A vinyl trendi!

A vinyl trendi!

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

A Diego becslése szerint a 2018-as padlótrendek közül kiemelkedő vinyl néhány éven belül átalakítja a melegburkolatok hazai piacát: a cég termékkörén belül jelenleg 45 és 32százalékot képviselő fa-és szőnyegburkolatok forgalmi részesedése csökken a vinylpadló javára, amelynek értékesítése Magyarországon már jelentős növekedésnek indult. A négy országban működő franchise hálózat 1998 óta forgalmaz tekercses vinyl terméket (PVC), 2015 óta pedig a modul vinyl családot (LVT). Ezek új generációja – az új technológiának és felületkezelésnek, valamint annak köszönhetően, hogy egyesíti a fa- vagy csempehatású megjelenést a vízállósággal, hőszigeteléssel –, egyre nagyobb teret hódít.

avinyltrendi 720


A melegburkolatok közül a vinyl komoly alternatívája a laminált padlónak vagy a padlószőnyegnek, akár vizes helyiségekbe, előszobába, de még a hálószobába és a nappaliba is egyre többen választják, mert elérhető vele a parketta melegségének érzete is. A „csodaburkolat” vízálló, hőszigetelő, zajelnyelő, magas a kopásállósága. Háromféle mintázatban kapható a Diego áruházakban: a laminált padlóra megszólalásig hasonlító fahatású darabok (kicsit kopottabb hatású, úgynevezett vintage dekorok is), a mediterrán kevert csempék összhatását nyújtó design stílusú, és a csiszolt beton vagy a cementlap látványát idéző kőhatású változatok. . A puha műanyag alapok miatt praktikusan vágható-illeszthető, könnyű a tisztántartása, padlófűtés felett is alkalmazható, és magas járáskomforttal rendelkezik. Mindezekért az otthonokban leginkább a kisgyerekes családos vásárlók preferálják, de a választékban vannak speciális, pl. járművek, közintézmények vagy éppenbalettermek burkolatának kiválóan alkalmas darabok is.

avinyltrendi 1
Két kivitelben is elérhetők: a méretre szabható, 2-3-4 m széles, akár filc hátlapos tekercses (1299-2999 Ft/m2) és a laminált padlóhoz hasonlóan panelekből álló, gyorsan lehelyezhető – klikkes, öntapadós, ragasztós –modulos (2999-8999 Ft/m2) vinylpadlók.

A vinyl-sztori:a linóleum (természetes alapú műanyag) 1844-ben lett ismert, majd 1912-től kezdték gyártani a mesterséges eljárással előállított PVC-t(polivinilklorid), amelynek ipari termelése az első világháború igényeire válaszul később rohamosan beindult. Ezek 3. generációja a vinyl, amely például rugalmassága, élethű mintázata miatt elsősorban padlóburkoló anyagok alapjául szolgál.

avinyltrendi 3
Vízálló, hőszigetelő, zajelnyelő képessége és magas kopásállósága miatt egyre kedveltebb a vinylpadló, hisz a nedves, párás helyiségekben is Felületi kidolgozottsága révén egységes összkép alakítható ki a három különféle mintázattal, amelyeka fahatású (kb. 80%, ez a legáltalánosabb, köztük pl. a laminált padlóra megszólalásig hasonlító darabok);design stílusú (kb. 15%, a legdinamikusabban fejlődő csoport), ami a mediterrán kevert csempék összhatását nyújtja; és a kőhatású (kb. 5%, közkedveltek és trendik, mint a csiszolt beton vagy a cementlap látványát idéző)változatok

avinyltrendi 2
www.diego.hu

diegologo 2018

 

Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Pályázat Építészeti Örökségvédelmi Támogatásra

A Fővárosi Önkormányzat feladatai közé tartozik a kiemelt kulturális örökség védelme, ezért Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatandó létrehozta az "Építészeti Örökségvédelmi Támogatást". A Fővárosi Önkormányzat feladatai közé tartozik a kiemelt kulturális örökség védelme, ezért Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatandó létrehozta az "Építészeti Örökségvédelmi Támogatást". Budapest Főváros Önkormányzata 2018-ban 76 millió Ft-os keretösszegben biztosít vissza nem térítendő támogatást, amely utófinanszírozással használható fel. Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb a megpályázott munka összköltségének 50 százaléka lehet, és pályázatonként nem haladhatja meg a 10.000.000 Ft-ot. A 2018. évi keret megpályázására még van néhány hét, a pályázatoknak 2019. január 31-én 14 óráig kell beérkezniük a Főpolgármesteri Hivatalba. A részleteket lásd itt!    

Új városrész születik: Déli Városkapu

Új mérföldkőhöz érkezett Budapest fejlesztése. 2018. december 19-én kihirdették a Déli Városkapu – Budapest Diákváros Fejlesztési Program nemzetközi tervpályázatának eredményét. Dél-Pesten és Észak-Csepelen az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb, legnagyobb magyarországi városfejlesztésének előkészítő munkái indultak meg. Az első díjat a norvég SNØHETTA tervezőiroda nyerte el, amely számos nemzetközi megbízása mellett a svéd egyetemváros, Umea kulturális negyedének megálmodója is volt. Új mérföldkőhöz érkezett Budapest fejlesztése. 2018. december 19-én kihirdették a Déli Városkapu – Budapest Diákváros Fejlesztési Program nemzetközi tervpályázatának eredményét. Dél-Pesten és Észak-Csepelen az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb, legnagyobb magyarországi városfejlesztésének előkészítő munkái indultak meg. Az első díjat a norvég SNØHETTA tervezőiroda nyerte el, amely számos nemzetközi megbízása mellett a svéd egyetemváros, Umea kulturális negyedének megálmodója is volt. Új városrész születik: több ezer fős egyetemváros épül, alulhasznosított barnamezős területek újulnak meg. Sport- és rekreációs létesítmények – a többi között egy 15 ezer férőhelyes atlétikai központ, evezőspálya és extrém park – épülnek, széles körű sport- és szabadidős lehetőségeket kínálva a Diákváros lakóinak, a helyi lakosságnak és a tágabb városi térség lakóinak. A Diákváros a magyar felsőoktatás profilját évtizedekre fogja meghatározni, sportlétesítményei egyszerre biztosítják majd a magyar élsport és a lakosság szabadidős sportolását – fogalmazott Fürjes Balázs államtitkár, a tervpályázat bírálóbizottságának elnöke az eredményhirdetést követően. A Déli Városkapu projekt célja a korábban elhanyagolt észak-csepeli és dél-pesti övezet megújításával egy olyan városnegyed kialakítása, amely új jelentőséget ad a korábban csak részben kihasznált, értékes övezetnek – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes. Hozzátette: a kormány és a főváros a tervezési feladatok megvalósítására olyan pályaműveket várt, amelyek a Duna, a Rákóczi híd, a Könyves Kálmán körút, a Soroksári út és a Weiss Manfréd út által határolt, mintegy 135 hektáros terület beépítésének átfogó tervezésére irányulnak. A Déli Városkapu projekt illeszkedik a főváros jövőkép-stratégiájába – fogalmazott a főpolgármester-helyettes, emlékeztetve arra, hogy a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepciót most aktualizálja a nemrégiben megalakult Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, a koncepció elfogadásánál pedig a főpolgármesternek vétójoga van. Észak-Csepel és Dél-Pest soroksári Duna-ága mentén olyan élhető, egészségtudatos városfejlesztés indul, amelyben a „zöld megoldások", parkfejlesztés és a Duna-part rendbe tétele és élhetővé alakítása kerül előtérbe, továbbá műemlék és helyi védettségű épületek kerülnek felújításra. A 2018. július 5-én kiírt meghívásos tervpályázatra 17 pályamű érkezett, az első díjat a - többek között - Calgary-i központi könyvtárat, a norvég nemzeti operaházat, valamint a svéd egyetemváros, Umea kulturális központját is tervező SNØHETTA tervezőiroda nyerte el. A világszerte több mint 200 munkatársat foglalkoztató, oslói székhelyű építészműhelynek irodái vannak többek között Párizsban, New York-ban, San Franciscóban és Innsbruckban, a tervpályázaton a cég innsbrucki irodája indult. (A látványtervek megtekinthetők itt, itt és itt.) A zsűri értékelése szerint a nyertes pályamű megfelel annak az elvárásnak, hogy Dél-Pest és Észak-Csepel jelenleg elhanyagolt és ezért kevesek által látogatott Duna-partja, nagy szabad területei bekapcsolódjanak a dinamikusan fejlődő Budapest vérkeringésébe. Az új parkok, közösségi terek és sportlétesítmények egyszerre szolgálják a sportolókat és a sportolni, kikapcsolódni, családi programokra vágyó budapestieket.  

Európa legjobb szabadidős épülete: Pannon Park Biodóm

A decemberi International Property Awards rangos nemzetközi ingatlanszakmai díjátadón a Néprajzi Múzeum új épületén kívül a Fővárosi Állat- és Növénykert legnagyobb szabású fejlesztését is elismeréssel illeték, a Pannon Park Biodómot választották ugyanis Európa legjobb szabadidős épületének. A decemberi International Property Awards rangos nemzetközi ingatlanszakmai díjátadón a Néprajzi Múzeum új épületén kívül a Fővárosi Állat- és Növénykert legnagyobb szabású fejlesztését is elismeréssel illeték, a Pannon Park Biodómot választották ugyanis Európa legjobb szabadidős épületének. A Paulinyi-Reith & Partners immár az ötödik International Property Awards elismerését szerezte meg a Pannon Park Biodóm saját tervezésű projektjével. A Pannon Park a Kárpát-medence ősi élővilágát eleveníti fel a világ legkorszerűbb állattartó megoldásainak segítségével, s az ennek részeként megvalósuló Biodóm tervezésekor a teljes körű látogatói élmény megteremtése, a lehető legoptimálisabb és legracionálisabb megépíthetőség és üzemeltethetőség érdekében a legújabb technológiákat és tervezési eszközöket alkalmaztuk” – emelte ki Dr. Reith András fenntarthatóságért felelős igazgató. Lágy íveivel lankás dombként simul környezetébe a városba költöztetett ősi állat- és növényvilágnak otthont adó Biodóm, amelynek oldalán zöld növények törnek a nap felé, míg tetejét nagyrészt fényáteresztő felület borítja. A buborékba zárt világ egy szubtrópusi klímájú, állatokkal és növényekkel benépesített közösségi tér lesz, mely több mint 17000 m2 alapterületet foglal magába. A tervezők koncepciója alapján egy olyan dombszerű csarnokszerkezet épül, amely szabályozott élőház jellegű klímával rendelkezik. Sőt, minden évszakban képes bemutatni egy zárt ökoszisztémaként működő világot, ami azért is jó, mert a Biodóm flórája és faunája a lehető legtermészetesebb környezeti feltételek között létezhet majd. A Biodóm építkezése jól halad, decembertől már látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert cápasuli elnevezésű új létesítménye is, amely hatalmas tengeri medence a Pannon Park kiszolgálásához szükséges. Eddig az állatkert nem rendelkezett, sőt, ez Magyarországon a második legnagyobb állattartásra alkalmas medence, ahol a fiatal cápák az egymással és más halakkal való együttélést tanulják meg, hogy később, a Pannon Park több mint 2 millió literes tengeri akváriumának medencéjében megfelelő módon tudjanak majd létezni, ahová átlagosan a kétméteres hosszt elérő állatok kerülnek majd át. {igallery id=4799|cid=1003|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}