Terrakotta búvóhely a sétálóutcában

Hálás feladat stúdiólakást tervezni, különösen, ha az a jó hangulatú fővárosi Ráday utcában található. Bár a megbízó eredeti szándéka kiadásra irányult, végül maga költözött be az aprócska „urbánus loftba”.

terrakottabuvohelyasetalo 720

A szépen felújított ház 30 négyzetméteres emeleti kislakása az átalakítás előtti állapotában egy szobából, egy fürdőből és egy előtérből állt, ami egyben a konyha-étkező is volt. Első lépésben a lakás válaszfalait bontottuk el, így a nagyvonalúság jegyében funkcionálisan differenciált open space kialakítására nyílt lehetőség. Bár a lakás egy légterűnek tűnik, mégis minden funkció jól lehatárolt a térben. Kis lakásoknál lényegesek az egyedi méretű bútorok, hiszen minden négyzetcentiméter alapos megfontolás alá esik a tervezés folyamán, mint például az egyedi gyártású betonhatású felülettel készült magasított étkezőasztal. A lakás loft jellegzetességekkel bír, térképzés és anyaghasználat tekintetében is, persze, csak a maga urbánus módján. A térben álló téglaburkolatos tömeg az előtér felől nyíló, nagyméretű beépített szekrényt rejt, de mivel tárolóhelyből sosem elég, így a lépcső alatti teret is kihasználtuk. Ide került a mosógép, valamint a tisztítószerek. A fürdő és a szoba közötti fal padlótól mennyezetig fix üvegezésű. Az épített zuhanyok elmaradhatatlanul hasznos része a lerakó vagy épített polc. Jelen esetben a zuhanypadló anyagával megegyező burkolatot kapott a belső függőleges felület, amelyet ledszalag világítás emel ki, kellemes hangulatfényt árasztva zuhanyozáskor.

Kis lakásnál nagyon nagy jelentőséggel bír az is, hogy a felületek saroktól-sarokig egységesek legyenek. Így a fürdőszobai tükör is kitölti a rendelkezésre álló teljes falszélességet, viszont a mosdópult fölé egy sor csempe került, mert ez a sáv érzékeny a vízcseppekre. Játékosságukkal a piros keretes kapcsolók és dugaljak sokat hozzátesznek a lakás hangulatához.

  

Egy projekt kapcsán fontos az eredmény, hiszen ezért dolgozik megbízó, tervező és kivitelező. Ugyanakkor fontos az út is, ahogy az eredményig eljutunk. A sikeres együttműködés alapja az adottságok és a tervezési program összehangoltsága, valamint a megbízótól kapott tervezési szabadság.

terrakottabuvohely portre

Dunai Mária 
építész

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop