AMERIKAI AUTOMOBILOK – A KEZDETEKTÕL 2.

AZ ELSÕ AUTÓGYÁRAT 1899-BEN ALAPÍTOTTÁK DETROITBAN, ITT KEZDÕDÖTT EL A NAGYOBB SZÉRIÁS TERMELÉS. LEGUTÓBBI SZÁMUNKBAN A GÕZÜZEMÛ AUTOMOBILOKTÓL ELJUTOTTUNK HENRY FORD T-MODELLJÉIG, AMELY ELSÖPRÕ SIKERT ARATOTT, MÁR AZ ELSÕ ÉVBEN TÍZEZER FELETTI MENNYISÉGET GYÁRTOTTAK BELÕLE.

 

 

A T-Modell óriási sikere, a futószalag bevezetése, a Leland által megalkotott cserélhető alkatrészek gyártása, és az elektromos önindító feltalálása megállíthatatlan lavinát indított el az autógyártás történetében.

 

 

A GENERAL MOTORS, A NAGY HAL

Az 1900-as évek első évtizedeiben gomba módra szaporodtak a különböző autógyárak. 1908-ban alakult meg a General Motors is, melyet a tőzsdén meggazdagodott William Crapo Durant alapított azzal a céllal, hogy kiaknázza ennek az újonnan fellendülő iparágnak a lehetőségeit. Felvásárolta a Cadillac, a csőd szélén álló Oldsmobile és Oakland- gyárakat, valamint néhány kisebb céget, és a General Motorsba olvasztotta őket.

AUTÓT MINDENKINEK!

Az USA autópiaci fellendülése láttán az európai autógyárak számára is a lehetőségek sora nyílt meg. Egyre többen – a Peugeot, a Renault, a Mercedes, a Fiat – kacsintgattak az amerikai piac felé. A Fiat volt az első európai autógyár, amelyik New York államban telepedett le 1910-ben, majd Rolls Royce gyárat alapítottak 1920-ban Massachusetts államban.
Az autógyártás gyors fejlődésének köszönhetően néhány évtized alatt már minden társadalmi réteg igényeit ki tudták elégíteni a különböző autómárkák, a kevésbé tehetősektől a felső tízezerig. Az autóeladás serkentésére jelent meg a ’20-as évektől a színes képekkel illusztrált reklám is, amely minden esetben egy sajátos hangulatot, aurát próbált teremteni az autó köré, néhányuk pedig ismert emberekkel próbálta népszerűsíteni gyártmányait.

AZ ARANYKOR

Az 1930-as évek elhozta az autógyártás aranykorát. Ekkorra a tervezők kerültek a figyelem középpontjába, minden egyes szakember valami igazán különleges autó megalkotásán dolgozott és ez sikerült is, hiszen az iparág legszebb karosszériái kerültek ki a kezeik alól. Ez a siker azonban nem volt hosszú távú, mivel az autógyárak egyre jobban függetlenedni kezdtek a tervezőktől, és az 1929-ben bekövetkezett gazdasági mélypont sem kedvezett a kis szériában gyártott egyéni karosszériás autóknak. (Folytatás a következő számban.)

ÁLOMAUTÓ MÚZEUM
Web: www.alomautokiallitas.hu
e-mail: info@alomautokiallitas.hu
Tel./Fax: 1/203 1746


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop