Apró tetőtér kék-fehérben

Amikor először álltam a lelakott, elosztásában élhetetlen 37 négyzetméteres, visszhangos tetőtéri lakásban, fogalmam sem volt, mit lehet kihozni belőle. A tervezési irányvonalat azonban pillanatok alatt meghatároztuk, és máris szabadon szárnyalhatott a fantázia.

aprotetoterkek 720

Mindaddig nem értettem igazán, hogy mibe is szeretett bele a lakás megvásárlásakor a fiatal pár, akik engem bíztak meg a lakás tervezésével, amíg fel nem szerkesztettem az alaprajzot. Az első látásra hihetetlenül lehangoló tetőtéri lakás nemcsak elhanyagolt volt, de két felnőtt részére abban az állapotában és elosztásában élhetetlen is. Fiatal megbízóimmal azonban a tervezési irányvonalat pillanatok alatt meghatároztuk, és ettől kezdve szabadon szárnyalhatott a fantáziám. Az eredetileg egyszoba-konyhás, fürdőszobás tér áttervezését mindvégig megnehezítette a nappaliban nem egészen középen húzódó kémény, valamint a lakás utcafronti íves fő falazata. Mindenképpen szerettem volna kialakítani egy ajtóval szeparált hálószobát, komplett konyhát, étkező- és munkasarkot, tévéző és pihenő részt. Természetesen mindvégig törekedtem arra, hogy ebbe a kis térbe beletöltve a sok funkciót, a lakásba lépőt mégis viszonylagos szellősség is fogadja.

A tervezési munka gyorsan haladt. A korábban előszobából megközelíthető konyhát eredeti helyén megszüntetve, falait átépítve, egy nappaliból nyíló ajtóval hálószobát alakítottam ki. A hálószobában gardrób, franciaágy, éjjeliszekrények kaptak helyet, további tárolási lehetőséget az előszobába és a nappaliba süllyesztve terveztem. A kémény szerencsétlen elhelyezkedését végül mégiscsak sikerült kihasználni a terek és funkciók elválasztására, valamint polcos tárolás kialakítására egy kis gipszkarton-falazás segítségével. A konyha a nappali hátsó szegletében az íves oldalon kapott helyet, míg egy munkaállomás a kanapé mögött. A konyhaépítés az íves munkalap vonala miatt komoly asztalos odafigyelést és sablonozást igényelt, és a pult alá a mosó- és mosogatógépet is sikerült beépíteni. A fürdőszobában megszüntettük a kádat és a békebeli vécét, helyére falon belüli vécétartály, zuhanyozó és mosdószekrény került.

A tervek és színvilág megszületése után azonnal elkezdődtek a bontási, majd az építési munkák. A nappaliban lévő régi parkettához ragaszkodtak a megbízók, így azt a bontás alkalmával felszedtük, majd az átépítés után felcsiszolva, újralakkozva került vissza a helyére. A hálószobába a nappalihoz színközeli laminált lapot választottam. A napközben csodálatosan világos lakás komoly villanyszerelési munkálatokon esett át, hogy az esti fény is hangulatos és funkcionális legyen.

A bútorok, termékek, kiegészítők, lámpatestek gondos leválogatása mindig izgalmas része a munkának. Ezt követi a burkolatok, majd a textilek előválogatása és rendelése. A lakás hangulati tervezésekor egy modern, fiatalos vonalat követtem végig, és színvilágában egy nem mindennapi markáns árnyalat kiválasztására gondoltam, így választottam és ajánlottam a kéket a fekete táblakrétás fallal, fehér és kék metrócsempével mixelve. A kék szín mind a kiegészítőkben, mind a textilekben is visszaköszön. Végeredményben elmondható, hogy az első látásra reménytelennek tetsző kis lakás egy-két rossz adottsága ellenére néhány hét leforgása alatt – hála a precíz kivitelező csapatnak – látványos változásokon ment keresztül, és élhető, praktikus, szerethető otthonná változott.

  

Designdock – a megfelelő hely elindulni akár egy hasonló, akár egy teljesen új felé, életre keltve egy ötletet, megvalósítva egy álmot. A munkáimból fakadó büszkeség sarkall a továbbfejlődésre, hogy mindig a legjobbat nyújtsam megrendelőimnek.

aprotetoterkek portre

Fest Krisztina
lakberendező

www.designdock.hu 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop