Pályázat munkásszálló építésére

A kormány a tavaly májusi kiírás után újabb 5 milliárd forint keretében ad a helyi önkormányzatok részére támogatást minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakítására akár új, akár régi ingatlan felújításával.

palyazatmunkasszallo 720

2017 májusában 9 milliárd forintos keretre pályázhattak az önkormányzatok munkásszállás építésére, ennek során Mórahalmon, Újszentivánon, Orosházán és Budapesten több mint 1,5 milliárd forintos támogatással négy új szálló épül, valamint megújul két, munkásszállás kialakítására alkalmas épület Zalaegerszegen és Veszprémben, ezzel pedig 634 munkavállaló elszállásolásának feladatát oldják meg. A támogatás keretében a munkásszállás építési és felújítási költségeit, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségeit lehet elszámolni. A támogatás részben vagy egészben visszatérítendő és vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább negyven százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania, végül a támogatás keretében 100 százalék előleg adható.

A most kiírt pályázat keretében 2018. január 5-től március 31-ig lehet beadni a kérelmeket a helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz.

 

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop