Lakástakarék vagy lakáshitel?

A legfrissebb statisztikai adatok szerint a fiatalok egyre későbbre halasztják a gyermekvállalást, ám ettől függetlenül, a családtervezés szerves részét képezi az 5 éven belüli saját lakás vagy ház vásárlása. A megkérdezettek több mint a fele nyilatkozott úgy, hogy jövőjét saját ingatlanban képzeli el.

lakastakarekvagylakashitel 720

Ehhez stabil párkapcsolatot, biztos anyagi hátteret és egy jó munkahelyet képzelnek el maguknak. A válaszadók 86 százaléka szeretné, ha gyermekének saját, különálló szobát is tudna biztosítani új otthonukban. A válaszadók 94 százaléka tartotta továbbá fontosnak, hogy a vásárolt ingatlan jó környéken helyezkedjen el, ahol biztonságos és egészséges környezetben élhetik mindennapjaikat. A saját lakás megteremtéséhez a megkérdezettek legnagyobb arányban a lakáscélú megtakarítást látják megoldásnak, illetve hitelből tudják finanszírozni vásárlásaikat, a legtöbben azonban szülői vagy más családi támogatásra is számítanak egy ekkora kiadásban. A megkérdezett szakértők egyetértenek abban, hogy azok, akik időben – még a gyermekáldás előtti években – tudatosan készülnek a jövőjükre, sokkal könnyebb helyzetben vannak, mint akiket az idő vagy más szociális körülmény kényszerít kompromisszumos megoldásokra. A két nagy lehetőség tehát, a lakáshitel vagy a lakástakarék, esetleg ezek kombinációja. A hitelmindenkinek.hu jóvoltából most tekintsük át ezeket a lehetőségeket.

Fundamenta és OTP Lakástakarék, az időben gondolkodóknak
Az OTP lakástakarék évi 72 000 Ft állami támogatás mellett többszöri szerződéskötést is biztosít, most akciósan 55 000 Ft-tal kevesebb számlanyitási díj mellett. A számlákat már a 14 év alatti gyerekek számára is díjmentesen meg lehet nyitni. Az összeg felújításra, korszerűsítésre, vásárlásra és hitelkiváltásra is felhasználható. A havi díjak rugalmasak, akárcsak a megtakarítási futamidők. Az OTP egyes szolgáltatásai mellé 0 Ft a számlanyitási díj. A THM: 6,9-7,7 százalék, az akciós THM: 5,4-6,4 százalék. A fenti 5 év alatti időintervallumnál maradva, 4 év 10 hónap (összesen 58 hó), havi 20 000 Ft befizetés mellett, szerződésenként 3 600 000 Ft vehető fel!

A legismertebb lakástakarék programja is hasonló kedvezményeket kínál, nemhiába az ország egyik kiemelkedő és talán legismertebb lakástakarék programja. Lakásvásárlásra, építkezésre, megtakarításra, felújításra vagy bővítésre is felhasználható összege szintén évi 72 000 állami támogatással bővül ki a futamidő alatt. 50 hónap alatt 300 000 Ft az állami támogatás, 79 hónap alatt már 474 000 Ft, még 99 hónap után már közel 600 000 Ft-nyi állami támogatással egészül ki betétünk. Így a felvehető összeg 3 200 000 Ft – 7 650 000 Ft között alakul szerződésenként.

lakastakarekvagylakashitel 1
Lakáshitelek – azoknak, akik gyorsan vágynak saját ingatlanra
Bár az állami támogatásokkal sokkal jobban járhatunk, sokan nem engedhetik meg maguknak a havi rendszeres megtakarítást, vagy sürgősen van szükségük saját ingatlanra. Számukra a lakáshitelek nyújtanak megoldást. Általánosságban elmondható, hogy a lakáshitelekhez stabil munkahelyre és biztos jövedelemre van szükség. Ma már nem veszélyeztetnek olyan hitel csapdák. mint jó pár évvel ezelőtt, hiszen többségében forint alapú lakáshiteleket kínálnak a pénzintézetek. A 20-30 százalékos önerő megléte azonban még így is feltétel, ezért is sokan kombinálják a lakástakarékot a lakáshitellel. A lakástakarék összege ugyanis felhasználható önerőként egy lakáshitelhez. A lakáshiteleket általában 10-25 évre szokták felvenni, és úgy kalkulálják az újdonsült lakástulajdonosok, hogy a havi törlesztő részletük egy hasonló típusú ingatlan albérleti költségének csupán töredéke legyen. Így számukra jobban megéri hitelt felvenni, mint albérletet fizetni.

Lakáshitelt számtalan bank nyújt, szinte azonos feltételekkel. Elmondható, hogy a Lakáshitelek általában 2,38-10,1 százalék THM körül mozognak. A pontos hitel körülmények azonban függnek az ingatlan típusától, értékétől és elhelyezkedésétől is. A lakáshitelek fix törlesztőrészletekre is kérhetőek 6 hónaptól, 5 évig. Például 10 000 000 Ft hitelösszeget, 25 évre már havi 45 063 Ft-tól fel tudunk venni, úgy, hogy a teljes visszafizetésünk 13 519 016 Ft lesz.

Érdemes tehát időben lakástakarékban gondolkodni akkor is, ha végül lakáshitel-kiegészítésre szorulunk, hiszen önerőként a hitelekhez is felhasználhatjuk korábbi megtakarításainkat, melyekhez állami támogatás is jár. Soha ne kapkodjuk el az ingatlan vásárlást, legyünk körültekintőek, és tájékozódjunk a lehetőségekről, hogy a lehető legjobb döntést hozhassuk meg!

 

Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop