközi táncművészetnek. Az évek óta tartó nagyszabású kulturális beruházásokkal Budapest immár Európa egyik kulturális ékkövévé vált, és hol van még a sor vége – Operaház, Nemzeti Múzeum kertje, Liget Projekt. A Millenáris Parkban most átadott Nemzeti Táncszínház nemcsak a magyar táncszakma számára jelent mérföldkövet, befogadó otthona lesz a teljes hazai és nemzetközi táncművészetnek. A Nemzeti Táncszínház a hazai táncszíntér legfontosabb központjaként 2001 óta szolgálja a magyar kultúrát, befogadó színházként az intézmény közel negyven magyar, professzionális társulattal dolgozik együtt. A néptáncon át a klasszikus balettig, a társas tánctól a kortárs táncon keresztül az interaktív gyermekelőadásokig, műfaji sokszínűséggel kívánja fenntartani a táncszínházba járó közönség érdeklődését. Évente közel 300 előadást mutatnak be, hazai előadásaik éves nézőszáma megközelíti a százezer főt. A közel hétezer négyzetméteres Nemzeti Táncszínházat ZDA Zoboki Építésziroda tervei alapján a Millenáris Park E épületében, a volt GANZ művek egykori ipari épületéből alakították ki, új főhomlokzattal és előcsarnokkal. A beruházás munkái 2014-ben kezdődtek, a kivitelezésre kiírt legjobb pályázatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. nyújtotta be. A beruházás összköltsége 4.6 milliárd forint volt. A beruházás során létrehoztak egy 368 főt befogadó nagytermet, 120 fős kistermet, két próbatermet, kamaratermet, valamint a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket és öltözőket. Az épületben helyet kapott még egy hangstúdió is, és egy szezontól függetlenül folyamatosan nyitva tartó kávézó. A napjaink legmodernebb technikai elvárásainak megfelelő, kifejezetten táncelőadásokra tervezett épület nagytermében speciális színpadot és mobil nézőteret alakítottak ki, Red Dot Design-díjas székekkel. A tervezők célja kettős volt: egyrészt kiemelni a meglévő ipari műemléképület erényeit, másrészt úgy alakítani át a teret, hogy az megfeleljen a táncszakma szerteágazó jelenlegi és jövőbeli igényeinek is. Az egybefüggő, pillérek nélküli előcsarnok felett kapott helyet a térben lebegő kisterem. A különleges mérnöki megoldásnak köszönhetően a terem csonka kúpként lóg be az előcsarnok fölé: a termet tartó 1500 tonnás vasbeton szerkezethez közel 200 tonna betonacélt építettek be, a tartók geometriáját finoman lekövető fa-álmennyezet pedig 13 ezer darab faelem felhasználásával készült. Fotó forrása: Hlinka Zsolt {igallery id=4799|cid=1011|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

A Közlekedési Múzeum új épülete

A Közlekedési Múzeum új helyszínén, a kőbányai volt Északi Járműjavítóban hirdették ki a nemzetközi építészeti tervpályázat eredményét, amelyre 13 magyar és külföldi pályamű érkezett, és az első díjat a világhírű amerikai Diller Scofidio + Renfro építésziroda "komplex, a terület ipari örökségét izgalmasan ellenpontozó, korszerű kiállítótereket és magas minőségű szabadtereket létrehozó" terve nyerte el. A Közlekedési Múzeum új helyszínén, a kőbányai volt Északi Járműjavítóban hirdették ki a nemzetközi építészeti tervpályázat eredményét, amelyre 13 magyar és külföldi pályamű érkezett, és az első díjat a világhírű amerikai Diller Scofidio + Renfro építésziroda "komplex, a terület ipari örökségét izgalmasan ellenpontozó, korszerű kiállítótereket és magas minőségű szabadtereket létrehozó" terve nyerte el. A kormány döntése értelmében a Közlekedési Múzeum régi városligeti épülete újjáépítését követően a Magyar Innováció Házának ad majd otthont, az ország egyik leglátogatottabb múzeumának számító Közlekedési Múzeum új épületét pedig a volt Északi Járműjavító Dízelcsarnokának bővítésével hozzák létre. A terület közvetlenül kapcsolódik az egykori járműjavító úgynevezett Eiffel-csarnokában már épülő Opera Műhelyházhoz. E két beruházás együttesen Budapest legnagyobb barnamezős kulturális városfejlesztése, amely a mintegy hét hektáron megvalósuló programjával alapvetően változtatja meg a Kőbánya és a belváros közötti jelenlegi rozsdaövezetet, és néhány év alatt új közösségi és kulturális központtá alakul át. A legkorszerűbb kiállítástechnológiával újjáépített üzemcsarnok különleges helytörténeti és építészeti emlék marad, ám ezzel a funkcióváltással véglegesen bekapcsolódik a főváros vérkeringésébe és Budapestet a nemzetközi múzeumi élet élvonalába helyezi. A pozitív változás a környező városrészek felértékelődését is magával hozza, ami hosszú távon előmozdíthatja Kőbánya egészének megújulását. További fontos cél volt, hogy a múzeum ne csak a családoknak szóljon, hanem szakértőknek is - jegyezte meg. Kristin Feireiss azt mondta: a nyertes pályamű egy olyan kiemelkedő alkotás, amely egyesíti egyetlen épületkomplexumon belül a történelmet, a jelent és a jövőt. A szintén zsűritag Pieter Jonckers, a belga nemzeti vasúti múzeum igazgatója úgy fogalmazott: a nyertes terv lenyűgözte őket, "bátorságot mutatott, nyíltságot, ambíciót, becsvágyat, valamint vízióval is rendelkezett". Budapest, Magyarország és a világ megérdemli ezt a múzeumot, amely "elképesztő, lélegzetelállító hely lesz" - jelentette ki. Képek forrása: Diller Scofidio {igallery id=4799|cid=1016|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Miért lelkesedünk 2019-ben?

Az Ambiente trend előrejelzéseit évről évre világméretű kutatások előzik meg. Az enteriőr dizájn fejlődését e trendek felismerése, a színek, stílusok, anyagok és az ezekhez társuló érzetek meghatározása nagyban befolyásolja. Mi ezért látogattunk el idén is a frankfurti Ambiente 2019 kiállításra. Az Ambiente trend előrejelzéseit évről évre világméretű kutatások előzik meg. Az enteriőr dizájn fejlődését e trendek felismerése, a színek, stílusok, anyagok és az ezekhez társuló érzetek meghatározása nagyban befolyásolja. Mi ezért látogattunk el idén is a frankfurti Ambiente 2019 kiállításra. Napról napra szaklapok, dizájnerek és influencerek kínálnak egyedi és a szüntelen megújulás szükségességét hirdető megoldásokat egy-egy felmerülő kérdésben. Egyre erőteljesebb azonban az a réteg, aki pontos célját megfogalmazva nyugalmat és tudatosságot keres a viszonylag gyorsan változó enteriőrtrendek között. 2019-ben azonban az Ambiente dizájner kutatói szerint létezik egy közös nevező, amely a fenntarthatóság – természetközeliség – újrahasznosíthatóság metatrendje lesz. Az Ambiente 2019 három nagyon fontos kategóriára osztott trendjei elsősorban azt mutatták be, hogy a közös nevezővel létrehozott eredmények milyen attraktívak és változatosak lehetnek. 1. Ízléses rezidencia A tökéletes szaktudással, kifogástalan kivitelezéssel, gazdag színekkel, érzéki anyagokkal, tiszta vonalakkal és tökéletes arányokkal létrehozott nyugodt, időtlen elegancia trendje. A kiválasztott kedvenc darabok egyszeri alkotások, pontos célok mentén készültek.Minden kifinomult, elegáns, árnyalt, érzéki, ugyanokkor nem szokványos. A legtöbbet használt anyagok a nemes fák, a bőr, abouclé, a bársony, a velúr és a porcelán. Felületekben pedig a színes üveg, a dombornyomott, csiszolt, strukturáltfa és fémfelületek kapnak központi szerepet. 2. Csendes, nyugodt környezet Természetes, diszkrét, puha, lágy, szemlélődésre hívó, nyugtató enteriőr. Egyszerűen szép környezet, ahol a természetes, egyszerű, egyben hasznos termékek kielégítik a nyugalomra és az őszinteségre vágyók igényeit,a lágy színek pedig hozzájárulnak a stresszmentesített otthonhoz. Az anyagok és a kreativitás tiszteletben tartása mind a tervezés, mind a gyártás során nagy jelentőséggel bír.A természetes alapanyagokatkísérleti modern és hagyományos kézműves technikákkal kombináltan dolgozzák fel. Az enteriőr jellemző textíliái a gyapjú, a selyem, a kender és a vászon, valamint a fa, kő, szalma, agyag és kerámia gyakran az újrahasznosítás eredményei. A környezet fenntartható, innovatív, egyszerű és őszinte.   3. Örömteli enteriőr A stylingnak ezekben az enteriőrökben óriási a szerepe: mint önkifejezés merész színkombinációkkal és a véletlenszerű felfedezés varázsával alkot. A homogenitásnak, egységességnek itt nincs esélye. A dolgok rendezetlen módon keverednek, és játékosan a változatosságot ünneplik kompromisszumtól mentesen és örömtelin. Minden színes, vidám, élénk, gondtalan, merész, kicsit őrült, játékos és spontán. A minták keveréke ugyanolyan szokatlan, mint az anyagok sokfélesége: a botanikai motívumok, a geometriai és a túlméretezett figurák, a vintage nyomatok, illusztratív kárpitok és az innovatívan újrahasznosított műanyagok frissítő és meglepő módon párosulnak.A környezet kreatív, sokoldalú, nem szokványos, illusztrált, virágos, mintás és élénk. Japanstyle szekció Külön figyelemre méltó volt a kiállítás Japanstyle szekciója, amely szokatlan anyagkombinációival, felületeivel szerkesztőségünket levette a lábáról! A japán kultúrából idén bőven töltekezhetett a közönség. Színekben az algaszínek (norizöld), a cseresznyevirág, a cseresznyefa vörösesbarna árnyalatai, az alumíniumszürke, a szénfekete, a yamabuki sárga és a khaki szilvaszín, felületekben a nori alga felületéhez hasonló préselt, fémesen csillogó tört felületek – különösen alumíniumból és papírból – hódítottak és vonultak végig a különböző szekciókon. A kiállítás kiemelt partnere India volt, akik egyedi kézműves technikáikkal készített textiljeikkel, fém és fonott áruival vonzották a látogatókat. A Mi Otthonunk kedvenc dizájnere Pravinsinh Solanki indiai formatervező volt, aki kézműves, ragasztás és illesztés nélküli fából faragott és hasított vállfáival lenyűgözött bennünket! Élmény volt a madarak inspirálta remekműveket kézbe vennünk!   {igallery id=4799|cid=1013|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}