Hello Wood a tokaji borvidéken

Immár a második évet zárták a Hello Wood Építész Mustra alkotói a tokaji borvidéken. Az egy hétig itt táborozó fiatalok különleges látásmóddal, új szemszögből közelítették meg a borvidéket, és fedezték fel a régió rejtett értékeit. Idén 14-re bővült azoknak a településeknek a száma, amelyek hagyománya, kulturális öröksége és természeti kincse megérintett 150 diákot. Abból, hogy a régió még színesebb és élettel telibb legyen, az összes építész képzést folytató és a Magyar Képzőművészeti egyetem is kivette a részét, a hallgatók pedig egy hét alatt építették fel fél éven át szemináriumokon dédelgetett terveiket.

hellowood2018 720

Hogyan olvadhat egybe a környezet, a kultúra, az örökség és a 21. századi kreativitás? Többek között erre adott ismét válaszokat a Hello Wood Építész Mustra a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács támogatásával. Ismét, hiszen július 22 és 29 között már másodszor érkeztek meg Tokajba azok az építészhallgatók, akik vállalták, hogy egy féléves szemináriumot szánnak különleges, fából készült installációk megtervezésére. Tavaly 11 projektet építettek fel a tábornak köszönhetően a régió 7 településén, idén pedig 10 projektet a régió 8 településén: Bekecsen, Bodrogkeresztúron, Bodrogkisfaludon, Rátkán, Szegin, Szerencsen, Tarcalon és Golopon. Az elkészült alkotásokat később sem hagyja magára a csapat, évről-évre visszatérnek a helyszínre, figyelemmel kísérik korábbi alkotásaik sorsát, amennyiben egy projekt javításra szorul, azt helyreállítják. A helyiek is szívükön viselik az installációk életét; az önkormányzatok karbantartják azokat, mert magukénak érzik ezeket az alkotásokat.
A különleges, uszadékfából készült tűzrakóhelytől kezdve a focipálya lelátójának befedésén át a vonatállomás vécéjének felújításáig terjed az idei projektek sora. Az idei évnek szomorú, mégis különösen megható alaphangot adott Fülöp gólya, Bodrogkeresztúr kabalaállatának tragédiája, akire külön installáció emlékezik a Bodrog partján. Fülöp csőrét a kilátón két pirosra festett, ég felé mutató faléc szimbolizálja, s ahogy a két faléc egy pontban találkozik, úgy igyekszik a Hello Wood is egyesíteni a múltat a jövővel, a természetit az építettel és az egyént a közösséggel. A Hello Wood a helyi értékekre és hagyományra építő gondolatokkal jelentkezik, a megvalósítás pedig – többek között a fának köszönhetően – elsőre is otthonos érzést nyújt. A Hello Wood úgy formálja a helyi környezetet, hogy az ott élők véleményét veszi alapul, bevonja őket a folyamatba, és drasztikus beavatkozások helyett olyan közösségépítésben gondolkozik, ahol a külső szemlélők segíteni tudják a környék lakóinak életét. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanáccsal egyeztetve választják ki évről évre azokat a helyszíneket, ahol installációkat helyeznek el. Ezeket a választásokat alapos kutatómunka, helyszíni szemle, valamint kulturális tájékozódás előzi meg, amely különös tekintettel van az épített örökségre, illetve a jelenlegi társadalmi összetételre, és a helyiek igényeire is. Emlékezni és megújítani, nem pedig elfelejteni, s ha lehet, a klasszikusból még valami kortársat is előcsiszolni – ez mindennek az alapfilozófiája. Ehhez igazán nem kell sok, csak figyelem, közösség és kreativitás. A különböző falvak, bár egy régiót képviselnek, különbözőképpen reagálnak a történelmi, szociológiai és gazdasági változásokra, s ezt leginkább a helyiek szemén keresztül lehet bemutatni és újraértékelni. A diákok sokszor járják körbe a településeket, számtalanszor kérnek segítséget, sőt tárgyi felajánlásokat is, amik így együtt adják ki azt az egységet, amit a Hello Wood elképzelt: az egyéni életek teljesítményén és összességén alapuló közösségi jövőt.

(fotó: Bujnovkszy Tamás)

www.hellowood.eu
www.facebook.hu/hellowood
https://www.facebook.com/zerocomagency
https://www.linkedin.com/company/zerocom


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop