NÉGY KERÉKEN ÁLL AZ IDÕ

Mozgalmas hétvégéjük volt a múlt héten a veterán járművek szerelmeseinek. 11.-én pénteken nyitotta meg kapuit a 2. Budapest Oldtimer Expo a Vasúttörténeti Parkban. Az igazi nagy durranás szombaton volt: felvonulást tartottak a 60. Születésnapját ünneplő Citroen Kacsa mai hívei; a Minisek; azután itt volt a 12. Magyar Motorépítő Bajnokság és az Első Magyar Hotrod Autóépítő Bajnokság; a Trabant-Wartburg Klub Tavaszi Találkozója; egy Nissan- találkozó és egy Bogár- találkozó. Az AUTÓ A HÁZNÁL is kíváncsi volt az Oldtimer Show-ra, íme egy kis ízelítő a veterán világból:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

valy is hatalmas sikert aratott az Oldtimer Expo. Idén, a második még nagyobbat. Ötezer négyzetméteres kiállítási területen több, mint 220 csodálatos öreg masinát szemlélhetett meg az, aki vette a fáradságot és a múlt hétvégén kilátogatott a Vasúttörténeti Parkba. Persze nem csak autók voltak itt; buszok, motorok, kerékpárok és katonai járművek is felsorakoztak, nomeg a mentők egy- két korai példánya (szerencsére csak mint kiállítási darabok). A jó hangulatról a Langaléta Garabonciások, a gyerekek szórakoztatásáról az Egérparádé; a felnőttekéről (a szép autókon kívül) a korabeli zenék gondoskodtak.

 

De mi minden is volt itt látható?

 

Említettem már, hogy 60 éves lett a Citroen 2 CV, vagyis a Kacsa. Az ünnep alkalmából külön termet kaptak a francia „polgárok”, ahol csendőr egyenruhába bújt házigazdák igazították útba a bámészkodót és a háttérben Louis de Funés csendőr- filmjei mentek.

 

A fő látványosság persze a legnagyobb teremben volt: itt vonultak föl a hazai Historic rally versenyautói; akadt itt több Renault Gordini, valamint egy Alpine, Lancia Fulvia, Skoda, Opel, NSU, Steyr-Puch és Alfa Romeo is. Eddig soha nem látott, különleges darabokat adott kölcsön a Közlekedési Múzeum. Így került a közönség elé egy 1936-os, 110 lóerős Delahaye, amely már a maga korában is szép, 169 km/h-s sebességre volt képes 3557 köbcentis motorjának segítségével. Testközelből láthattunk egy Ford T-modellt, a Thin Lizzie-t, vagyis Bádog Böskét. Ez volt az első futószalagon gyártott autó, ezzel motorizálódott Amerika. Összesen több mint 15 millió példány készült belőle, forradalmasítva a gyártást, a közlekedést, a gazdaságot és az életformát. És mint minden világszenzációban, ennek megalkotásában is segédkeztek egy magyar ember kezei: a makói születésű Galamb József tervezte ezt a szépséget. A kiállításra nevezett négy példány egyike a Bánki Donát Műszaki főiskolától érkezett. (Itt tanult maga Galamb József is, mielőtt új hazát keresett magának Amerikában.)

 

A kiállítás legöregebb és szerintem legpatinásabb darabja viszont az 1901-02-ben készült Nesseldorfer 4B volt, mely 3180 köbcentis motorjával mindössze 12 lóerős és 30 km/óra a végsebessége. A fekvő elrendezésű kéthengeres boxermotor lánccal hajtja meg a kocsi hátsó kerekét. Ezt az autót természetesen még manufakturális keretek között állították elő, így rendkívül kevés készült belőle és szinte mindegyik példány különbözött egymástól. 1919-től kezdődően a gyár az autóit Tatra néven hozta forgalomba…

 

A másik nagy kedvencem az AWZ P70- es volt. Gondolnák erről a gyönyörű bőrüléses kupéról, hogy a Trabant elődjével néznek farkasszemet –

 

Volt persze „igazi” Trabi is, egy 500-as az 50-es évek végéről. És ha már az 500-asoknál tartunk, természetesen felvonultak az Év Autójának elődjei, azaz a Fiat 500-as modellek és Steyer Puch-ok is. Szintén döbbenetes látvány volt a „kombi kispók”, ami egyébként nem lengyel, hanem eredeti olasz 126-os volt.

 

Persze örülhettek a BMW- fanok és a Rolls Royce szerelmesei is, de azok sem csalódtak, akik a szocialista autóipar gyöngyszemeiben akartak gyönyörködni: láthattak veterán Zsigát, Tatrát és Csajkát is.

 

Természetesen a vastag pénztárcával megáldottak vásárolhattak is maguknak csodakocsit. A véknyabb pénztárcájúak is: hatalmas modell-börze volt a kiállítás egyik sarkában, így tényleg szinte mindenki autóval ment haza.

 

Nagy élmény volt ez a Show, nekem legalábbis mindenképpen, hiszen rajongásig szeretem a szép öreg autókat. Remélem, jövőre ismét megajándékoznak a szervezők egy hasonlóan színvonalas rendezvénnyel minket. Ígérem, én ott leszek!

 

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop