Ahol a fal is mosolyog

ahola4Életünk során változhat a munkánk, a szokásaink, a szabadidőnk eltöltésének módja és a családi állapotunk is. Egy gyermek születése pedig változások sorozatát indítja el: plusz szoba, bútorvásárlás, festés, tapétázás… Legkisebb gyermekük érkezésével Mariann és Sándor gyökeresebb változásra gondoltak. Úgy döntöttek, hogy lemondanak a belváros nyüzsgő forgatagáról, és csendesebb, nyugodtabb részre költöznek. Új otthonra vágytak, ahol megvalósíthatják álmaikat.

Tizenkettő bé

tizenkettobe 3472„Nekünk nem csak az ételek a fontosak, hanem maga az étkezés is. Annak megközelítése, módja” – avat be kísérleti konyhája titkaiba Anna, aki a lipótvárosi lakást annak szellemében újította föl, hogy jól szolgálja hobbiját, a főzést. Ahogyan az ételeit, a tereket is különleges fűszerezés jellemzi.

A részletek összhangja

reszletek 347Egy végtelenül lerobbant belvárosi lakás – ez volt a kiindulási alap. Szokványos történet is lehetne, ám a végeredmény magáért beszél. A teljes átépítés után minden részlet tökéletes összhangba került egymással és a lakókkal, legyenek ők a tulajdonosok, vagy éppen csak egy pár napot Budapesten töltő turisták. A részletek összhangja a modern és a klasszikus keveredéséből adódó eklektikában rejlik.

Furcsa szépség

furcsa 347A címet egy orosz fotográfustól, Alexander Khokhlovtól kölcsönöztük. Fekete-fehér felvételsorozatán festett női arcok lényegülnek át optikai illúzióvá. Loydl Péter belsőépítész otthonában nem ez az egyetlen furcsa szépség: szemünk előtt az eredeti födémgerendázat, és van egy óriási ytong doboz is a lakásban…

Féktelen fantázia

gor 349Gördeszkával érkezik a találkozóra, ügyesen kerülgeti a Váci utcában sétálókat. Ki gondolná, hogy e sporteszköznek meghatározó szerepe lett a design apartmanok kialakításában?! Pedig így van! Az is kiderül, Pozsonyi Attila enteriőrtervező extravagánsnak csak alig hiszi magát…

Bérlőknek szeretettel

11Minden lakberendező számára létezik egy elképzelt álommunka. Megrendelő, aki bízik bennünk, akivel tökéletes az összhang, egy tér,amelyben rengeteg lehetőség rejtőzik, és nem utolsósorban egy költségvetés, amely, ha nem is végtelen, de kellően „rugalmas”…


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Indul a levendulaszezon

A levendula napjaink sztárja, finom illatán túl felfedezte a konyha is, kékes virágja számtalan finomság forrása. A levendulavirágzás szezonjában összeszedtünk néhány fontosabb tudnivaló, ha otthon a kertben vagy akár a teraszon virágzik egy-két bokornyi. Mikor „arassunk”, hogy szép színű, illatozó csokrot köthessünk belőle, hogyan formázzuk szép kerek bokorrá? A levendula napjaink sztárja, finom illatán túl felfedezte a konyha is, kékes virágja számtalan finomság forrása. A levendulavirágzás szezonjában összeszedtünk néhány fontosabb tudnivaló, ha otthon a kertben vagy akár a teraszon virágzik egy-két bokornyi. Mikor „arassunk”, hogy szép színű, illatozó csokrot köthessünk belőle, hogyan formázzuk szép kerek bokorrá? A levendula a száraz, napos helyet szereti, kártevői nincsenek, permetezésére sincs szüksége, kertben a természetes csapadék is elegendő, de teraszokon és balkonokon csak nagy virágcserépbe, dézsába ültetve marad meg, és ott rendszeres öntözést is igényel. A levendula szép lila virágú bokrai rendszeres gondozás és metszés mellett 20-25 évig is elélnek, kertben célszerű rózsabokor mellé ültetni, mert távol tartja a kártevőket. Ha csokorban szeretnénk szárítani, akkor olyankor kell levágni a virágokat, amikor az első két virág kinyílt, és a többi rügy még zárt, vagy maximum a virágok harmada nyílt ki. Ha később szüretelünk, akkor szárítás után a virágok lepotyognak, ezeket szárítás után ételbe, italba vagy potpourri-ban használhatjuk fel. A levágott szárakból készített csokrot szorosan kössük össze, fejjel lefelé lógatva szárítsuk meg fedett teraszon vagy lakásban, száraz melegben egy hét szükséges hozzá ( arra számítsunk, hogy közben potyog a virágja). A bokrosodás elősegítésére virágzás után vágjuk vissza a bokrot legalább a kétharmadára, de akár a felére is. A visszavágással a bokor megújul és jelentős mennyiségű levendulavirágot hoz minden évben. Ha sövényt szeretnénk kialakítani, a tövek közti távolság maximum 50 cm legyen, ha nagy kerek bokrokat szeretnénk, akkor 80-100 cm-re távolságra ültessük egymástól. Ha az elnyílt virágokat időben levágjuk, ősszel másodvirágzásra is számíthatunk. A bokor első három évében kell odafigyelni a metszésre, később már csak gömbre kell nyírni. A fás szárba soha ne vágjunk bele, erős metszés esetén is jó 5 cm távolságot tartsunk el, és kopaszra se vágjuk a növényt, levélzete híján elpusztulhat. Ha magunk nevelünk bokrokat, amikor elérik a 12-15 centimétert, 8-10 centiméterre csípjük vissza, ezt a második évben is ismételjük meg, így lesz levendulánk dús, szétágazó bokor.

Épülő felhőkarcolók a világban

A világ gazdasági átalakulásáról sokat elmond, hogy a tíz legmagasabb felhőkarcolóból hét Kínában épül, de a maradék három is különböző ázsiai országokban. Az építési technológia fejlődésével egyre könnyebben lehet több száz méteres épületeket felépíteni. Különösen Ázsiában láthatjuk, hogy néhány év alatt a semmiből nőttek ki gigantikus magasságú épületek, miközben Észak-Amerika lemaradni látszik a versenyben. A magasságukat nézve pedig valóban elképzelhető, hogy a közeljövőben 1000 méternél is magasabb épületek szülessenek. A világ gazdasági átalakulásáról sokat elmond, hogy a tíz legmagasabb felhőkarcolóból hét Kínában épül, de a maradék három is különböző ázsiai országokban. Az építési technológia fejlődésével egyre könnyebben lehet több száz méteres épületeket felépíteni. Különösen Ázsiában láthatjuk, hogy néhány év alatt a semmiből nőttek ki gigantikus magasságú épületek, miközben Észak-Amerika lemaradni látszik a versenyben. A magasságukat nézve pedig valóban elképzelhető, hogy a közeljövőben 1000 méternél is magasabb épületek szülessenek. 10. Skyfame Center Landmark Tower - Nanning, Kína, 528m A 108 emeletes épület Dél-Kína egyik 7 millió lakosú városában, Nanningban épül. Az épületről túl sok részlet még nem látott napvilágot, az átadást 2021-re tervezik. Forrás: skyscrapercity.org 9. China Zun Tower - Peking, Kína, 528m A Farrells tervezi a kínai főváros központi üzleti negyedének új felhőkarcolóját. Az épület magassága megegyezik a Nanningban épülő toronyház magasságával, a bronz és kerámia hatású épület pedig a régi kínai edényekre utal. Az alapozásnál különösen figyelni kellett a megfelelő stabilitásra, az irodaház ugyanis földrengésveszélyes területen épül. A toronyház átadása 2018-ra várható. Forrás: kpf.com 8. Tianjin CTF Finance Centre - Tianjin, Kína, 530m A 2018-ra elkészülő felhőkarcolót a Skidmore, Owings & Merrill tervezőiroda álmodta meg, aminek alakja nemcsak a látványt szolgálja hanem csökkenti az épületre érkező széláramlatok erejét is. Forrás: som.com 7. Lotte World Tower - Szöul, Dél-Korea, 554m A Kohn Pedersen Fox irodája tervezte Dél-Korea legmagasabb épületét, amit hivatalosan már áprilisban átadtak, de a munkálatok végleges befejezése idén ősszel várható. A 123 emelet magas építményben egy hotel és lakások lesznek, a teljes alapterülete pedig meghaladja a 300 ezer négyzetmétert. A 13 évig tartó tervezés és előkészítés után az építkezés 2011 elején kezdődött el. Forrás: shutterstock.com 6. Baoneng Shenyang Global Financial Center - Shenyeng, Kína, 568m Az észak gyöngyének is nevezett kínai épület 114 emeletes lesz és 2018-ban adhatják át. Forrás: atkinsglobal.com 5. Goldin Finance 117 - Tianjin, Kína, 596m A nevéből is adódóan a kínai épület 117 emelet magas lesz és méltó példája az ázsiai ország gazdasági fejlődésének. Az alapterülete 370 ezer négyzetméteres, ami több mint 10 százaléka Budapest teljes irodaállományának. Az épület érdekessége, hogy a stabilitását 100 méterre a föld alá fúrt acélsodronyokkal biztosítják. Az átadása 2018-ban várható. Forrás: legacy.skyscrapercentre.com 4. Ping An Finance Center - Shenzen, Kína, 599m Egy méter híján 600 méteres felhőkarcolóval ez a jelenleg Kínában épülő toronyházak közül a második legmagasabb. A hatalmas kő és üvegtornyot szintén a Kohn Pedersen Fox irodája tervezte. A teljes befejezés az idei évben várható. Forrás: thorntontomasetti.com 3. Merdeka PNB118 - Kuala Lumpur, Malajzia, 630m Az ingatlanfejlesztők reményei szerint a 2020-ra elkészülő Kuala Lumpur-i torony hasonló lökést adhat Malajzia fővárosának, mint a korábbi Petronas ikertornyok felépítése. Forrás: skyscrapercity.org 2. Wuhan Greenland Center - Wuhan, Kína, 636m 125 emeletes lesz a jelenleg Kínában épülő legmagasabb épület. Az építési költségei elérik a 4,5 milliárd dollárt - kb. 1200 milliárd forint -, az alapterülete pedig a 300 ezer négyzetmétert. A két érték alapján számolt fajlagos ára így 4 millió forint lesz négyzetméterenként. Az átadására 2018-ban kerülhet sor. Forrás: en.hubei.gov.cnrg 1. Jeddah Tower - Dzsidda, Szaúd-Arábia, 1000m Az eddigieknél jelentősen magasabb lesz a világ most épülő legmagasabb épülete, ami, ha elkészül a dubaji Burj Khalifa rekordját is 172 méterrel megdönti majd. Az épület 252 szintes lesz, de ebből csak 167 szint lesz ténylegesen használható. A világon ez lehet az első épület, aminek magassága eléri az egy kilométert. Forrás: telegraph.co.uk Forrás: www.portfolio.hu  

Individuális falak korszaka

A hazai tulajdonú Poli-Farbe festékgyár 25 éve dolgozik azon, hogy innovatív és felhasználóbarát termékeivel meghozza a kedvet a felújításhoz. Tapasztalata szerint töretlenül népszerűek a pasztellek, de az élénk színekre való nyitottság és kreatív kísérletező kedv is jellemzi a magyar felújítási attitűdöt. Lássuk 2017 és 2018 trendjeit! A hazai tulajdonú Poli-Farbe festékgyár 25 éve dolgozik azon, hogy innovatív és felhasználóbarát termékeivel meghozza a kedvet a felújításhoz. Tapasztalata szerint töretlenül népszerűek a pasztellek, de az élénk színekre való nyitottság és kreatív kísérletező kedv is jellemzi a magyar felújítási attitűdöt. Lássuk 2017 és 2018 trendjeit! A régi felújítással járó emlékképeket – kosz, hetekig tartó felfordulás, kellemetlen festékszag – felváltotta az alkotókedv és a megújulás öröme. Az új gondolkodásnak köszönhetően a korábban jellemző 4-6 évente tervezett festés helyett a háztartások akár évente is belevágnak egy-egy kisebb-nagyobb felújításba. Sőt, az is gyakran előfordul, hogy csak egy helyiséget újítanak fel a lakáson belül, esetleg csupán némi dekorációs festéssel frissítik fel az egyes falfelületeket. Ahogy a nemzetközi színtéren, itthon is egyre inkább megfigyelhetők a divat és az otthonszépítés közötti párhuzamok. A ruhatárra jellemző változatosság, egyediség, színhasználat, valamint a divatkollekciók aktuális trendjei a lakberendezésre is hatással vannak – az otthonok belső kialakításában, így a falakon is megjelennek. Egyre növekvő törekvés mutatkozik tehát arra, hogy a felhasználó egyénisége a falfelületek színeiben, mintázatában is kiteljesedhessen. A felújítók körében töretlen népszerűségnek örvend a Poli-Farbe Platinum egyrétegű beltéri falfesték, hisz nem csepeg, egy rétegben is tökéletesen fed, ráadásul illatosított is. Felhasználóbarát terméktulajdonságai mellett erőssége a folyamatosan bővülő színeiben rejlik. A legújabb trendeknek megfelelő, új Platinum-színek között merész, energiát közvetítő árnyalatokat éppúgy találunk, mint elegáns, megnyugtató pasztelleket. Reflektorfényben a zöld! 2017-ben a zöld üdítő és revitalizáló árnyalatai kerülnek fókuszba, amellyel a természetet is megidézhetjük otthonunkban. A zöld szín nemcsak a környezet felé fordulást, hanem az új kezdetet is szimbolizálja. A Poli-Farbe Platinum színpalettájából számos zöld árnyalat közül választhatunk, újdonságnak számít a lime-os árnyalatú Platinum búzafű (B70), amely intenzív jellege miatt inkább egy-egy falfelület kiemelésére alkalmas. Valamennyi zöld árnyalat biztonságot sugároz, és személyes egyensúlyt teremt. Éppen ezért érdemes olyan helyiségekben alkalmazni, ahol a pihenés és az ellazulás kerül a fókuszba: például a hálószobában vagy a fürdőben. Az év egyik legkedveltebb zöld árnyalata, a Poli-Farbe Platinum palástfű (P50). Dekoráljunk élénk színekkel! Új hullám van kibontakozóban, amely előreláthatóan a 2018-as lakberendezési trendeket is meghatározza majd: az élénk színkompozíciók átveszik az uralmat a pasztellek felett. A kék a narancs komplementer színpárjával, a zöldek és a kékeszöldek a bogyós gyümölcsök árnyalataival, a játékos színek pedig egymással kölcsönhatásba lépve tűnnek majd fel a falakon. Az előrejelzések szerint jövőre a sárgák, a letisztult fémszínek és eklektikus színtársítások térhódítása is jellemzővé válik. Az élénk színek két funkcióban szerepelhetnek. Vagy dekorációs szerepet töltenek be, helyiségeket határolnak el, funkciókat emelnek ki vagy egész felületen hódítanak úgy, hogy a plafon szigorúan fehér marad! Idén a kék mélyebb árnyalatai, a telített zöld és a napsárga festékek kerülhetnek a magabiztos, merész személyiségek otthonainak falaira. A tradíciók kedvelői a földszínek tónusaival átitatott zöldekkel, kékekkel és szürkésbarnákkal kortárs tereket alkothatnak anélkül, hogy a komfortzónájukból kilépnének. A rózsaszín, kék és sárga pasztellek is népszerűek maradnak – főként azon introvertált felújítók körében, akik szeretnének némi színt csempészni az otthoni hétköznapokba. Bármelyik megoldást is választjuk, fontos, hogy ha élénk színeket viszünk, bele otthonunkba gondolkodjunk komplex egészben! Ha a falak színeihez merészebben nyúlunk, vegyünk vissza a kiegészítők, lakástextilek és bútorok tónusaiból – így tartható meg az összhang. Hangulatos geometria A geometrikus minták rendkívül népszerűek az idei évben is, a falra festhető minták variációs lehetőségeinek csak a képzelet szab határt. Maszkolószalag segítségével változatos formákat alkothatunk: többek között csíkokat, háromszögeket, négyszögeket, de akár cikkcakk-, más néven chevron mintát is könnyűszerrel készíthetünk. Ilyen esetekben érdemes egy színtartományban vagy az egymással harmonizáló színek halmazában maradni. Ezzel a megoldással nemcsak játékot vihetünk az adott térbe, hanem az egy helyiségben lévő funkciókat is elválaszthatjuk (pl. konyha-nappali). A dekorációs falfestés egy házilag is elvégezhető, költséghatékony megoldás, amellyel akár a tapéták használatát is kiválthatjuk. Poli-Farbe Platinum lisztes üröm (L30), kövirózsa (K50), csillagfürt (CS20) árnyalata. Játék az aszimmetrikus terekkel Egy-egy élénk színnel a helyiség adta aszimmetriát tudatosan ki is emelhetjük. Bátran kísérletezzünk! Az esetlegesség látszata mindig jól működő végeredményt és rendhagyó kompozíciót teremt. Előnyben részesülnek a világos és tágas terek, ahol ezek a megoldások hatványozottan érvényesülnek. Poli-Farbe Platinum brazil menta (BM50) árnyalata. Az örök kedvencek: földszínek, szürkék és fehérek A földszínek, a szürkék és a fehér népszerűsége egyaránt töretlen. A Poli-Farbe Platinum új árnyalatai között a földszínek bővülő kínálatával is találkozhatunk, amelyek használatával lakásunk bármely pontján elegáns, kellemes és nyugtató hangulatot teremthetünk. Kellemesen hatnak, hiszen olyan árnyalatokat sorakoztatnak fel, amelyeket a természetből ismerünk. A lisztes üröm (L30) pasztellszürke az idei év egyik legnagyobb hazai sztárja. Tökéletes „felütés” a legkülönbözőbb stílusokhoz – a klasszikusabb enteriőrökben éppúgy jól mutat, mint a modern vonalvezetésű életterekben. Mivel ez az árnyalat pszichikailag és optikailag is „passzív”, más színekkel való kombinációs lehetősége szinte végtelen. Világos tónusának köszönhetően bátran alkalmazható teljes helyiségek és azok mennyezeteinek festésére is. A szürkék popularitását egyedül talán a fehér tudja felülmúlni. A fehér képes a legtökéletesebb kapcsolatot létrehozni a folyamatos falfelület és az üveg nyitottsága között – épp ezért a helyiségeket optikailag tágító és magasító fehér leginkább a minimalista hangolású belső terek megkerülhetetlen kifejezőeszköze.   Nincs többé foltos fal! 2017-ben új kül- és beltartalommal jelentkezik a Poli-Farbe Platinum matt latexfesték, amely a ház bármely igénybe vett részén tökéletes védelmet nyújt a szennyeződések és a foltok ellen (zsír, olaj, kávé, vörösbor, ételszármazék). A különleges falfesték nem csak a konyhában vagy a fürdőszobában eredményez szép és tartós felületet, hanem hatékony a folyosó, a nappali vagy a gyermekszoba falainak megóvásában is. Színskálája követi a legújabb trendeket, a már eddig meglévő választék mellett a dió (D30), a kék őszirózsa (K30) és a zöld hortenzia (Z30) is a palettára került. Poli-Farbe Platinum matt latex zöld hortenzia (Z30) és hegyi len (H20) árnyalata. + 1 tipp: Poli-Farbe Platinum Decor termékcsalád A Platinum Decor termékcsalád legnagyobb előnye a kreatív és egyedi felületkialakításban rejlik. A speciális anyagok által olyan extrém felületeket varázsolhatunk a falakra, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek: ilyenek az indusztriális terekbe ajánlott betonhatás, a természet kedvelői körében népszerű fakéreghatás, a sallangoktól mentes téglahatás, vagy az exkluzív márványhatás. A Poli-Farbe Platinum teljes színpalettájával kompatibilis felületeket az egyéni igényeknek megfelelően alakíthatjuk ki – színben és struktúrában egyaránt. Poli-Farbe Platinum Decor - betonhatás  További termékinformációk és inspiráló enteriőrképek: www.platinumdecor.hu A tudatosság jegyében: légtisztító beltéri falfesték Nem tudunk nem beszélni a Poli-Farbe 2016-ban bemutatott innovatív falfestékéről, a Poli-Farbe Inntaler Air Cleaner légtisztító beltéri falfestékről. Az új FORMASHIELDTM kötőanyag-technológiával készülő beltéri falfesték a különböző lakberendezési tárgyakból – préselt falapokból készült bútorokból, különböző kárpitokból, szőnyegekből, laminált padlókból – felszabaduló formaldehid molekulákat a levegőből megszűrve megköti, és ártalmatlan vízgőzzé alakítja át. A vízgőz természetes úton elpárolog, a körforgás eredményeként pedig tisztul a belső térben lévő levegő összetétele. A falfesték országszerte elérhető a szakkereskedésekben és a barkácsáruházakban. Poli-Farbe Inntaler Air Cleaner légtisztító beltéri falfesték www. polifarbe.hu www. platinumdecor.hu www.platinummalfestek.hu